Dodes ‘ka-den (1970), rendezte: Akira Kurosawa
Shugoro Yamamoto “Kisetsu no nai machi” (A city without seasons) magyarul “Egy évszakok nélküli város” filmes adaptációja.
Írta: Ferber Katalin
Ez volt az első színes filmje a mozgókép egyik legnagyobb varázslójának, s meg kell vallanom, hogy a Dodes ‘ka-dent Kurosawa legnagyobb filmjének tartom. Természetesen minden műalkotás befogadása személyes, így remélhetően ma, ötvenhat negyvenhat évvel a film bemutatója után nemcsak én, hanem mások is értik, miért fogadta a hazai, azaz a japán filmes világ és kritikusai felháborodással és leplezetlen elutasítással a filmet.
A hatvanas évek vége és a hetvenes évek eleje Japán gazdasági világsikereinek a korszaka. Ekkor már nemcsak a tranzisztoros rádióról ismerte a nyugati világ a szigetország teljesítményét. A japán kormány elégedetten állapíthatta meg évi jelentésében, hogy a történelem legnagyobb gazdasági növekedését érte el az ország. A film azonban, egyetlen jelenetet kivéve, nem mutat meg semmit ebből a fantasztikus eredményből.
Szeméttelepen élők mindennapjait látjuk. A film címe a szellemi fogyatékos fiú képzelt vonatvezetői mondókája, a Dodeszka-den. Ez a film ritmusa, s mint szinte minden, ez is a képzelet világának egyik eleme.
A fogyatékos kamaszfiú édesanyjának imájával kezdődik a film. Az anya kétségbeesetten fohászkodik fia gyógyulásáért, helyzetük némi javulásáért, melyhez a fiú is csatlakozik, bár ő anyja rosszkedvét kívánja elűzni az imával. Aztán munkába indul, hisz képzelt szerelvénye nem várhat. Fehér kesztyűt húz, a vasutasok elképzelt sapkáját a fejébe nyomja, s indulhat a műszak. Nagyvárosban vagyunk, a vonat a mindennapi élet elengedhetetlen része, és sokak álma, így ezé a kamaszfiúé is.
Szeméthegyek között élnek a lecsúszottak, a munkát nem, vagy csak alkalmilag találók, az alkoholba menekülők, és egy álmodozó férfi egy kisfiúval: itt szinte mindenkit csak az álmai és vágyai tartanak életben. A közösségnek bölcse szétválasztja a verekedőket, életkedvet ad az öngyilkosságra készülőnek s így megmenti, de ő épp olyan reménytelen helyzetben van, mint a többiek. Van egy másik férfi is, aki némán rongyokat gyűjt, majd gondosan szétszabdalja őket, tekintete halott s mindenki rémülten rohan el előle.
A kisfiú, akit egy idősebb férfi vesz magához, s aki igazán csöppecske, mindennap a fényárban úszó főváros konyháin gyűjti össze a maradék ételt, s viszi vissza gyámolítójának, aki egy gyönyörű házról álmodik, miközben autómaradványok között élnek.
Szinte mindenki megnyomorított itt. Aki nem fizikailag, az lelkileg nem tudja kiheverni mindazt a szörnyűséget, ami addigi életében történt vele. A telepen nincs segítség és remény sincs. Az asszonyok egy csapot ülnek körbe, az a telep központja, mint alig néhány évtizeddel korábban a falusi kutak voltak.
Egymás feleségét használja két férfi, a cipészmester, aki tudja, de nem mondja, hogy sok gyereke közül talán egyiknek sem ő az apja. Ráadásul nála jóval fiatalabb felesége várja a következő gyereket.
A nyelv, melyet a szereplők beszélnek, kétségtelenül a “tisztátalanok” (japánul burakumin) nyelve. A láthatatlan kaszt a tizenhetedik század korai éveitől kezdve törvénybe foglaltan létezik Japánban. Eredetileg minden, a buddhizmus által tiltott foglalkozást űzők (hóhérok,halottmosók, sírásók, cserzővargák) településekről való kitiltását jelentette. A tisztátalan közösségek teljes zártsága magától értetődő volt ettől kezdve. Tisztátalan nem házasodhatott, csak tisztátalannal, negyedeik ma is nagyrészt ugyanott vannak, mint négy évszázaddal ezelőtt.
Az idők folyamán e kasztot gyarapították az illegális bevándorlók, a lecsúszottak, s bár az elmúlt évtizedekben a kormány megpróbált javítani a burakumin közösségekben élők helyzetén, a társadalom el- és befogadóképességét sajnos egy rendelettel nem lehet megváltoztatni
Kurosawa filmje a vesztesekről szól, mégpedig a gazdasági növekedés nem kívánt, s okkal rejtegetett veszteseiről. Azaz volt világszerte elismerést kiváltó növekedés, de a “siker” váratott magára, mert a gazdasági fejlődés nem párosult az életminőség javulásával. Zavarbaejtő és szégyenletes nyomor, szegénység, kilátástalanság. Mintha nem is a szervezett, rendezett, patyolattiszta Japánban lennénk. De ez is Japán, mégpedig a láthatatlan Japán.
A Dodeszkaden mindössze egyetlen díjat nyert Belgiumban, de hatalmas pénzügyi bukás volt. Kurosawa kétségbeesésében 1971-ben öngyilkos lett. Szerencsére megmentették. Négy évig nem készített filmet, majd 1975-ben a (volt) Szovjetunióban, koprodukcióben elkészült a Derszu Uzala. E film világsikerének és bevételeinek is köszönhető, hogy Kurosawa visszatért hivatásához, a filmhez.
Akira Kurosawa száztizenhat százhat évvel ezelőtt született, 1910 március 23-án. Ezzel az írással köszöntöm.
