+ Film

A tatárok mentették meg a leglázadóbb német képzőművészt, Joseph Beuyst – Berlinale

A legfontosabb benyomásom Joseph Beuys művészetéről és hitvallásáról az, hogy a náci Németország pilótájaként eltöltött évei tették őt lázadóvá, olykor anarchistává, és egy látszólag soha nem pihenő, de valójában mélységesen szomorú emberré. A művészete mentette meg őt a legrosszabbtól. – Ferber Katalin jelenti a Berlinaléról.

Beuys, Dokumentumfilm, (német), Rendezte Andres Veiel, (2016), Berlinale, 2017. február 9-19.

Írta: Ferber Katalin

Joseph Beuys, (1921-1986) a hetvenes és nyolcvanas évek emblematikus művésze, szobrásza, happeningek készítője, három évtizede már nincs közöttünk. Veiel korabeli felvételekből és egykori kollégái, volt diákjai visszaemlékezéseiből állította össze portréfilmjét. Ha korabeli művészekkel szeretné a néző összevetni Beuys tevékenységét, talán Andy Warhol az első aki eszébe jut, holott a két művész szemlélete sok tekintetben ellentétes volt egymással. Érdemes talán hangsúlyozni, hogy ez a film elsősorban a háború utáni nyugatnémet művésznemzedékek számára sokatmondó.

Úgy tűnik, a film legnagyobb erénye, s így érdekessége Beuys személyiségének bemutatása, melyet a rendező összekapcsol Beuys műalkotásaival, tanári és egyéb, meglehetősen nagy felháborodást kiváltó lázadásaival, a konvenciókat nemcsak megkérdőjelező, de elvető koncepciójával.

Mindezek ellenére e recenzió szerzője bizonytalan abban, hogy a mai fiatal művészek milyen mértékben tudják elhelyezni Beuys életművét a kortárs művészetek között – gondoljunk Ai Weiweire (performanszok), vagy Marina Abramovicra (performanszok).

Más kor, más lázadások. Mindezek ellenére, a dokumentumfilmnek köszönhetően nagyon sok mindent megérthet a kívülálló a fél évszázaddal ezelőtti progresszív német művészek egyikéről, Joseph Beuys-ről.

Josepf Beuys egy német-holland határhoz közeli kisvárosban nőtt fel. Ő is mint minden kortársa, tagja volt a náci ifjúsági szervezetnek, a Hitlerjugendnek. (A tagság kötelező volt.)

1941-től a német légierőnél szolgált, s a Krím félszigeten állomásozó német egységnél került többször bevetésre. Kisebb sebesülései után egy súlyosabból, elmondása szerint, a helybeli tatárok gyógyították ki, melyről utólag kiderült, hogy egy Beuys által kreált mítosz. E mítosznak fontos szerepe volt később Beuys alkotásaiban, a sámánizmus iránti erős vonzódásában.

Sebesülése ellenére újra bevetésre került, ötször megsebesült, a feltétel nélküli kapituláció után ő is hadifogolytáborba került, ahonnan 1945 augusztusában engedték haza.

Súlyos válságon ment keresztül, mint annyi más honfitársa. Hosszú ideig lakott egyik barátjánál, csaknem gyógyíthatatlannak tűnő depresszióban szenvedett. Tehetségesen rajzolt, s ennek alapján két képzőművész barátja javasolta Beuys-nek a művészi pályát, mondván, a tehetség kötelez.

Harminckét éves volt, amikor befejezte a düsseldorfi művészeti akadémiát. Ebben az időszakban rengeteg rajza készült, s néhány szobra is (melyet németül Plastik-nak neveznek, s ez nem egészen szobrot jelent, inkább domborművet vagy kollázst.)

Több mint háromszáz rajzát, melyet a negyvenes évek második felében és az ötvenes években készített, 1974-ben állították ki Angliában és Írországban.

Beuys művész volt, de elsősorban a hatvanas évek egyik forradalmára. Meggyőződése volt, hogy a művészet az ellenséggel való harc legfontosabb kifejezési formája (Pablo Picasso gondolatát kölcsönözve.) Hitt abban, hogy mindenki művész, s így mindenki számára lehetővé kell tenni tehetsége kifejezését. (Nyilvánvaló, hogy ezért ellenezte a képzőművészeti akadémia felvételi rendszerét is, mely többször visszatérő témája a dokumentumfilmnek.)

Beuys performance-ai meghökkenést, olykor döbbenetet, nemegyszer a rendőrök “barátságos” felbukkanását váltotta ki. Művészete, saját szavait idézve, társadalmi volt, szemben állt mindenféle állammal, bürokráciával és a szabadság bármiféle korlátozásával.

Többször járt Amerikában, s a Guggenheim múzeumban rendezett kiállítása óriási visszhangot váltott ki az amerikai művésztársadalomban.

Egyik leghíresebb performansza a 7000 fa elültetése 7000 kővel körbevéve.

A film nagyon keveset mutat meg Beuys magánéletéből, feleségéről és gyerekeiről csak képeket látunk.

A düsseldorfi művészeti akadémia tanára volt évekig, de az egyetem vezetése eltávolította őt pozíciójából, mert nem volt hajlandó elfogadni az egyetemi felvételi rendszert, maga alakított diákszervezetet az egyetem vezetésével szemben.

Súlyos betegsége sem akadályozta meg abban, hogy a nyolcvanas évek elején egyik szervezője legyen a Zöld Pártnak, mely ma az egyik legjelentősebb politikai párt az egyesült Németországban.

Keserű fintora Beuys (és sok más politikai aktivitást folytató német értelmiségi) életének, hogy a párt, amikor parlamenti helyhez juthatott, nem Beuys-öt jelölte egyik képviselőjének.

Nagyon érdekes dokumentumfilm a Beuys, de abból indul ki készítője, hogy a nézők többsége minden egyes eseményt, minden művészeti korszakot jól ismer, mely Beuys karrierjére komoly hatással volt.

A recenzió szerzője azonban nem tartozik ezek közé, s talán a legfontosabb benyomása Joseph Beuys művészetéről és hitvallásáról az, hogy a náci Németország pilótájaként eltöltött évei tették őt lázadóvá, olykor anarchistává, és egy látszólag soha nem pihenő, de valójában mélységesen szomorú emberré. A művészete mentette meg őt a legrosszabbtól.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top