+ Zene

A jövő világsztárjai egy helyen

müpa , rising stars , horácio ferreira

Nagyon nagy lehetőség, éppen ezért fontos a nyújtott teljesítmény. Ez mélyvíz, ahol a fiatal művészek egy megítélés alá kerülnek a világ legjobb művészeivel, ezért igazán fel kell venni a versenyt, de meggyőződésem, hogy a magyar művészek a világ élvonalába tartoznak.

Az Európai Hangversenytermek Szervezete 1991 óta létezik és 1995-ben indította útjára a Rising Stars nevű koncertsorozatot. Ennek keretében minden évadban a klasszikus zene legígéretesebb tehetségei játszhatnak Európa legjobb hangversenytermeiben Athéntől egészen Londonig. A Müpa immáron 4 éve ad helyet a Rising Stars-koncertnek, így lesz ez idén is.

November 18-án és 19-én öt koncerten figyelheti meg a közönség, kitől várja a legtöbbet most a komolyzenei szakma. A brit Tamsin Waley-Cohen hegedűművész és a grúz zongorista, Mariam Batsashvili közös koncertet ad, Horácio Ferreira portugál klarinétművész a Rising Stars programnak írt új művet is műsorára tűz a legismertebb francia szerzők darabjai mellett. Edgar Moreau francia csellóművészt a közönségnek már szinte be sem kell mutatni, az ő kísérője Pierre-Yves Hodique lesz. Színpadra lép még az ARD Nemzetközi Zenei Versenyének felfedezettje, az Armida Quartet, valamint Christopher Park német-koreai zongoraművész is.

A Rising Stars-sorozatban minden évben hat előadóművészt választanak ki, és ez a program már olyan fiatal tehetségeknek segített karrierjük beindulásánál, mint az 1987-es születésű Igor Levit zongoraművész, akit két kategóriában is kapott Gramophone-díjat, és már a Sony Classical adja ki a lemezeit; vagy éppen a korábban a BBC-n bemutatkozott Juliette Bausor fuvolaművész, aki nemrég a London Philharmonic Orchestra első fuvolistája lett; vagy éppen a német-szlovén SIGNUM Saxophone Quartet.

Idén magyar résztvevője nincs a Rising Stars-turnénak, de korábban már díjazott volt Banda Ádám hegedűművész és Balázs János zongoraművész is, jövőre pedig ismét lesz magyar résztvevő Pálfalvi Tamás személyében, akinek nemrég jelent meg első nagylemeze. A Trio Catch tagjaként pedig már Pecze Boglárka klarinétművész is játszhatott a Müpában Eva Boesch és Sun-Young Nam társaságában.

Ugyanakkor idén sem maradunk magyar művészek nélkül, az idei Müpás Rising Stars-programban fellép még Villányi Dániel és Gyöngyösi Ivett; a Duo SeRa, amit Seleljo Erzsébet szaxofonos és Razvaljajeva Anasztázia alkot; a Kállai-kvartett, illetve Horácio Ferreira kísérője Bekker Dávid lesz.

Balázs János zongoraművész a 2013/2014-es évadban szerepelt a Rising Stars-turnén, éppen párizsi tartózkodása alatt sikerült őt telefonon elérni, hogy megossza velünk élményeit. Őt a Müpa jelölte a Rising Starok közé, és a zongoraművész életében komoly fordulópont volt ez az esemény.

Fantasztikus volt, azt hiszem, hogy ez indította el az európai koncertéletemet. Olyan helyeken adhattam szólóesteket, mint a BOZAR, a Festspielhaus, vagy éppen a kölni és hamburgi filharmónia, ráadásul ezek mind teltházas koncertek voltak. A koncertjeimnek nagyon jó sajtóvisszhangja is volt, és a mai napig visszahívnak ezekre a helyekre, ez pedig nagyon sokat jelentett a karrierem építésében. Esélyt adtak, megszervezték, és innen már csak a művészen múlik, hogy milyen igényességgel állítja össze a programját, és milyen módon adja azt elő.

Balázs János kifejezetten vegyes repertoárt állított össze, Bartók, Beethoven, Bach és Ravel művei is felcsendültek a zongoraművész előadásában. A Rising Stars-koncertek alkalmával egy kortárs darabot is kell játszani, Balázs János erre az alkalomra Dubrovay László egyik átiratát választotta, ami mindenhol osztatlan sikert aratott.

Balázs János számára nemcsak az európai koncerttermek, hanem az egész világ felé megnyitotta a kapukat, nemsokára Kanadában és Ausztráliában fog hangversenyt adni. A zongoraművész így vélekedett a Rising Stars adta perspektívákról:

Nagyon nagy lehetőség, éppen ezért fontos a nyújtott teljesítmény. Ez mélyvíz, ahol a fiatal művészek egy megítélés alá kerülnek a világ legjobb művészeivel, ezért igazán fel kell venni a versenyt, de meggyőződésem, hogy a magyar művészek a világ élvonalába tartoznak.   

A Rising Stars programja és jegyvásárlási lehetőségek itt.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top