+ Irodalom

Jó kis beszédet írt Bob Dylan a Nobel-díj átvételére

Dylan egyáltalán nem számított a díjra, és korábban nagyjából ugyanakkora esélyét látta annak, hogy a Holdra léphet, mint annak, hogy megkapja a Nobel-díjat.

Bob Dylan köszönetet mondott a Svéd Akadémiának az irodalmi Nobel-díjért és elnézést kért, amiért nem személyesen vette át az elismerést szombaton.

Az amerikai zenész köszönőbeszédét az Egyesült Államok svédországi nagykövete olvasta fel a díjátadót követő banketten.

Sajnálom, hogy nem lehetek jelen személyesen, de lélekben ott vagyok

– üzente Bob Dylan, hozzátéve, megtisztelőnek tartja, hogy ilyen rangos díjban részesül, és bekerül az irodalom óriásai közé.

A dalszerző-énekest nagy meglepetésként érte az elismerés – derült ki az Azita Raji által ismertetett beszédből, amely szerint Dylan egyáltalán nem számított a díjra, és korábban nagyjából ugyanakkora esélyét látta annak, hogy a Holdra léphet, mint annak, hogy megkapja a Nobel-díjat.

Kitért a kitüntetését övező vitára is, hogy megkaphatja-e dalszerző a díjat. Amikor Shakespeare a Hamletet írta, talán azon járt az esze, mely színészeket válogassa be a darabba és hol találhat egy koponyát.

Biztos vagyok abban, hogy a legmesszebb ez a gondolat állt tőle: akkor vajon ez irodalom?

Köszönet illeti a díjat odaítélő Svéd Akadémiát, írta, amiért fontolóra vette e kérdést, és „ilyen csodás választ adott rá”.

Stockholmban szombaton adta át XVI. Károly Gusztáv svéd király az idei orvosi, fizikai, kémiai, valamint közgazdasági Nobel-díjakat. Az irodalmi Nobel-díjas Bob Dylan előre jelezte, hogy más elfoglaltságai miatt nem lesz ott. Helyette zenésztársa, Patti Smith amerikai punk-ikon (fenti képen) vett részt az eseményen, elénekelve Dylan A Hard Rain’s A-Gonna Fall című híres dalát.

A díjakat, amely mellé idén is 8 millió svéd korona jár, minden évben az elismerést alapító Alfred Nobel-halálának évfordulóján, december 10-én adják át.

A Nobel-díj bankettje. Fotó: Alexander Mahmoud © Nobel Media AB 2016

A Nobel-díj bankettje. Fotó: Alexander Mahmoud © Nobel Media AB 2016

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top