Mátyási Péter Wunderwelt című kiállítása, 2016.12.01. – 2017.02.24., Molnár Ani Galéria, 1088 Budapest, Bródy Sándor u. 22.
Deák Csillag
Varázshegyek
Belépve a Molnár Ani Galériába, varázslatos fények fogadnak. A lightboxok fényei. Olyan a hangulata a termeknek, mintha az Alpokat néznénk napnyugta után, amikor a valószínűtlenül távoli hómezőkön kigyúlnak a hegymászók sátortáborainak fényei. Mátyási Péter a hegyeket bedobozolta, kalodába zárta, de egyúttal megvilágítva azokat, ki is nyitotta világukat, vonulatukat, a gerinceket, sziklafalakat közel hozta a néző tekintetéhez. Meglepetés erejével hatnak a látványok. A művész új fogást alkalmazott, elhagyta a vásznat.
Kevesen tudják, hogy volt idő, amikor az Alpok hófödte hegyei közt gyűjtött pókhálókra készültek el a világ legtörékenyebb festményei. Ez maga volt a csoda. A Tiroli Alpok csendes csúcsai közt az apátságok szerzetesei és a mindennapi emberek halláspókok, vagy hernyók hálóinak gyűjtésével töltötték a szabadidejüket. A fáradságos munkával megtisztított pókselyemből képzett, képeslapnyi vászonra finom szőrű ecsettel szentek alakjait vagy tájképet festették határtalan türelemmel és kitartással.
Mátyási Péter aktuális kiállításának inspirációs forrása a Wunderwelt der Alpen című könyv, amely színes képekkel, festői fotó illusztrációkkal mutatja be az Alpokat. Tudjuk, hogy az Alpok függőleges sziklafalait hegymászók hódítják meg. Az északi hegyfalak időjárása zordabb, a klímája hidegebb, több a jég, tehát nehezebb a hegymászó helyzete is. A gleccserek munkájának eredménye, hogy az északi falak monumentális méretűek, meredekek és lecsiszoltak. A több ezer méternyi szikla egyes darabjainak saját nevük is van. Ezeken a helyeken hősies küzdelmek vagy akár tragédiák zajlottak, és a következő mászók a nevekhez tartozó leírásokból tudhatják meg, hogy milyen módszerrel küzdhetik le a kritikus részt.
Mátyási lightboxai hegyeket világítanak át. Amit felhasznál, az nem más, mint ragasztószalag, elektromos szalag, plexi-üveg, film, néhány villanykörte, és egy csöppnyi festék spray, meg radír. Lightbox (világító doboz: a tárgyak, formák, alakok, képek láthatóságát növeli a megvilágítással). A színes fény formázza a vonalakat, határokat, völgyeket, mélyedéseket, szakadékokat. A hegy, a hegyes táj látványa megváltozik, a nézői tekintet megtorpan, várakozik, mit is lát és hogyan látja. Eltűnik a levegő, a pára, helyette az opálos fény válik közeggé, sebessége nulla, állandó. Nem változik semmi, nincs ismétlés, a látvány örök.
Mátyási Péter a hegyeket színbe csomagolja, részekre szabdalja, a lightbox fényei tartják össze a részeket, a színek harmóniája, összhangja teremt varázslatos élményt. Nincs éles fény, puhán szűrődik ki lightboxból. A hegy foglyai vagyunk. Keressük a hágót, az átjárót, a hegy nyergét, a csúcsokat, megtaláljuk. Ami elvész, nem zavarja a tudatunkat, távol is és közel is vagyunk a hegyhez. A lightboxok feszültségtere dinamikus, a táj szeretetére utalnak, a térbeli és az időbeli metaforákra, hogy itt is vagyunk, ott is vagyunk, szét vagyunk szórva, el vagyunk választva. egymástól, nemcsak a hatalmas és végtelen tér, hanem az idő és a halál által is.
A fényképezés óta tudjuk, hogy az érzékelés nem objektív. E ténynek is betudható, hogy Mátyási Péter műveiben a művész személyisége és élményei kerültek előtérbe. Nem utóképeket látunk, a könyv képeihez viszonyítva sem, hanem más minőséget, ha be is tudjuk azonosítani a műveket az eredetivel. Dinamikus egyensúlyt látunk a formák és a színek között. Lacan szerint a perspektíva a látható dolgok területén túlra is kiterjed, és a perspektivikus módszer lényege, hogy egy térbeli pontot (melyet általában nézőpontnak nevezünk) egyenesek segítségével összekötünk a tárgy több pontjával, és ahol az egyenesek egy adott síkot metszenek, ott létre jön a kép.
Mátyási Péter lightboxai egyben a keleti filozófiát, ábrázolási módot is megidézik. Valami, ami mindennapi jelenség, látvány az installációkban újszerűvé és sejtelmessé válik, és már nem reprezentál vagy utal a világban levő dolgokra. Az alkalmazott transzparencia többszörös árnyképet is létrehoz. Látjuk a felületet, ami nem ereszti át a fényt, és azt is, ami részben vagy teljesen átengedi. Kitakarás, eltakarás ez. Fényabsztrakciók a művek, végletekig leredukált tónusokat látunk, a radírozás által a tónusbeli minőségek, foltok kiemelt szerepet kapnak. Egyenrangú nézeteket kapunk a könyvben szereplő fotókkal, szemmel lapozunk, boxról boxra.
