+ Életmód

Itt a nagy Nőnapi ajándék!

A nőknek nem azért van szükségük többlettámogatásra, mert rosszabbak a képességeik, mint a férfiaknak, hanem mert többletkihívásokkal kell szembenézniük.

A nők munkaerőpiaci helyzetének javítása érdekében kilencmilliárd forintos pályázat indul Nők a családban és a munkahelyen címmel – jelentette be az Emmi család-, ifjúság-, és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára szerdán Budapesten.

Novák Katalin a Mindennapok Női Szemmel (Nőiszem) Egyesület és a Magyar Női Unió „Női lélek-nőként élek” című nőnapi konferenciáján elmondta, az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretében megvalósuló pályázaton olyan projekteket támogatnak, amelyek hozzájárulnak a nők rugalmas foglalkoztatásához, valamint a munka és a magánélet összehangolásához.

Emellett országszerte létrehoznak Női Információs és Szolgáltató Központokat (Nő-Köz-Pont), amelyekben a család és a munka összeegyeztetéséhez kaphatnak segítséget az érdeklődők – tette hozzá.

A pályázaton önkormányzatok, civil és egyházi szervezetek vehetnek részt konzorciumi formában, az elnyerhető támogatás összege 150 és 200 millió forint között van – ismertette.

Novák Katalin szerint a női foglalkoztatás jelenleg „csúcson” van, de a rugalmas foglalkoztatás terén, valamint a 3-6 év közötti gyereket nevelők körében még van kihasználatlan erőforrás.

Az államtitkár szerint a nőknek nem azért van szükségük többlettámogatásra, mert rosszabbak a képességeik, mint a férfiaknak, hanem mert többletkihívásokkal kell szembenézniük, ha a gyermek születése után is szeretnének helyt állni a munkaerőpiacon. A kormány kiemelt feladatának tekinti, hogy ebben segítsen, ezért kezdték el a bölcsődei rendszer átalakítását és vezették be a gyed extrát. Utóbbival kapcsolatban megjegyezte, nem az a cél, hogy a hat hónapos gyerek mellől tömegesen menjenek vissza dolgozni a nők, hanem hogy meglegyen a választás lehetősége.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top