Sir Richard Shirreff: 2017: Háború Oroszországgal – Athenaeum Kiadó, 2017 – fordította Szieberth Ádám – 528 oldal, puha kötés – ISBN 978-963-293-608-6
Ennél ijesztőbb regényt, ha úgy tetszik, prognózist nem nagyon olvashatsz idén!
Sokan, túl sokan lesznek azok, akik legyintenek arra a gondolatra, hogy Oroszország a közeljövőben megtámadhatja a balti országokat. Voltak elegen, akik a Krím-félsziget bekebelezését sem hitték volna, és azt sem nagyon akarják tudomásul venni, hogy Oroszország aktívan részt vesz más országok történelmének alakításában. Arról már lehet némi fogalmunk, hogy az amerikai elnökválasztás eredményébe is beleszóltak, és ettől csak sötétebb a kép, amit Sir Richard Shirreff regénye felvázol.
A könyv magyar kiadásának facebook-oldala.
Az oroszok rájöttek arra, hogy a NATO a mai bürokratikus irányítás mellett nem képes arra, hogy megfelelő gyorsasággal, az óvatoskodást félretéve reagáljon a tagállamait érintő fenyegetésekre. Ezt kihasználva és a birodalmi-nosztalgiát erősítve, a Szovjetunió szétesése után külföldön rekedt oroszokat felhergelve reális esélye van annak, hogy az orosz hadsereg megindul, s a gyorsaságból fakadó fölényt és a látszatbiztonságba vetett hitet kihasználva néhány nap alatt bekebelezze Észtországot, Lettországot és Litvániát.
A regény – mert szerzője egy nyugalmazott NATO-tábornok – első harmada reálisan bemutatja a könnyen felfejthető orosz indítékokat és az ismert módszereket (dezinformáció, hackertámadás, háttéralkuk…). Ezzel párhuzamosan a brit és az amerikai kormány ocsúdását, a NATO hezitálását… A megrajzolt kép reális és ijesztő, és mielőtt elhessegetnénk, gondoljunk arra, hogy a valóság ijesztőbb, mint az angolul 2016-ban megjelent regény. Sir Richard Shirreff még azzal számolt, hogy az USA-nak egy női elnöke lesz, aki képes felnőni a feladathoz. A valóság ezzel szemben az, hogy az USA-nak egy olyan hímtag lett az elnöke, akinek felemelkedését az oroszok támogatták.
A regényben (ez biztos sokaknak fáj) az EU- és NATO-tag Magyarország is feltűnik a maga marginalitásában, mint az Oroszország ellen meghozandó döntések kerékkötője. Valljuk be, ha valaki megnézi Magyarország állandó NATO-képviseletének honlapját, akkor elég pontos képet alkothat arról, hogy a menekültügyi szájkarate mellett milyen munka folyik…
– Jevgenyij Szergejevicsnek igaza van. Nemcsak Görögország, Magyarország es Ciprus van a zsebünkben, hanem Franciaországban is számíthatunk a megosztottságra. A bankjaink már évek óta hiteleznek Marine Le Pennek meg a pártjának, úgyhogy most ki kell mutatniuk az irántunk táplált szimpátiájukat, különben azonnali hatállyal visszaköveteljük tőlük a pénzt
– tájékoztatja a helyzetről tanácsadója az Orosz elnököt (59. oldal), s közben a NATO-nagykövetek gyűlésén mindenki tudja, hogy a magyarok és a görögök miért nem vállalják a konszenzusos döntést:
Görögország a válság idején nyújtott orosz pénzbeli segély miatt, Magyarország pedig az orosz elnökkel pár éve kötött, jelentős összegű atomenergia-megállapodás miatt. Tehát egyik ország sem szeretett volna megszavazni olyasmit, amivel magára vonhatja Oroszország es az Elnök haragját.
Persze, azért nem eszik olyan forrón a kását, hiszen regényről van szó, éppen ezért, ha másban nem, legalább a magyar követ leírásában elrugaszkodik a szerző a valóságtól. Nem csodálkoznék, ha a Magyar Külügy – kapaszkodót keresve – tiltakozna az alábbi jellemzés ellen:
Aztán a magyar NATO-nagykövet, aki alacsony, gömbölyded emberke volt, a helyzethez abszolút nem illő, arcára fagyott műmosollyal feltette a kezét, és megkapta a szót. Csak annyira futotta tőle, hogy a munkatársától kapott cetliről erős akcentussal, akadozva felolvassa a következő mondatot:
– Magyarország ugyanazon az állásponton van, mint Görögország.
Persze, okkal-joggal merül fel a kérdés: ha ennyire veszélyes a helyzet, akkor a NATO-t belülről ismerő szerző miért regényt ír?
A válasz, ha végiggondoljuk, meglepően egyszerű, egy regényből (talán) nem lesznek diplomáciai bonyodalmak, és biztosan sokkal könnyebben eljut a széles közönséghez, mint egy száraz figyelmeztetés. Egy regénnyel szórakoztatni lehet azt, aki nem akar elgondolkodni a világban zajló folyamatokon, és bogarat lehet tenni azok fülébe, akikben van aggódás és érzékenység.
Sir Richard Shirreff regénye – az egyéni hősiességtől és a happy end-től függetlenül – a legriasztóbb szépirodalmi alkotás, amit napjainkban el lehet képzelni! Pontosabban nem a regény az, ami ijesztő, hanem a valóság, ahol ezt a regényt olvasóként kézbe vehetjük:
2017: Magyarország – nem sokkal Putyin látogatása előtt!
