GAMLA HAMN, a Világ vége
Írta: Kiss Csaba
Tegnap laza nap volt, édestestvére a mának. Matyival és Júliával bejártuk a szigetet. Rácsodálkoztunk mindenre – a szélmalmokra, a göcsörtös fákra, a hasadó sziklákra, Sudersand kagylóhomokjára, a világítótoronyra – a kosokra és a felhőkre. Pogányság, természetimádat, őskeresztény emlékek – és mindent átsző az életben maradás kemény törvénye és rendje.
Olyan sokszor gondolok arra, hogy a svédek közel annyian vannak, mint mi. Az ország adottságai nem kényeztetik különösebben őket, sziklás, szeles, hideg tájék. Kapaszkodnak itt a fák is. Hogy lehet, hogy ők ennyire vonzó, rendezett és hivalkodás nélküli jómódban élnek, mi pedig tántorgunk, mint a részeg paraszt a virtusunkkal, zseniinkkel, történelmünk hullámverésével – és hablatyolásainkkal, kiszámíthatatlanságunkkal, svindlijeinkkel, depressziónkkal és önsajnálatunkkal… huh, nem is folytatom. Nagyon elszomorodtam, hirtelen összeállt egy önsorsrontó nép képe – aki legalább annyit dolgozik és épít, mint a svédek, de szét is rúgja folyton, mint gyerekek a homokvárat. (gyors témaváltás)
Nos, meg is érkeztünk Sudersandra. Ha nem 17 fok lett volna napon, és a víz kb. 13, akkor azt hittem volna, hogy ez minimum a Bahamák. A legfinomabb fehér homok, kis dünék, sásernyők, az ég csodás kékje. De óriási lelkesedésre lett volna szükség berohanni a tengerbe, bátorítottuk is egymást – de valahogy nem jött össze elég kedv a kéjes megmártózáshoz. Ehelyett inkább körbefotóztuk egy svéd figaro panoráma fodrászatát. Olyan jó látni, amikor valaki gyönyörűségét leli a szakmájában. Nos, a hajfodrok sudersandi mestere bizonyára egy boldog ember.
Amikor Kossuth Lajos azt üzente, akkor már egy éve néztek ki mord őrök a Faro-i világítótorony ablakán. Van ködkürt is a tornyon – erről mindig az Utazás az éjszakába jut eszembe. És Stringberg haláltánca (Stringberg Bergman egyik kedvence – egész polca van Hammars könyvtárszobájában – majd megmutatom)
De a nap fénypontja (habár sötétedett) a Gamla Hamn-i bálványsziklák. A lélegzet is eláll – kőnek, víznek, égnek olyan tökéletes találkozója ez. Egy gigantikus Wagner díszlet – és ha hiszitek, ha nem, még egy hattyú is pecázgatott a zátony szélén. A csérek a levegőben állva várják az apróhalat, időnként megkergetik a sirályokat, ha tojásaik közelébe merészkednek.
Nehéz abbahagyni… Faroról jó írni.
Még egy kép a végére: teher alatt nő a pitypang.
