Kíváncsi voltam, mernek-e nevetni a nézők – interjú Varga Judit zeneszerzővel

varga-judit2-c-nagy-attila-mupa

Különösebb aktualitása nincs a filmnek, de történelmi dokumentumként mindenképpen érdekes. Egyébként pedig egy nagyon jópofa gengszteres történet, igaz, némi bolsevik propagandával és Leninnel megfűszerezve. Nagyon megszerettem a szereplőket, és több kedvenc jelenetem is akad. Az egyiknél például Mr. Westet megpróbálja elcsábítani egy gengszterlány – ennél Beethoven-szimfóniákból dolgoztam, montázstechnikával.

A Müpa 2017. január 12-én mutatja be a Mr. West rendkívüli kalandjai a bolsevikok földjén című produkciót. Az 1924-ből származó némafilm alatt Varga Judit zeneműve csendül fel. A Bécsben élő zeneszerzővel többek között a szórakoztató komolyzenéről, a képi és zenei világ kapcsolatáról, illetve egy Operába járó gumikacsáról beszélgettem.

Egykori hallgatóként, illetve oktatóként két egyetem, a pesti LFZE (“Zeneakadémia”) és a bécsi MDW (Universität für Musik) között ingázol. Utóbbin alkalmazott és filmzeneírást is tanultál.

Amikor elkezdtem a két egyetemet, Pesten még nem létezett ilyen jellegű képzés. Azóta már a Zeneakadémia is felzárkózott ehhez a nemzetközi trendhez, aminek nagyon örülök, mert sok hallgatót nyertünk vele. Én annak idején nem konkrétan ezért jöttem ki Bécsbe, de ha már itt voltam, kipróbáltam magam ezen a területen is. Ugyan nem lett belőlem főállású filmzeneszerző, nem ebből élek, de azért évente egy-két mozifilmnek én jegyzem a zenéjét. A munkásságomnak körülbelül 30%-át teszik ki a filmzenék.

A Mr. Westhez írt munkád is filmzenének számít?

Nem olyan értelemben, mint egy hollywoodi film zenéje, az ilyenek ugyanis a háttérben maradnak és aláfestő szerepet töltenek be. A Mr. West viszont némafilm, ezért a zene feladata sokrétűbb. Például ha a filmben leesik egy üveg vagy valakit fejbe vernek egy fazékkal, akkor a zenével meg lehet szólaltatni a csörömpölést és a koppanást, amit egy mai néző már automatikusan vár filmnézés közben. Ezért a hagyományos hangszerek mellett olyanokkal is dolgoztam, mint az autóduda, az írógép, a játékpisztoly vagy a korábbi operámban már debütált sípolós gumikacsa. A lódobogáshoz meg kéznél voltak a Gyalog galoppból jól ismert kókuszdiók. Tehát a zenét a benne megjelenő hangeffektekkel együtt századmásodpercnyi pontossággal rádolgoztam a filmre. Bizonyos részei talán élvezhetőek lennének önálló műként is, de csak annyira, mintha a mozgóképet néznénk zene nélkül. Külön-külön csak az élmény felét nyújtják, együtt viszont nagyon jól működnek.

Kis válogatás a műben szereplő hangszerekből. A szerző fotója.

Kis válogatás a műben szereplő hangszerekből. A szerző fotója.

Hogyan született a mű?

2014 őszén kaptam a Konzerthaustól ezt a felkérést. Nagyon megörültem neki, aztán megnéztem a filmet, és teljesen kétségbeestem, hogy mennyire nehéz lesz ez a feladat. Egy ilyen képi anyaghoz ugyanis automatikusan az 1920-as évek zenéjét képzeljük el: zongora, boogie-woogie, vagy ha modernebb stílusban gondolkodunk, akkor a “Tom és Jerry”-s kísérőzene virtuóz aláfestése is jól működhet. Viszont a Konzerthaus éppen azt várta tőlem, hogy egy kortárs komolyzenei művet komponáljak egy időben és műfajban is ennyire távoli alkotáshoz, mint Mr. West bolyongásai. Hatalmas felelősséget vállaltam magamra ezzel – eleinte azt sem tudtam, fog-e egyáltalán működni ez a koncepció. Másfél évig komponáltam, és egy egészen új zenei nyelvet kellett kifejlesztenem ehhez a munkához, úgyhogy rengeteget tanultam belőle.

Mi lett a vége? Működött?

