Tíz éve még nem tudta, hogy énekes-dalszerző lesz, azonban december 28-án a zenekara már az ötödik születésnapját ünnepli a Trafóban. A Jónás Vera Experiment nemrégiben a Skye&Ross from Morcheeba előtt lépett fel, hozzájuk kötődik az egyik legsikeresebb magyar sorozat, az Aranyélet főcímzenéje, mindeközben egy remixlemezen dolgoznak, és a jövő évi Eurosonic Showcase fesztiválra készülnek. Jónás Vera biztos abban, hogy a sok munka mellett a kudarcok is kellettek ahhoz, hogy most itt tartsanak.
– Bár a zenehallgatás meghatározó volt a családotok életében, és zenei általános iskolába jártál, azok közé az előadóművészek közé tartozol, akik nem készültek tudatosan erre a pályára. Az ELTE-n végeztél társadalomtudományi szakon, és csak ezután mentél ki Londonba dalszerzést tanulni. Az Experimentet 2011-ban alapítottad, két évre rá pedig szinte az ismeretlenségből jelent meg Game című lemezetek. Ha most lehetőséged lenne odamenni az öt évvel ezelőtti Verához, mit mondanál neki?
– Biztos, hogy nem mesélném el neki, hogy mi vár rá, hiszen most sem örülnék neki, ha az öt évvel előttem járó Vera jönne, és elmondaná, hogy milyen lesz. Az nem inspirálna. Inkább azt mondanám neki, hogy merjen! Merjen belemenni dolgokba! Ugyanis egyre inkább érzem magamban a merészséget arra, hogy merjek megpróbálni dolgokat, belemenni egy ötletbe, és merjek hibázni is. Az a tapasztalatom, hogy amit ezekből a helyzetekből tanulok, azok a legfontosabb tudásaim lesznek a későbbiekben. Így talán azt mondanám az öt évvel ezelőtti Verának, hogy minden, ami félelmetes, ami ismeretlen, abba – nyilván észszerű keretek között – bele kell ugrani!
– A zenekar sok mindenben változott az eddig eltelt időszakban?
– Bátorságban változtunk. Legalábbis én magamon azt érzem, hogy már ki merek állni, és meg tudok tenni olyan dolgot is, ami lehet, hogy elsőre furcsának tűnhet valakinek, vagy akár még én is azt gondolom róla, hogy az. Például régebben mindig rettegtem, amikor a What would they do?! című dalunkat adtuk elő. Ez egy improvizatív, építkező, pszichedelikus mű, ami nagyon odamond dolgokat. Ráadásul angolul van, mi pedig sokszor olyan helyeken játsszuk, ahol senki nem ért belőle egy szót sem. Szóval nem egy könnyen fogyasztható szerzemény, és mindig féltem attól, hogy mi fog történni, ha előadjuk. Esetleg ki fognak fütyülni, vagy őrültnek titulálnak. Mára azonban ezt elengedtem, és vállalom, hogy igen, ez is én vagyok. Mostanra jobban elfogadtam magamban azt, hogy van bennem egy Spice Girls fan, aki imádja a popzenét, úgy, ahogy van, a csillogós, ragadós, olykor nyálas dolgaival, és egyébként nagyon jó dalaival. És van egy őrületre, káoszra és szertelenségre vágyó oldalam, amit szintén meg akarok mutatni, és ki akarok engedni. Szerencsére a fiúk is abszolút ilyen természetűek. Szerintem azért vagyunk így együtt, és azért tudunk ilyen jól együttműködni, mert bennük is megvan ez a kettősség. És ahogy az idő telik, egyre jobban bele tudjuk helyezni magunkat, és vállaljuk ennek az ellentétnek a kicsavarását. Szerintem pont attól izgalmas a zenénk, hogy vannak poposabb, könnyedebb és érthetőbb számaink, és vannak pszichedelikusabbak, amik maguk a teljes őrület. És ez nem ilyen vagy olyan, hanem ilyen ÉS olyan, és ez teljesen rendben van. Bár a világ szeret felcímkézni és dobozokba rakni mindent, de ennek nem muszáj alámenni, mert szerintem az az izgalmas, ha valami sokszínű.
