Október 10-én mutatja be az eARTh című darabot a Müpában az évad társulatának választott Szegedi Kortárs Balett. A Henryk Górecki 4. szimfóniája által inspirált darabról és a szelektív hulladékgyűjtésben rejlő reményről is faggattuk Juronics Tamást.
Egy magyar koreográfus hol találkozik Górecki utolsó szimfóniájával?
Számomra érdekes, hogy mennyire kevesen ismerik Górecki műveit, a lengyel kortárs zene ismerete mintha megállt volna Pendereckinél és Lutosławskinál. Nem is tudom pontosan, hogy miféle keresgélés kapcsán akadtam bele Górecki legutolsó szimfóniájába, amit halála miatt be sem tudott fejezni. A 4. szimfónia hangszerelését már a fia csinálta, és végül 2014-ben mutatták be Londonban. Amikor meghallgattam, annyira elementáris erővel hatott rám, hogy azonnal tudtam: ezzel én foglakozni akarok, nekem ezzel a fantasztikus művel dolgom van. Elképesztett az erő, ami a műből árad.
Egy évben hány olyan zenemű van, aminek kapcsán ilyesmit érzel?
Nem sok. Talán Eötvös Péter Atlantisza volt legutóbb olyan, ami őrületesen hatott rám. Általában inkább úgy szokott lenni, hogy egy téma kapcsán zenét kell keresni. Górecki esetében meg külön szerencse, hogy adottak voltak a körülmények ahhoz, hogy a darab létrejöhessen.
Körülmények?
Fontos összetevő, hogy a Müpa megválasztott minket az évad társulatának. Eddig ebben a megtiszteltetésben csak zenei együttesek részesültek, a Szegedi Kortárs Balett az első tánctársulat, amelyik elnyerte ezt a címet.
Ez azt jelenti, hogy lehetőséghez juttok a Müpában?
Amúgy is voltak bemutatóink a Müpában, de ennek köszönhetően most kiemelten kapunk támogatást a produkció létrehozásához, és a kommunikációban is kiemelten foglalkoznak velünk. Górecki okán az előadásunk jól illeszthető a Café Budapest keretei közé, és ráadásul idén van a lengyel-magyar barátság és szolidaritás éve is.
Amikor beszélgetünk, akkor alig egy hét van a bemutatóig. Mennyire vagy feszült?
A darab készen van, tulajdonképpen már csak apró simításokat igényel. Ráadásul érzem, hogy sikerült egy erős darabot létrehozni, s látom, hogy ez működhet. Ehhez persze kell még a technikai háttér, aminek jelentős szerepe van. Nem szoktam mostanában ilyen dolgok miatt aggódni. Azt gondolom, hogy amire most képes vagyok, ami a mostani tehetségemből, tudásomból és fantáziámból adható, azt én beletettem: van mit mondanom, és megvannak az eszközeim is.
A darab „mondanivalójáról” a bemutató előtt csak leírásokat ismerhetünk. De miként hangzik ez a Te szádból?
Én írtam a szöveget, és úgy gondolom, hogy esszenciálisan benne van az, ami foglalkoztat. A zenét hallgatva úgy éreztem, hogy ez egy nagy odacsapás, ezért nem lehet nagyon sok cizellált dolgot mondani, hanem egy valamit kell mondani, de azt nagy intenzitással. A zenéhez kerestem olyan témát, amit ki kell mondani. Olyasmire gondoltam, amiben nem a téma szakértőjeként kell megszólalnom, hanem inkább figyelmeztetésként, felkiáltva. Persze, az is fontos volt, hogy a téma maga is „földgolyó méretű” legyen.
A Föld haldoklik, mi vagyunk az elrontói, és vigyáznunk kellene rá. Ez egy egyszerű, de fontos mondat, amivel naponta találkozunk, s közben nem éri el az ingerküszöbünket. Engem rettenetesen bosszant, hogy a Föld pusztulásáról szóló híreket ugyanúgy lapozzuk tovább, mint az aktuális politikai balhékat. Hogy lehet csak azzal foglalkozni, hogy mi hogy vagyunk most? Tényleg nem látjuk, hogy a nagyon közeli jövőnk van veszélyben?
Benned a hétköznapokban is él ez a Föld-féltés?
Aggódás és értetlenség. Nyilván nem én fogom megoldani ezt a kérdést, és nem tudom, hogy az én apró környezettudatos cselekvésem mit tesz hozzá a nagy egészhez. Nem tudom, mekkora hatása lenne/lehetne annak, ha mindannyian környezettudatosan élnénk. Abban sem vagyok biztos, hogy ezeket a folyamatokat ilyesmivel meg lehet állítani. Közben szelektíven gyűjtöm a hulladékot, és elzárom a vizet fogmosás közben, de ezt nem azért teszem, mert tudom, hogy megoldás, hanem azért, mert nem fárasztó. Arra lennék őszintén kíváncsi, hogy milyen emberek azok, akik olyan helyeken vannak, ahol ezek a globálisan fontos kérdések eldőlnek, vagy nem dőlnek el. Hol torzul el az egész, hogyan történhet meg, hogy ezek az életbevágó szempontok már nem szempontok, mert más érdekek szerint hozzák a döntéseket.
A darab várható végkicsengésére is rákérdezve: Te optimista vagy?
Nyilván nem, a darab műfaja danse macabre, tehát haláltánc, ami előre vetíti, hogy milyen jóslat ez. Műfajából adódólag ez egy figyelmeztetés az élők számára a halál közelségéről. A tánc is ezt mutatja: egy nagy csoport tánca a halál felé. Mi más lehetne figyelmeztetés, mint megmutatni, hogy rossz felé megyünk, és mi lehet a vége. Erős eszközöket, sok színpadi effektet alkalmazok a darabban, az a célom, hogy hatást keltsek, ahogy a zene is ezt teszi.
A Müpa-bemutatót követően mi a darab további sorsa?
November 11-én, Szegeden fogjuk bemutatni Stravinsky Menyegzőjével együtt, amit Enrico Morelli koreografál, aztán a két darabnak lesz közös bemutatója a Müpában. És ez az a pont, ahol a menedzsmentnek kell dolgoznia… Nagy dolog lenne, ha bemutathatnánk a darabot Lengyelországban. Fantasztikus lenne összehozni egy olyan előadást, amelyben élő zene van, de ez speciális teret és speciális helyzetet igényel. Bízom benne, hogy sikerül ebbe az irányba haladni.
+1
Miket szoktál olvasni?
Kevés a szabad időm, és nagyon szakirányba terelődtem, szépirodalomhoz főleg akkor jutok hozzá, ha valahogy kapcsolódik a munkámhoz. Leginkább forgatókönyveket olvasok, olyanokat, amikkel később kell vagy lehet foglalkozni. A nyugodt és öncélú irodalomolvasásban nagy restanciáim vannak. Alapvetően többet foglalkozom zenével, és rettenetesen sok időm megy zenehallgatásra. Ha definiálnom kell magam, akkor jórészt csak munka szempontjából létezem, és a nyári, szabadságos időszak, amikor le tudok ülni és élményként olvasni… a főzés is így működik nálam. Amióta megszületett a gyermekem, azóta elkezdtem főzni, s arra kellett rájönnöm, hogy esetemben ez is teljes embert kíván. Nálam ez nem megy úgy, ahogy egy háziasszony megfőz az egyéb tevékenységei mellett. Nem tudok évad közben főzni, viszont rettenetesen izgalmas volt, amikor nyáron lehetőségem volt a konyhában csak a főzésre koncentrálni.
