Érdekes egybeesések vannak. A bécsi Argentinierstraßén éppen azután szúrok ki egy emlékplakettet Georgi Dimitrovról (aki a felirat szerint a bolgár nép nagy fia, a Google szerint meg a Kommunista Internacionálé vezetője volt), hogy a pár méterre lévő kávéházban a bolgár nép egy másik “nagy fia”, a karmester Rossen Gergov mesélt nekem a hazájáról. Például arról, hogyan érintette Bulgáriát a rendszerváltás, miért nehéz ott manapság zenészként érvényesülni, és miért töltötte ő életének felét inkább bevándorlóként Bécsben. Ugyanis éppen azért találkozunk ebben az utcában, mert a művész úr a közelben lakik, és a feszített tempójú próbák, a rengeteg gyakorlás, na meg három muzikális gyermek nevelése mellett nem sok ideje van messzebbre utazgatni a városban…
Mivel az önéletrajzból nem derült ki egyértelműen, ezért kicsit meglepett, hogy Ön is itt él Bécsben. Hogyan került ide?
Bulgáriából, Szófiából származom. Az érettségiig ott tanultam egy zenei középiskolában, majd az egyetemi tanulmányaimat itt végeztem Leopold Hager osztályában, és végül itt is maradtam Bécsben. Illetve sokat utazgatok, ami a karmesterélettel jár. Japánban, Németországban, Olaszországban lépek fel különböző formációkkal. Bulgáriában is van egy zenekarom, a szófiai Rádiózenekar, és egyéb projektek, felvételek miatt is gyakran látogatok oda. Úgyhogy évente körülbelül tíz hetet töltök a hazámban.
Milyen mostanában a bolgár zenei és kulturális élet? Keveset hallani róla a magyar médiában.
Rossen Gergov, fotó: Ivomir Peshev
Bulgáriában az 1989-es fordulat után sok minden tönkrement nálunk. A szocialista időszakról nyilván sok rosszat lehet mondani, de tény, hogy a művészeteknek jól kiépült és gazdagon támogatott intézményrendszere volt akkortájt. Ezt segítették a Szovjetunióval fenntartott csereprogramok is. Aztán jött a fordulat, és sok mindent hagytak elsorvadni. A zenészek egyre rosszabbul kerestek, az intézmények tönkrementek, az új vezetés nem fordított elég figyelmet és forrást a kultúra fenntartására. A közönség sem érdeklődik különösebben, de nem kárhoztatom őket emiatt. Akinek épphogy elég a pénze a létfenntartásra, az nyilván nem fog koncertekre járni. Így viszont a művészek, ha tehetik, inkább elhagyják az országot. Tehát mondhatjuk, hogy létezik egy fantasztikus bolgár zenei élet, csak éppen nem Bulgáriában.
Hogyan lehetne mégis visszacsalogatni a nézőket a bolgár koncerttermekbe?
Én próbálkozom, amennyire a lehetőségeim engedik. Másfél éve, egy Bécsben már megalapozott karrier és egzisztencia után találtam vissza a hazámba. Nyilván kellenek híres vendégművészek, izgalmas program, és persze rengeteg anyagi erőforrás, amiből alig térül meg valami. Ezt azért csinálják a zenészek, mert a szívügyük, nem azért, mert jól meg lehet belőle élni. Sajnos ilyen a jelenlegi helyzet.
Az nem lehet része a megoldásnak, hogy külföldön népszerűsítse a bolgár zenét?
Volt rá példa. Brazíliában és Japánban is játszottam már bolgár darabokat, de itt Bécsben még soha. Nem azért, mert nem akarnék ilyet játszani, hanem mert ebben a tekintetben is áldatlan állapotok uralkodnak Bulgáriában. Itt Bécsben nagyon egyszerű kottához jutni, csak megvesszük a szaküzletben vagy kikeressük a könyvtári katalógusból. Bulgáriában viszont a fordulat után rengeteg zenei kiadó bedőlt, a régi kottákat ma már nem nyomják újra, ami pedig megmaradt, az is felkutathatatlan vagy nagyon rossz minőségű. Egy bécsi viszonyokhoz szokott zenésznek nem adhatok a kezébe igénytelen kottát. Azért néha szerencsével járok, például nemrég találtam egy fontos kottát Goleminovtól a bolgár Nemzeti Könyvtárban, elfogadható állapotban, ráadásul le is fénymásolhattam. Ez már igazi sikernek számít az ottani viszonyok között.
Osztrák-magyar Haydn Filharmonikusok, fotó: Nancy_Horowitz
Hamarosan Budapesten lép fel a Tavaszi Fesztiválon. Mit hallhatunk majd?
Liszt Ferenc Koronázási miséjét a Haydn Philharmonie előadásában. Ez egy osztrák-magyar zenekar, Fischer Ádám alapította még a nyolcvanas években. A kórus is vegyesen áll majd össze egy magyar és egy osztrák formáció énekeseiből. Nyilván van abban valami szimbolikus, hogy százötven évvel az osztrák császár magyar királlyá koronázása után a két ország művészei együtt viszik színpadra ezt a művet. Én már egyszer vezényeltem Magyarországon – Miskolcon -, de Budapesten ezzel a misével debütálok majd. Nagyon várom már magát a fesztivált, amely idén különösen színvonalas programmal jelentkezik, és persze a mi előadásunkat is.
