Holnap Cseh Tamás emlékét idézik Bakonybélben

000.cseh tamás

Második alkalommal rendeznek szabadtéri koncertet Cseh Tamás tiszteletére Énekmondók Emlékezete címmel szombaton Bakonybélben.

Felföldi Andrea közölte: Bakonybél önkormányzata és a Tinódi Pajzs Egyesület által szervezett augusztus 13-i programokkal a település díszpolgárára, Cseh Tamásra, az általa is vállalt zenei elődökre és műfaji sokoldalúságára hívják fel a figyelmet. Cseh Tamás kedvelt helye volt a bakonybéli Szent-kút kápolna, Szent Gellért remete életének helyszíne, ahol a megemlékező programokat is tartják.

A délután öt órától kezdődő műsor első részében históriás énekeket ad elő Kátai Zoltán énekmondó, az est rendezője, valamint Lantos Szabó István és Róka Szabolcs. A tábortűzi hangulatot Legeza Márton és Dóra Áron népzenészek készítik elő, és este nyolctól látható lesz a Cseh Tamás Archívum erre a napra összeállított válogatása Cseh Tamás arcai – históriás énekek és XX. századi katonadalok címmel. A filmvetítés után gyújtják meg a tábortüzet, amelynél Mülhauser Martina gitáros-énekes és az est többi szereplője énekel Cseh Tamás-dalokat, a közönséget is bevonva.

A rendezvény kísérőprogramjaként ingyenesen látogatható a Bakonybéli Tájházban a bakonyi indián játék történetéről szóló kiállítás reggel kilenctől délután négy óráig.



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!