Embert tolláról, írót lábáról! – vasárnap (csütörtök, péntek)
– tudósítás a ciprusi írófocitorna utolsó napjáról –
Szombat éjjel komoly önmegtartóztatással mondok le a még egy sörről, a szobába érve a billentyű után nyúlok, de meggondolom magam: ahogy a focistáknak meccs előtt tilos a szex, egy írótornán féken kell tartani az íráskényszert. Maradjanak csak bent a kikívánkozó érzelmek, szabaduljanak el a pályán, akár csak a sose látott formai megoldások, ha minden megtörténik fejben, mi marad a meccsre? Este már nincs gondolkodás. Nem gondolkodom, tehát holnap meccsem van. (Érdekes, a magyar focistáknál megfigyelhető jelenség, hogy egész mérkőzésen képesek alfa állapotban vegetálni, a foci csak megtörténik velük. Elszenvedik a sportot.)
Vasárnap reggelre a lábam nem az enyém, a múlttól és a jövőtől kaptam kölcsön. Ösztönösen visz előre, az ismert utakat (lift, reggeliző, visszaszoba, busz) gépiesen bejárja, nyomásra nem reagál, fájdalmat nem ismer, ami inkább ijesztő, mint hasznos. A bemelegítő krém után, meccs előtt tér magához, kapok tőle hideget, meleget, de legalább újra velem jár.
Törökök, második rész, elődöntő
A meccseink, akár az étkezéseink: szombaton török, vasárnap török. Az elődöntőre velük jutottunk be, együtt indulunk a helyszínre, közös buszban a két válogatott.
Beszédbe elegyedek a tegnap kiállítottal, megköszönöm a sok szép szót, amit tőlük kaptunk, dicsérem, milyen izgalmas volt előző nap a játék, panaszkodom a fáradtságomra, de csak pár szó jut át hozzám a szakálla szűrőjén, először úgy tűnik, haragszik a kiállításért, aztán leesik, hogy tart tőlünk. Mi vagyunk a csapat, akitől a többiek tartanak. Hátradőlök.
Öltözés, összeölelkezés, Ady Endre, sípszó, elődöntő.
A heti két kispályás focihoz képest a napi kettő nagypályás mennyisége nem csap át minőségbe, keresem a helyem, az is engem. A harmadik napra bekként rám talál, a védősorunk Imre Á. vezetésével egy vonalban mozog, együtt lélegzik, még lestaktikánk is van.
A törököknél kezdő a félelmetesen gyors srác, nekünk jót tesz a félelem, nem ijedünk meg tőle, fegyelmezetten védekezünk, és 0:0-ra hozzuk az első félidőt. Mintha könnyebb dolgunk lenne, mint az előző meccsen.
A második félidőben érvényesíteni tudjuk az akaratunkat, amit nem kis mértékben köszönhetünk Jeney O. törzsszurkolónknak. Egyszemélyes B-középünk csúcsformában támogatja a csapatot, minden létező taktikai utasítást bevet a siker érdekében: Lövésből lesz a gól! Rúgjunk több gólt! Szavai meghallgatásra találnak, a kapusunk egyik kirúgását Nagy D. zsenálisan szelidíti meg, tol egyet rajta, keresztpasszot ad Melecsky K.-nak, aki megfellebezhetetlenül továbbítja a bőrt a hálóba. Vezetünk.
A törökök betörnének, de folyamatosan beleütköznek a masszív védőfalba. Ennek ellenére a meccs vége felé a géppuskálábú emberük leráz minket, rádurrantja, Belányi Öcsi (a kapunak is megvan a maga Öcsije) a levegőben úszva óriásit ment. Ennyi. Döntőben vagyunk.
(Pihenésnek képzeljünk el egy focista írótornát, amelyen megadott határidőre kell szállítani a remekműveket, mi pedig élőben izgulhatjuk végig létrejöttüket: Gera egy fantasztikus groteszk asszonánccal fekteti el a ragrímekkel operáló védőt. Lazítás vége, hozd a labdát!)
Míg folynak az egyeztetések, hogy ez egy Európa-bajnokság-e, esetleg több annál, a döntő előtti gálameccsen pár all sztárunk részt vesz a torna világválogatottjában.
