A hontalanságot másként értelmezem, mint ahogy a tősgyökeresek. Sokkal hitelesebb életnek tartom, mint a hazával, a szülőfölddel kapcsolatban kialakított romantikus képet. Egyébként is az említett romantikus kép egyre hiteltelenebb lesz. Mindenki a szülőföldről áradozik, de menekül tőle. Ha nem másik földrészre, ha nem Európába, akkor a legközelebbi nagyvárosba. Többször is bevallottam, hogy a gyökereim nem a földbe fúródnak, hanem az ég felé kapaszkodnak.
– mesélte Végel László a lapunknak adott egyik interjúban. Ebből is úgy tűnik, életed és írásaid egyik alapélménye a hovatartozás, azon belül is a hontalanság. Én ezt magamban mindig filozófiai kérdéssé formálom, hogy vajon ott vagyok-e, ahol lennem kellene? De mintha te soha nem kételkednél abban, hogy nem találod a helyed. Amire igazán kíváncsi lennék, hogy ennek az élménynek vannak-e időben árnyalt változatai?
Ez a kép, amit itt lát a kedves Olvasó, egy svájci kolostort ábrázol. Ebben a kolostorban alakított ki egy svájci alapítvány három apartmant, amelyben többek között magyar írókat, képzőművészeket is vendégül látnak. Fél éven át én is élveztem a vendégszeretetüket. És ha jól láttam a vasútállomáson rólad készült helyi filmben, te is eltöltöttél néhány hónapot a kolostor falai között. Engem a város és az ország éveken át töltött el honvággyal. Az apartmanom alatt a kolostor oltára állt, fölöttem pedig a harangtorony emelkedett, amelyben minden reggel megszólalt a harang, odakint pedig beindultak a tehenek kolompjai – a hálószobámon volt egy bazárt ajtó, amely a kolostor tetőterébe vezetett, ahol egy csontvázereklyét őriztek. Remélem, erről a csodahelyről is mesélsz majd hétfőn este.
A Facebook-oldalad egy február 8.-i bejegyzéséből tudom, hogy a vajdasági Szenttamás Népkönyvtárában volt egy ested, amely egy Élet(pálya) kulisszatitkai címet kapta. A képek pezsgőről és derűről mesélnek. Ugyanakkor az írók többnyire frászt szoktak kapni, ha ilyen nagy ívű történet elé állítják őket, merthogy ők tudják a legjobban, egy életet képtelenség elmesélni. Te hogyan kezeled az ilyen helyzeteket? Vagy képes vagy egyetlen ívben átlátni az életedet? Hétfőn este kiderül. (A válaszért cserébe én is elárulok egy kulisszatitkot: az elmúlt hetekben készült novellához elő kellett vennem az életrajzomat, hogy megtudjam, Svájc előtti vagy utáni a történet.)
Mi is közöltük azt az írásodat, amelyben Esterházy Pétertől és Szegedy-Maszák Mihálytól búcsúztál megrendültséggel, ahogy írod, mert a PIM-ben rendezett születésnapi köszöntéseden még mindketten ott voltak. Ebben az írásban említesz egy Musil-idézetet, amit kőbe véstél. És ami nem hagy kérdést maga után. Csak álljon itt magában a tiszta gondolat, amely mottója lehetne az estnek, ahol a Müpa Literárium sorozatában beszélgetnek veled február 20-án:
Lehet nagyon különböző politikai nézeteket vallanunk, de közös felelősségünk, hogy olyan művelődést teremtsünk, amelyben kölcsönösen elismerjük, mennyire függünk egymástól.
