Túlszínezett gigantikus mellek egy női testen, lábfejből kikandikáló emlők, fejet elborító ajkak – csak néhány példa a lengyel Alina Szapocznikow furcsa szobrai közül. A lengyel szobrásznő a vasfüggönyön túli művészet forradalmára, aki az inspirációit élete sorscsapásaiból, a haláltáborok borzalmaiból, testéből és a rákkal való küzdelemből merítette.
Szapocznikow 1926-ban született lengyel zsidó család gyermekeként. Életét tragédiák övezték, művészete is leginkább ezekből a szörnyűségekből és az emberi halandóságból táplálkozik. Édesapját egy betegség miatt korán elvesztette, bátyja pedig a háború áldozata lett. Tinédzser éveit gettókban töltötte, volt Litzmannstadtban, Bergen-belsenben, de megjárta Auschwitzot is. A haláltáborok és a háború borzalmait soha nem heverte ki, és egy életre tudatosult benne, mennyire törékeny is az emberi élet. Miután átvészelte a holokauszt szörnyűségeit, Prágában és a Párizsban tanult szobrászatot.
Tanulmányai befejeztével visszahívták hazájába, ahol megrendelésre készítette szobrait, akkor még a szovjet szellemnek megfelelő stílusban. Ez a korszak azonban nem tartott sokáig, a ’60-as évektől szokatlan szobraival alaposan felrázta a vasfüggönyön túli művészetet. Új anyagokat hozott be a szobrászatba, a realizmustól egyre inkább eltávolodó alakjai pedig addig ritkán látott erővel fejezték ki művészete lényegét. A kiöntött testrészek deformáltakká váltak, a szervek és az arcok sokszor nem eredeti helyükön helyezkedtek el és valami egészen mássá mutálódtak. Művészetének központi témája leginkább saját teste volt, melyet szobraiban ugyan radikálisan átalakított, de az amorf jelleg ellenére az továbbra is felismerhető maradt.
1963-tól készíti leghíresebb színes szobrait, melyek főként eltorzult testrészeket ábrázolnak. Szapocznikow az elsők között kezdett el olyan anyagokat használni, mint a poliuretán vagy a poliészter gyanta. A művész ezekkel szintén saját magán kísérletezett, majd a kiöntött formákat furcsa montázsokká vagy bizarr tárgyakká alakította, kimozdítva azokat megszokott környezetükből és funkcióikból: a testrészek egy desszertes tálban kínálják fel magukat, de előfordul, hogy egy lámpatest vagy egy hamutartó képében végzik. Az emberi darabkák gyakran bizonytalan helyzetben vannak: a lepottyanás, a felborulás határán táncolnak, vagy éppen lógnak.
Művészetének központja a test, mely Szapocznikow szerint egyszerre forrása az örömnek, a szenvedésnek és úgy egyáltalán, mindennek. Munkáiban olyan kérdéseket feszeget, mint a szexualitás, a traumatikus emlékek hatásai és az emberi test múlandósága. A szobrai készítésekor egyaránt építkezett saját testéből és emlékekeiből. Szapocznikow a kortárs művészet egyik legeredetibb figurájaként olyan szobrokat alkotott, melyek bátran, a prüdériától mentesen, egyszerre sugároztak szépséget és szexualitást, valamint múlandóságot és halált.
1969-ben rákot diagnosztizáltak nála, így kései munkái még inkább az elmúlás és az ember törékeny mivoltára reflektálnak. Tumors Personfied (1971) sorozatában saját betegségét jeleníti meg szobrain keresztül, közvetítve ezzel azt a fájdalmat, amit a testének el kell szenvednie. Szapocznikow egész művészetét végigkísérték a gyötrelmek, de alkotói munkája utolsó fázisában, mikor a rákkal való végső küzdelmét vívta, szobraira még inkább rátelepedett a fájdalom és a halandóság.
A koncentrációs táborok kitörölhetetlen emlékei és a betegséggel való csatája inspirálta, hogy olyan szobrokat alkosson, melyek megjelenítik az emberi testben évek alatt lezajló átalakulásokat. Változatos és könnyen elpusztítható anyagokkal dolgozott, melyek szintén arra figyelmeztetnek, hogy a fiatalság és a szépség múlandó. A törékeny szobrok az emberi testnek igyekeznek emléket állítani hangsúlyozva annak sérülékeny mivoltát.
1973-ban tüdőrákban vesztette életét, mindössze 47 évesen. Korai halála miatt munkássága csupán két évtizedet ölel fel, Szapocznikow mégis provokatív szobrok zömét hagyta az utókorra, melyek napjainkban is aktuális témákat boncolgatnak.
Bár Lengyelországban mindig is elismerték munkásságát, sőt amolyan szupersztárnak számított, a nemzetközi művészeti szcéna az utóbbi évtizedig kirekesztette. Műveit az utóbbi évtizedben végre elismerik és megkapta azt a figyelmet, amit megérdemelnek. Munkáit többek között a Tate Modern és a New York-i Museum of Modern Art is kiállította.