Az íróválogatott beveszi Ciprust: a döntő
Az észak-ciprusiak nagyon erősen kezdenek, többször elfutnak jobb szélen, percekig beszorulunk a kapu elé. Lassan térünk magunkhoz a megrázkódtatásból, hogy a döntőben játszhatunk, egyre többet járatjuk a labdát, és a kitartó mezőnymunka meghozza gyümölcsét, Moldován L. 0:1-re módosítja az eredményt. Vezetünk a döntőben? Vezetünk a döntőben! Mire az önbizalmunkat is meghozná a gól, gyorsan letörik éppen kinőtt szárnyainkat. A ciprusi 55-ös – aki az egész meccsen rendkívül élvezi, ha anyaföldje ölébe gömbölyödhet, és szenvedélyesebben vágyik alakításai elismerésére, mint DiCaprio – belevezeti a labdát a kapusunkba, majd belerúg. A kapusba, nem a labdába. Még kétszer belerúg, majd úgy dönt, ő is elfekszik. Belányi Öcsi bepipul, rámegy a fekvő csatárra, és két centire az arcától felelősségre vonja. Kis csoportosulás alakul ki körülöttük, a csetepaté végeredménye egy sárga oda, egy piros ide.
(Vajon egy író máshogy küldi el a bírót az anyjába? A realista például körülírja, hogyan küldené el, a naturalista kifejti, hogy a spori anyja természetszerűleg a vérbe való, a minimalista szó nélkül agyonveri?)
Moldován L. bevállalja a kaput, úgyis rúgott már egy gólt, tudja, hogy mennek arrafelé a dolgok. Sok perces vesszőfutás következik, rohanunk, mint az őrültek, támadnak a ciprusiak mindenhonnan, engem mellbe rúgnak, felöklelnek, belém futnak, megrészegíti őket az emberelőny. B-középünk fáradhatatlanul tartja bennünk a lelket: Egyre kevesebb idő van! Kis gól is gól! A felszabadítások másodpercekig tartanak, de hiába jön azonnal vissza a labda, összeszedetlenek az akciók, igazán nagy helyzetük nincs. Pár perc múlva csillapodik a nyomás, mintha nem hinnének annyira magukban, újra tudunk passzolni akár többet is. Előbbre merészkedünk, Keresztury M. és Imre Á. kényszerítőzik egyet, Imre Á. lépéselőnyben jön ki belőle, rövid cipelés után elegánsan passzolja be a labdát a kapus mellett. 0:2.
Este sztori kifulladásig, a kupát megszeretgetjük…
Megjön a várva várt magabiztosság: meglehet a meccs. Kapunk egy gólt, de nem veszi el a támadókedvünk. Keresztury M.-et és Nagy D.-t a ciprusi térfélen folyamatosan faragják, de ők keményebb fából vannak, mikor négy égtáj felől hárman tuszkolják, gyömöszölik őket, akkor is biztosan tartják a játékszert. Farkas góléhes, az ellenfél tizenhatosának sarkánál kicsit tartogatja a labdát, ide-oda húzza, a védők belemennek a táncba, de nagyon úgy tűnik, nem ismerik a lépéseket. Botladoznak, végül kirántják a lábát, ő bosszúból estében megcsinál még egy cselt. A fejével. Játszik a csapat! A végére még belefér egy Nagy D. fricska, egy-két csel után ő is betalál, a bíró úgy látja jónak, ha lefújja a meccset. Észak-Ciprus – Magyarország 1:3. Európa világbajnokai vagyunk!
Meccs után nyújtás: a plaketteket, kupát átmozgatják a jól megérdemelt résztvevőknek, a nyertes: Madzsarisztán!
Kellően rövid záróbeszéd csinos segítőtárssal, aki nem átall magassarkúban (egystoplis) lépni a szép, zöld gyepre. A kupát átvesszük (Mekkora ez, baszki! Milyen rohadt nehéz!) a megszokott koreográfia szerint megölelgetjük, megpuszilgatjuk.
A pillanat megörökítése órákat vesz igénybe: csattognak a fényképezők, kattognak a mobilok, csillognak a sípcsontvédők a bokáig húzott sportszárak alatt.
Sört iszunk belőle…
Zúg a riaria, meg a kiajobb, jönnek a kidobók, részegebbek vagyunk, mint bajnokok – már a következő meccsre koncentrálunk.
A tudósításokban szó szerinti vagy torzított formában passzok, gólok, beszólások találhatók a következő írófocistáktól és törzsszurkolójuktól:
Belányi József, Benedek Szabolcs, Benkő Gábor, Berka Attila, Bíró Dénes, Bíró László, Bod Péter, Farkas Zsolt, Hajtós Bertalan, Imre Ábris, Keresztury Márton, Kukorelly Endre, Majtényi György, Melecsky Kristóf, Moldován Lucifer, Nagy Dániel, Sárközi Richárd, Zilahy Péter; Jeney B-közép Orsolya
A csapat utazásában és játékában nagy szerepet játszottak:
Herbalife, Airmania 2012, MrSale öltöny, Libri shopline, BDO, Strausz kft.
Külön köszönet a torna rendezőinek, az ellenfeleknek, az itthoni szervezőknek, Zilahy Péternek és Belányi Öcsinek!
Esterházy Péternek a tornagyőzelemmel kívánunk jobbulást!
