Zseniális lett a József és testvérei plakátja

józsef és testvérei

Az Örkény Színház József és testvérei című előadásához Nagy Gergő készített plakátot.

Ádám és Éva óta, mióta egyből kettő lett, nem élhet senki anélkül, hogy ne kívánja embertársai lelkébe képzelni magát, s megismerni igazi valójukat, miközben egyúttal idegen szemmel is próbál nézni. Az együttérzés az önfenntartásnak nélkülözhetetlen eszköze.

(Thomas Mann)

Az ifjú Józsefet, Jákob legszeretettebb fiát, testvérei egy száraz kútba vetik. Három napig időzik a mélyben, mintha meghalt volna, amikor egy öreg izmáelita megtalálja, megvásárolja, és magával viszi Egyiptomba. József szép és értelmes, kiválóságának köszönhetően hamar érvényesül az idegen országban, de egy asszony miatt másodjára is mély verembe kerül, a fáraó börtönébe – hogy immár férfivá érve szabaduljon fogságából,  és beteljesítse sorsát. Thomas Mann regénye a 20. század legnagyobb szellemi vállalkozásainak egyike, az ókori kelet mítoszainak és vallásainak értelmező újramesélése.

Thomas Mann

JÓZSEF ÉS TESTVÉREI

Fordította: Sárközi György, Káldor György

A szerző regényéből a színpadi adaptációt készítette

Gáspár Ildikó

JÁTSSZÁK:

Csuja Imre, Dóra Béla, Epres Attila, Ficza István, Gálffi László, Hámori Gabi, Jéger Zsombor, Kerekes Éva, Kókai Tünde, Máthé Zsolt, Murányi Márta m.v., Nagy Zsolt, Novkov Máté, Patkós Márton, Pogány Judit, Polgár Csaba, Szathmáry Judit m.v., Takács Nóra Diána, Vajda Milán, Znamenák István, Zsigmond Emőke

díszlet: Izsák Lili súgó: Kanizsay Zita

jelmez: Szlávik Júlia ügyelő: Sós Eszter

dramaturg: Ari-Nagy Barbara asszisztens: Érdi Ariadne

zene: Kákonyi Árpád

Rendező:

Ascher Tamás és Gáspár Ildikó

Bemutató:  2017. február 4.



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!