Az ősbemutató 2016 márciusában volt a Konzerthaus nagytermében, ahová körülbelül 1300 ember fér be. A terem teljesen megtelt, ami a kortárs komolyzene esetében hatalmas sikernek számít, mert más esetben jó, ha 300-400 fős termeket meg tudunk tölteni. Ráadásul a nézők élvezték a darabot, és mind végigülték, nem mentek el közben! Pedig ez volt a nagy félelmem, hogy majd sorra állnak fel és kivonulnak, mert nem tudnak mit kezdeni a merész anyaggal, amit kaptak. Arra is kíváncsi voltam, hogy mernek-e majd nevetni. Eleinte komoly arccal hallgatták a zenét, de úgy húsz perc után szerencsére feloldódtak, és elkezdték értékelni a mű humorát. A koncertlátogatásnak általában van egy merev, ünnepélyes hangulata, de ez nem ilyen értelemben vett “komoly”zene. Nagyon vicces, vidám. Ezért is adtam azt az alcímet a produkciónak, hogy szórakoztató komolyzene.

Írógépzene - a kotta és a hangszer

Írógépzene – a kotta és a hangszer. Hacsek Zsófia fotója.

Vajon mit mondhat a nézőnek 2016-ban egy majdnem százéves film?

Különösebb aktualitása nincs a filmnek, de történelmi dokumentumként mindenképpen érdekes. Egyébként pedig egy nagyon jópofa gengszteres történet, igaz, némi bolsevik propagandával és Leninnel megfűszerezve. Nagyon megszerettem a szereplőket, és több kedvenc jelenetem is akad. Az egyiknél például Mr. Westet megpróbálja elcsábítani egy gengszterlány – ennél Beethoven-szimfóniákból dolgoztam, montázstechnikával. Ezt körülbelül úgy kell elképzelni, mint amikor a képzőművész más képekből kivágott darabkákból állít össze műalkotást, vagy említhetjük Esterházy Pétert is, aki vendégszövegeket emelt be a saját írásaiba. Vajon Beethoven zenéje szólal meg ennél a résznél, vagy az enyém? Egy kicsit mindkettő.

Akkor a könnyedség mögött azért mégiscsak egy komoly, átgondolt kompozíció rejlik.

Egy humoristából is csak a poénkodást látjuk, pedig nagyon kemény gyakorlás és munka áll amögött, hogy a közönség jól szórakozzon rajta. Az én zeném is vidám, de közben bonyolult is. Például az egyik jelenetnél kettős fúgát alkalmaztam, ami egy nagyon nehéz technika, a zenei szerkezetek koronázatlan királynője. Szóval nyilván nem olyan értelemben szórakoztat ez a zenemű, mint a mulatós vagy a rádió slágerei, amelyek sokszor csak úgy mennek a háttérben. Az én zeném nem háttérzene, hanem autonóm alkotás.

Mennyire köti meg egy zeneszerző kezét az, hogy felkérésre kell dolgoznia?

Ez az adott felkéréstől függ. A Mr. West nagyon kötött feladat volt, hiszen nemcsak a zene műfaját, hanem a stílusát és a hangulatát is meghatározta a Konzerthaus. De megesik, hogy ennél szabadabb kezet kapok egy munkához. A felkérésre írt zenének mindenképpen megvan az az előnye, hogy biztosan meg fog szólalni, ami egy saját indíttatásból írt darab esetében kétesélyes. Nem úgy megy ez, hogy a komponista bekopog, mondjuk, a Musikvereinhoz, hogy írtam egy zenét, és azt rögtön műsorra is tűzik. Szóval van olyan zeneszerző, akit éppen a kötött felkérések inspirálnak jobban, mert könnyebb velük elérni a közönséget. De olyan is akad, aki másból él, hobbiként komponál, és így élvezheti a korlátlan szabadságot.

Szerinted mi motiválta a felkérőidet, amikor azt kérték, hogy kifejezetten filmhez írjál zenét?

Azt gondolom, hogy manapság annyira a vizualitás ural mindent, hogy a zenét is könnyebb befogadni, ha kapcsolódik hozzá valami látnivaló, például egy film. Az én esetemet pedig nagyon megkönnyítette, hogy Mr. West vidámságával be lehet vonzani a nézőket. Az emberek félnek a kortárs komolyzenétől, az élmény kiszámíthatatlanságától, és nehezen szánják rá magukat, hogy elmenjenek egy koncertre. Úgyhogy aki eljön a bemutatóra, az nagyon bátor vállalkozó, mert nem tudhatja előre, hogy mit fog kapni. De ha nyitottan, a szokásos komolyzene-előítéleteit hátrahagyva ül be a terembe, akkor biztosan nem csalódik majd Mr. Westben.



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!