– A Trafó elég meghatározó helyszínnek tűnik az Experiment életében, hiszen a Game című albumotoknak is itt volt a lemezbemutatója, most pedig az ötödik születésnapi koncertetekkel is ide tértek vissza. Miben lesz különleges ez a koncert?
– Ennek a koncertnek is a bátorság lesz a hívószava. Bartha András segített kitalálni a koncepciót. Vele körülbelül másfél éve hozott össze minket a sors, a zenekar hangmérnökeként került a csapatba. Mindig sokat beszélgettünk vele a zene lelkületéről, üzenetéről és arról, hogy mit lát ebben a zenekarban. Nagyon sokféle ötlete volt, így megkérdeztem, van-e kedve ebben a koncertben közösen gondolkodni. Összerakott egy vázat, és megálmodta a koncert egész látványvilágát. A Trafó egy színházi tér és nem egy klub, így abból indultunk ki, hogy azt kell erősíteni, amihez a tér leginkább adott. Ez a színháziasság, a látvány és emellett az intimitás, hogy nagyon közelről érződnek az energiák. Azt szeretnénk, ha ezen az estén úgy tudnánk bevinni az embereket a saját világunkba, hogy közben kicsit elvarázsoljuk őket a látvánnyal és a különböző felületekre történő vetítéssel. Ez nem azt jelenti, hogy nem lesz buli. Abszolút lesz buli, hiszen a zenénk egyik fele rock and roll.
– És zeneileg mennyire veszitek majd végig az elmúlt öt évet? Készültük meglepetésekkel?
– A zenekar egykori alapító tagja, Dés Andris lesz a vendégünk. Nagyon örülök, hogy vissza tudtuk hívni erre a koncertre. Külön kis epizódokat építettünk köré, ahol kicsit bemutatjuk, hogy honnan indult és mivé alakult a zenénk. Lesznek olyan dalok, amiket még az Andrissal játszottunk, és olyanok is, amiket egyszerűen csak régóta nem játszunk. Ilyen például az egyik első számunk, a Csipete, aminek nagyon fontos szerepe lesz a koncertben. De amellett, hogy visszatekintünk a múltra, a jövőből is mutatunk valamit.
– Ha már a jövőt említed. Úgy tűnik, nagyon beindultak körülöttetek a dolgok, hiszen játszottatok egy világsztár előzenekaraként, sorozathoz készítettetek főcímzenét, jövőre pedig Európa egyik legjelentősebb showcase fesztiválján, a Eurosonic-Norderslaag-on léptek fel. Tudatosan keresitek ezeket a lehetőségeket?
– Sok minden történik, de ezek a lehetőségek inkább megtaláltak minket. Azt tapasztalom, hogy az ember sok mindent csinál azért, hogy legyen valami belőle, és aztán hirtelen egy másik dolog, amiért nem tett semmit, az ölébe hull. Mi most pont egy ilyen időszakban vagyunk. Évekig hajtottunk azért, hogy vegyenek már minket észre, a kezdetben szinte egyenként szedtük össze az embereket, hogy jöjjenek koncertekre. Nagyon sok olyan gyötrelem van a munkánkban, és olyan tervek, amik nem jöttek össze. De van bennem egy olyan hozzáállás, hogy milyen jó lesz majd elmondani 80 évesen, hogy mennyi minden nem sikerült, de az mind kellett ahhoz, hogy bejöjjön egy főcím, egy meghívás. Egy olyan világban élünk, ahol csak a boldog pillanatokat nagyítjuk fel a hírfolyamban. Nekem viszont fontos, hogy kimondjam, a siker nemcsak a szerencsének és a jó együttállásnak köszönhető, hanem irdatlan mennyiségű próbálkozás és szeretet van mögötte. Nagyon akartuk, és végre beérett. Ez a mostani időszak egy olyan jutalom, amit sok munkával előlegeztünk meg.