Kölüs Lajos
Fénnyel átszőtt terek
A hegyek elemei radírral, azaz űrteremtéssel készültek, s váltak láthatóvá, a színformák az egyes elemek hangsúlyát, hierarchiáját jelenítik meg. Alakított világ ez, redukált, elemeire bontott, és rekonstruált is. Olyan eljárás és technika, amely révén úgy érezzük magunkat, mintha Alice Csodaországában járnánk. Álomvilág ez, hiány nélküli. A felületek megvilágítása kerüli az éles fényt, tompított napsütés, először a hegy árnyékát látjuk, majd a napsütötte oldalát képzeljük oda, mert a nap a hegy másik, nem látható oldalát világítja meg, mint a Nap a Holdét. Visszavert fényt látunk a lightboxokban. Ezért oly különösek a látványok. Megszűrt fényben látjuk őket.
Nem reprodukciók, nem másolatok, ha az eredeti fotókat vesszük alapul. Nem fotókat látunk, hanem új minőséget, ami egyrészt szemkápráztatás is. Megszépül és megszelídül a valóság. A mélység és magasság közti viszony kerül előtérbe, miből is áll a hegy, a csúcs és a völgy, a fent és lent. Látjuk a fehéret, ami fény is, ami hó is. Sőt árnyék, kitakart, kiradírozott fény. Tereket látunk, geometriákat, struktúrákat. Akár egy kirakós játékot néznénk, milyen kocka hiányzik és honnan. Mátyási Péter műveit puzzle játékként is felfoghatjuk. Türelmet igényel a látvány, a geográfiai térkép, hogy részeit egy nagyobb képpé illessze össze a szem, a képzelet, kézmozdulat nélkül.
Megszoktuk az éles megvilágítást, ahogy a nevezetességet alulról megvilágítják, kiemelik részleteit, kontúrjait. Mátyási Péter nem él ezzel a lehetőséggel, ill. a fényt arra használja, hogy kontrasztokat hozzon létre a különböző színek és formák között. Szuggesztív látvány jön létre, nem a megszokott képet látjuk, ez a szokatlan beállítás kizökkenti a néző tekintetét, arra ösztönzi, hogy nézőpontját változtassa, ismerje fel az új formákat és hangsúlyokat. Illúzió az adott látvány? Harmonikusak a fényviszonyok? Ideális képet kapunk a lightboxokat nézve? Fényvisszaverődések, tudatosan komponálva. Dramaturgia és térszerkezet. Matematikailag is értelmezhetőek. A kép arányai az eredetihez képest megváltoznak, felismerhetőség határait feszegeti Mátyási Péter. Már nincs egybevágóság, nincs egyértelmű leképezés. Új tárgy jött létre.
Hogy csodálatos világot látunk, az kétségtelen. Nem a pokolban járunk, ha tudjuk is, a hegy veszélyes terep, a sima hegyoldalt megmászni olykor lehetetlen vagy kockázatos. Az egyik képen a tengeri szem eltűnik, csak a szakadék látszik, válik élessé. A zuhanás élményét hívja elő a kép. A lightbox lehetőségeit tökéletes technikai és művészi leleménnyel használja fel és ki. Litográfiák fekete-fehér világát idézi meg. Tusrajzok is, ahol a kék, és a többi szín a fekete színhez válik hasonlóvá, a megvilágítás miatt. Létrejön a csodavilág, ami mégsem Disneyland, de nem is a kaleidoszkópok világa. Keressük az intertextuális utalást, összefüggést. …a végtelen isteni létezés megköltése az, amit látunk, Hörderlin szavait idézve.
Mátyási Péter lightboxai paradoxonok is, mivel az egyesítés ellenére megmarad a mozaikok szétszakítottsága, elkülönülése. És mint szorongást érezzük a veszélyt és a fenyegetettséget, mert ami közel van, az egyben távol is van, és amit látunk, az nincs is. Bátor tett a hegyeken túlra menni, bátorság egy excentrikus térben élni, megmaradni. Az anyagi aspektus, a szikla, a naplemente, a hó, a világosság, mint a külső héj jelenik meg, az isteni szikra nem mást, mint a mű hatása, a művész lelke, másképpen mondva: az Alpok lelke, amelyben ott dereng, lakozik a transzcendens is. Mátyási Péter, amikor a természeti csodákra mutat rá, dacol a természetes világ korlátaival, és túllép azokon. A művész mintha azt kérdezné, miért nem tudunk dacolni külső korlátainkkal, miért nem tudunk túllépni rajtuk? A lightboxokban megjelenő csoda a belső spiritualitás átélését indítja el a néző tudatában. Szemünk előtt a végtelenség tárul fel, amelyben a természet törvényei és korlátai, fizikai tulajdonságai érvényüket vesztik. Simone Weil mondását parafrazálva: az Alpok szépsége nem csökken szemünkben attól, hogy tudjuk, olykor a lavina emberek halálát okozza, olykor a hegymászó a mélybe zuhan a meredek, sima, jeges sziklafalról.
