A távol-keleti kultúra az elmúlt évtizedekben magára öltötte az európai/amerikai kultúra gúnyáját, de szívében megmaradt annak, ami korábban is volt. Annak, amit mi európaiak, kíváncsian szemlélünk, de ha meggebedünk, akkor sem értünk. Pedig megpróbáltuk, például sportot (szabadidős tevékenységet) csináltunk abból, ami a keletiek életformájából nekünk leesett. Persze, a legtöbb esetben a távol-kelet kultúrája (és harcművészete) csak áttételesen jut el hozzánk, s elhisszük azt, amit látunk/hallunk. Pedig egészen másról – talán valami többről – kell, hogy szó legyen, mint a Szellemkutya című – egyébként kitűnő – filmben, a gyermekkorunkat meghatározó Shogun című könyvben és tévésorozatban… vagy a Kill Biil-ben, amiről csak remélni tudjuk, hogy senki nem veszi készpénznek.
A japánok harcos társadalma, az azt irányító törvények és az azokból származtatható normarendszer a XII. század óta alakítja a japán társadalmat. Tényleg nem csoda, ha a felületes szemlélődő nem sokat ért belőle, kicsit borzongva gondol a szeppukura/harakirire. De sokkal többről van szó! A Helikon Kiadónál megjelenő – Szenzár Könyvek – Harcosok Ösvényén sorozata segít, hogy eligazodjunk. Olyan műveket vehetünk kézbe, melyek nem a keletről megfogalmazott európai víziót közvetítik, hanem a megértéshez elengedhetetlen alapműveket. Daidódzsi Júzan (1639-1730) egy viszonylag békés korban írta meg könyvét, mely magyarul Szamuráj törvénykönyv címen jelent meg. A könyv elsődleges célja az volt, hogy a fenntartsa a harcos időkben kifejlesztett erényeket, s megmutassa, miként lehet az elsajátított tudással jól élni.
A nagyjából 130 oldalas kötet az élet sok területe kapcsán próbálja tanítani az olvasót (tiszteletről, rágalmazás, a tolvajjá válásról, barátságról, szégyenérzetről, takarékosságról, a bátorságról, a lustaságról is van egy-egy fejezet), s ha figyelmesen olvassuk az egymás után következő fejezeteket, akkor ámulhatunk. A kor és a távolság kérgét lehántva ismerős problémákkal találkozhatunk.
Azt a tulajdonságot, ha valaki nem ismeri, hogy milyenek az emberei, általában elítélik, és nem tartják földesúrhoz, vagy parancsnokhoz méltónak. Sőt mi több, az olyasfajta ember, aki semmibe veszi urának véleményét, nem valószínű, hogy adni fog társainak a véleményére. Az alacsony rangú hivatalnokokat fogja kedvelni, saját barátainak fog kedvezni, urának vagyonából fog másokat megvesztegetni, miközben a viszonzott ajándékot megtartja saját magának, és amikor másokat vendégül lát, a halat, az italokat és a süteményt ura konyhájáról hozatja. Azon elv alapján fog cselekedni, hogy „Ami az uramé, az az enyém is, de ami az enyém, az a sajátom.” – így urának birtokát gyengíti, és nagy veszteségeket okoz neki.
Drága Olvasó, te, aki adófizetőként joggal számíthatod magad földesúrnak/parancsnoknak, nem veszed észre, hogy szolgáid (a latin minister szó szolgát jelent!) mit tesznek? De tényleg nem politizálni akarok, csak a Szamuráj törvénykönyv aktualitására akartam felhívni a figyelmet. Lehet, hogy a távol-keleti kultúra mégsem annyira távoli?
A Harcosok Ösvényén-sorozat további kötetei sem csak azoknak szólnak, akik már a keleti kultúra megszállottjai. Josikava Eidzsi (1892-1962), a szamuráj-családból származó japán író Taiko című háromkötetes történelmi regénye napokban kerül a könyvesboltokba, s ha minden igaz, akkor a közeljövőben további japán szerzők művei is megjelennek a Szenzár Könyvek között a Harcosok Ösvényén. Tájékozódni itt érdemes.
A háború törvényei című kötet a legrégibb kínai hadászati munkák közül azokat közli, melyek eddig magyarul nem jelentek meg. A hadtörténeti szempontból értékes feljegyzéseket Kínában évszázadokon át használták és fontosnak tartották. A mostani magyar nyelvű kiadás szerkesztői ügyeltek arra, hogy az érdeklődő laikusok ugyanúgy élvezetet leljenek a kötetben, mint azok, akik számára ezek a művek tudományos munkájukhoz nélkülözhetetlen.
A hadvezér tisztjeivel és harcosaival együtt fázzon és tűrje a hőséget, velük együtt szenvedjen, küszködjék, éhezzék, vagy éppen lakjon jól, csak így érheti el, hogy a […] katonái a dobok hangját hallva örvendjenek, a gongok hangjának hallatán pedig felbőszüljenek.
