Szegény Mozart még nem kaphatta le csak úgy a saját arcképével díszített CD-t a polcról, ha újra akarta hallgatni valamelyik régebbi operáját. Viszont készíthetett belőle fúvószenekari átiratot, amelyet aztán sokkal könnyebb volt újra és újra műsorra tűzni, mint az eredeti nagyzenekari verziót. A phil Blech Wien nevű modern együttes ezt az érdekes régi hagyományt emeli át a CD-k, a Spotify és a torrent korába. Munkásságuk hátterét, folyamatát és céljait Benjamin Schmidinger, a csapat egyik dobosa mutatta be nekem.
Kik vagytok ti tulajdonképpen?
A formációnk egy szimfonikus zenekar rézfúvósaiból és két ütőhangszerből áll. Pár éve néhány fúvószenésznek eszébe jutott, hogy mi lenne, ha átdolgoznának valami operarészletet vagy szimfóniát a saját hangszereikre, és összeálltak rézfúvós kvintetté. Majd egyre többen és többen érkeztek közéjük, tovább feszegették a határokat, végül kialakult a végleges felállás: tizenkét fúvós és két ütőhangszeres. A repertoárunkban olyan klasszikus művek szerepelnek, amelyeket egyébként is játszunk más nagyzenekarokban: leginkább operarészletek vagy szimfóniák, mindegy, milyen korszakból. Játszunk például Haydnt, Händelt, Mozartot, Wagnert, Verdit, Brucknert, Lisztet és még sok mást.
Hogyan zajlik a munkafolyamat?
Efféle felállás számára nem igazán léteznek kották. A munka tehát mindig azzal kezdődik, hogy az egyik tagunk vesz egy nagyzenekarra írt eredeti zeneművet, és átdolgozza úgy, hogy megfeleljen a mi igényeinknek. Fontos, hogy csak a hangszereken változtasson, de a harmónia, a dallamvezetés és minden más is pontosan kövesse az eredeti művet.
Ez minden esetben jól működik?
A próbákon sokat kísérletezünk, hogy mi hogyan hangzik. Van, hogy el kell ismernünk, hogy egy izgalmasnak tűnő ötletből mégsem lesz semmi, mert sokadik próbálkozásra sem az igazi. Ezt sajnos el kell fogadni akkor is, ha a szívügyünk az adott darab, és már rengeteg időt öltünk az átdolgozásba, aztán meg a felmerülő problémák javítgatásába. Ha csak ketten vagy hárman húzzák a szájukat, máris el kell gondolkodnunk az adott darab jövőjéről, mert a mi kicsi zenekarunk csak úgy működhet, ha mindenki teljes erőbedobással és szenvedéllyel játszik benne.
Mindig mindenki játszik?
Ez attól függ, milyen darabot adunk elő. Van, amikor kevesebb hangszerre van szükség, vagy egyvalaki szólózik és néhányan kísérik őt. Viszont plusz embereket soha nem szoktunk bevenni a zenekarba. Éppen elegen vagyunk ahhoz, hogy az általunk játszott művek megfelelően csendüljenek fel, illetve maguk az átiratok is ehhez a konkrét, tizennégy fős felálláshoz készülnek.
Mi a célotok ezzel az egésszel?
Az első és legfontosabb a zenélés öröme, de emellett sok más is. Például a kamarazene és a rézfúvósok népszerűsítése. Ezek a hangszerek hatalmas fejlődésen mentek keresztül az elmúlt egy-két évszázadban, és ma már a kifinomult technikával nagyon magas szintű hangzást lehet elérni. Másik missziónk a fiatalok – zenészek és zenehallgatók – megszólítása, illetve az újabb zenészgeneráció fejlesztése workshopok és mesterkurzusok segítségével. Emellett még a helyi hagyományok ápolása is fontos számunkra. Egyik esszenciális hangszerünk a bécsi kürt, amelyen csak Bécsben játszanak, és már itt sem minden zenekarban. Ez egy olyan egyediséget kölcsönöz nekünk, a hangzásvilágunknak, amire nagyon büszkék vagyunk.
Nekem a rézfúvósokról a térzene, utcazene jut eszembe.
Játszottunk már mi is szabad téren: mi nyitottuk meg a Salzburgi Ünnepi Játékokat. Ez is nagy élmény, de sokkal nehezebb, mint koncertteremben fellépni, mert nem alapozhatunk a jó akusztikára. A fúvós kollégáim azt mondják, hogy sokkal jobban megerőlteti a tüdőt egy szabadtéri műsor, mint amikor épületben vagyunk.
Mi a te kedvenc zenéd?
Hű, ez nehéz kérdés. Az összes darabunk nagyon közel áll a szívemhez, hiszen személyesen nekünk készülnek ezek a fúvós átiratok, és csodálatos élmény gyakorolni, játszani őket. Szóval mindig más a kedvencem, bár például az Aida Győzelmi indulóját különösen szeretem. A phil Blech Wienben az a jó, hogy az itt megszerzett tapasztalatainkat a nagyzenekari munkásságunkba is beleépíthetjük, gazdagodik általa a zenei kifejezéstárunk.
Hogyan hangoljátok össze a próbákat, ha mindenki máshol játszik?
Doodle-listákkal. De tényleg, ez a formáció alapvetően a hobbink. Nem is lenne jó, ha mindennapi rutinná válna és eltűnne belőle a szenvedély. Akkor jövünk össze, amikor éppen belefér az időnkbe, és annyit koncertezünk, annyi számot rögzítünk CD-n, amennyit a tagok az egyéb elfoglaltságaik mellett bírnak. Szerencsénk van, hogy a Müpa-koncert idején, március 12.-én pont mindegyikünk ráér. Persze, nagyon jól jön az az ismertség, népszerűség, amelyet ezekkel a koncertkörutakkal szerzünk, de nem emiatt csináljuk, hanem elhivatottságból és élvezetből. Elvégre mivel töltse egy főállású zenész a drága szabadidejét? A válasz számunkra egyértelmű: még több zenéléssel!
