Demcsák Zsuzsa – Bali Sándor: Példa-képek / Sosem hallott vallomások, sosem látott portrék – Athenaeum Kiadó, 2015 – 120 oldal, kemény kötés, védőborító – ISBN 978-963-293-4952
Demcsák Zsuzsát, bár korábban volt kormányszóvivő is, elsősorban azok ismerik, akiknek a tévé bekapcsolásával kezdődik a napja, meg azok, akik nyomon követik a bulvármédia rezdüléseit. Ilyen alapozás mellett nem könnyű feladat előítéletek nélkül kézbe venni a Példa-képek című portrégyűjteményt. (Itt közöltünk belőle részleteket.) Persze, az előítéletnek megvan az az előnye, hogy rombolható, ráadásul érezhető a törekvés, hogy a portrék sorozatából összeállított kötet ne „celebkönyv” legyen. Bogdán László, Bagdy Emőke vagy Iványi Gábor tényleg csak fenntartásokkal nevezhető celebnek, s feltűnésük hitelesíti Demcsák Zsuzsa törekvését, ami egy Czeizel idézetbe sűrítve így néz ki:
Ha valaki képes a tehetségét valóra váltani, az a talentum.
A kötetben szereplő személyek a czeizeli definíció szerint talentumok, s innentől kezdve tényleg félretehetjük a celebezést, és beszélhetünk talentum-könyvről. A kérdés csak az, hogy Demcsák Zsuzsa a konkrét könyv kapcsán mennyire volt képes valóra váltani a tehetségét. Hiszen a könnyebb/nehezebb utat – ennek eldöntését érdemes az olvasóra bízni – választotta, nem hagyományos interjúkat gyűjtött össze, hanem interjúk alapján írt szubjektív portrékat, felvállalva saját elfogultságát is. Könnyebb út ez, hiszen nem kell vitázni azzal, akit ábrázol a portré, s nehezebb feladat, hiszen az amúgy ab ovo adott hitelességet könnyű elkótyavetyélni.
Franz Werfel regénye, az 1933-ban megjelent A Musza Dagh negyven napja kapcsán már a harmincas években is többen megfogalmazták, hogy a szerző – a tagadhatatlan siker ellenére – jobban tette volna, ha a regény helyett inkább azokat a dokumentumokat és visszaemlékezéseket hozta volna nyilvánosságra, melyeket az anyaggyűjtés során szerzett. A párhuzam talán túlzó, mégis egy-egy portré kapcsán nehéz elhessegetni a kérdést: miként hangozhatott, milyen mondatokból állt össze ez a gondolat interjúhelyzetben? Demcsák Zsuzsa portréi részben a terjedelmi önkorlátozás, részben a műfaj szabályai – és a példakép állítási törekvés – miatt elnagyoltak… ami nem baj, hiszen Bali Sándor fotográfiái hozzátesznek annyit az olvasóban kialakuló képhez, hogy a verbális és vizuális portré együttállásából ne lehessen karikatúra. (Kár, hogy a kötetben két olyan szereplő is van, akinek fotóját nem Bali Sándor készítette.)
A kötetben szereplő huszonhét portré kirajzol egy markáns képet arról, hogy Demcsák Zsuzsa kit lát(tat) példaképnek. Vitázni lehet és érdemes, de nem a személyekről, hanem a hátteret képező értékekről. Nem véletlen, hogy a címlapon nem a szereplők, hanem a szerzők képe látható: ez Demcsák Zsuzsa és Bali Sándor talentum-könyve.
