Nádasdy Ádám hét éve jelentkezett legutóbb verseskötettel. A Magvető Kiadó a legújabb verseket tartalmazó Nyírj a hajamba című könyvvel a hetvenéves szerzőt köszönti. Itt részletek olvashatsz a könyvből, amelyről Nádasdy Ádám a hazafiúi hűségről és más fontos dolgokról címmel írtunk ismertetőt. A 60 oldalas kötet itt kedvezményesen megrendelheted.
ÚTBAN A KÖZPONT FELÉ
S ha semmiről sem vennék tudomást?
Mennék előre, biccentve jobbra-balra:
kezicsókolom, szervusz, szia.
Meddig jutnék? Lenne-e pofám?
Ha visszaköszönnek, az ő bajuk.
Mennék előre, hajló sás között.
Nem kell érdemi reakció, nem tudok
betérni asztalukhoz. Mind szomszédok,
szevasztok, jónapot. Nézzem az arcokat?
Az utat már tudom, bemagoltam a leckét.
A portás előtt (legfőképp!) merev nyakkal
kell elmenni, nehogy kérdezzen bármit is.
Azt válaszolnám: a Központba, persze.
Ott kell lennem, énrám számítanak.
Lehet, hogy nem számítanak, de arról
most hirtelen nem vennék tudomást.
A MÚLT FALÁN A RÉSEK
Szűcs Attila Két őr című képére
Sorolhatnám sokáig, hogy mire kell vigyázni,
a szeméremre főleg, azt leránthatja bármi,
és kásává puhíthat az első őszi zápor.
Fényes csizmában állni és várni: az a bátor.
Nem lettem soha készen, így le sem lepleződtem,
inkább, ahogy a dudva, saját fejemre nőttem.
A múlt falán a rések átengedik a fényt.
Hadd hajtsam le az arcom: ugráló lándzsaként
egyre döfköd szemembe a keserves sugár.
Az őrnek más a dolga. Nem tudja, mire vár.
A lényeg: ahol ő van, álljon egy másik is.
Én gyáva sose voltam, csak kissé labilis.
Most is riaszt a nagyság. Mégiscsak gyáva voltam,
de persze érthetően, okosan, indokoltan.
Ezért dolgom az őrzés, mondom halkan magamnak.
A hősök, ők előre, a jövőbe rohannak,
míg én csak hátra nézek, a múlt réseibe,
pedig már nem remélek váltótársat ide.
Az ablakok ragyognak, zenél a sok szoba,
a bátrakat fogadja a ház négy oszlopa.
Személytelen vagyok már, több példány van belőlem,
hadd födjem el az arcom, nincs ember itt, csak őrszem.
Sorolhatnám sokáig, miért kell zártan állni,
s mint karton az esőben, nagyon puhára ázni.
DERÉKSZÖG
Mit tesz a perspektíva, mit tesz a benn
és a kinn? Vannak arányok, van építkezés,
mozdul az újabb embersor, kezét a tégla
éleihez idomítja, van derékszög.
Hámlik a domboldal, nincs ott nekem
életszerű tartózkodási hely.
Futnak a sínek körbe inkább
rettentő unalmas réteken.
Könyökkel, oldalba, a legnagyobbakat
is meg lehet bökni, ha elég közel
pimaszkodunk, s közben a tervrajzot
tudálékosan eléjük simítjuk.
Nem lehet egyszerre a templomot
kívülről látni és belülről.
Mozdul az embersor, aztán kimennek,
én a toronyból bámulok utánuk.
KERINGEK KÖRÜLÖTTED
Nem merem leírni, hogy elmegyek,
erdős patakpart a szemöldököd
kis rándulása, ahogy nézel utánam.
Nem téma, hogy levegőért kapkodok,
vándorló homokdűne a lélegzeted,
ahogy távvezérled a szuszogásom.
Nem szólok, hogy nem találom a féket,
légzsákom vagy nekem, nagy csattanás
lesz majd, beléd szorul az arcom.
Mozgok a hátadon, mert árapály vagy,
városok közepéig besodorsz,
aztán engedsz ki, tengerekre, messze.
