x

Fábián Janka: A rejtett erőtartalékok élet-halál helyzetben kerülnek elő

fj

Mimi fiatal, ártatlan lány, aki nem is sejti, mennyi kaland és megpróbáltatás vár rá Fábián Janka legújabb könyvében, a Búzavirágban. A romantika és a történelem tökéletes egyvelege az, ami a nagy háború és a színjátszás világába repíti az Olvasót. Az írónővel alkotásról, a főszereplővel való hasonlóságokról is beszélgettünk.

(Ha megtetszett a történet, és elolvasnád a könyvet,  itt meg is rendelheted.)

Mimi a háborúba, a frontra is kimegy, hogy kövesse szerelmét. Önt is ennyire nehéz eltántorítani a céljaitól, elhatározásaitól?

Általában igen, bár azért az évek során megtanultam kompromisszumokat is kötni. Ez talán a korral is jár, de örülök neki, hogy sikerült… Bár ha úgy érzem, hogy igazságtalanul, vagy értelmetlenül korlátoznak, akkor mindenáron megpróbálom ledönteni a korlátokat.

fábián jankaMimi ízig-vérig színésznő, elszánt szerelmes, célratörő személyiség. Mennyire tartja magát közel hozzá, mennyire hasonít rá? Vágyott-e valaha arra, hogy színpadon szerepeljen?

A főszereplőimet nem saját magamról mintázom, bár lehet, hogy mindig van bennük valami belőlem – ez talán elkerülhetetlen is. De színésznő soha nem akartam lenni. Túlságosan izgulós vagyok, és az adottságaim sem megfelelőek ehhez a hivatáshoz.

A történet első felén átível a nagy háború. Voltak a családban emlékek, amelyek alapján elképzelhette az időszakot, vagy kutatómunkát végzett? Ha publikus, a családját milyen mértékben érintette?

Elsősorban hosszadalmas kutatómunkát végeztem – naplókat, leveleket, visszaemlékezéseket olvastam, sőt frontorvosi feljegyzéseket is, ami, az igazat megvallva elég nehéz olvasmány volt, szó szerint és lelkileg is. De régi képeket, filmfelvételeket is nézegettem, és – mivel ezekben az években van a Nagy Háború századik évfordulója – szerencsére sok kiállítás és előadás is van most ebben a témában. Ezek közül is amennyit csak tudtam, meglátogattam, és az ott szerzett információk egy részét is felhasználtam. Sajnos ez a háború (amit mi első világháborúnak nevezünk) már olyan régen volt, hogy személyes visszaemlékezéseket manapság – egyszerű biológiai okokból – nem lehet meghallgatni. Így aztán azt sem tudom, a családomat konkrétan hogyan érintette, ez nem maradt fenn sem írásban, sem szóban – valamennyire nyilván, hiszen szerintem akkoriban egyetlen család sem maradhatott ki belőle.

A Búzavirág olyan helyszíneken játszódik, mint San Francisco, New York, Los Angeles, Bécs. Járt már ezeken a helyeken? Hogyan térképezte fel az életviszonyokat, pláne, hogy nem mai terepről beszélünk?

Nos, éppen erről van szó – mármint, hogy “nem mai terepről beszélünk”. Ezért azt tudom mondani, hogy szinte teljesen mindegy, el tudok-e utazni ezekre a helyszínekre, vagy sem (általában nem tudok, főleg ha nagyon messzi vannak – például Amerikában még sohasem jártam). Azzal vigasztalom magam (és ez igaz is), hogy a régi helyszínek rekonstruálásában még soha nem segített túl sokat, ha ellátogattam a helyszínre (Párizsban már többször is jártam, Bécsben is, és Budapesten élek). Sőt, volt amikor inkább megzavart, hiszen még száz év alatt is annyit változik egy város, hogy néha olyan, mintha nem is ugyanaz a helyszín lenne. De a régi képek, fotók, filmek itt is sokat segítenek. No meg az írói fantázia, és némi beleélő-képesség.

Miminek ápolóként számos akadállyal és borzalommal kell szembenéznie. Hasonló helyzetben mennyire lenne merész? Mennyire lehet feldolgozni az ilyen emlékeket?

Szerencsére még nem kerültem ennyire éles, vagy borzalmas helyzetbe, így nem is tudom, én magam hogyan viselkednék. Most nagy hirtelen azt mondanám, hogy bizonyára gyáva lennék, és inkább megpróbálnám olcsón megúszni a dolgot, de igazából úgy vettem észre, hogy az embernek mindig vannak rejtett erőtartalékai, amelyek az ilyen élet-halál helyzetekben előkerülnek. Őszintén szólva nem szeretném kipróbálni, végül hogyan viselkednék! Az ilyen emlékek feldolgozása pedig szinte lehetetlen, ámbár nem vagyok pszichológus, így erre nem tudok szakszerű választ adni. Inkább az a kérdés, később hogyan építi be az életébe, aki átélte ezeket – erőt tud meríteni belőlük, vagy éppen ellenkezőleg, minden reményét és életkedvét elveszíti. Ez szerintem nagyban függ az egyéni jellemvonásoktól, vagy a körülményektől.

Meglehetősen virtuóz módon lavírozik a történelmi események felvázolása, illetve a már védjegyedévé vált romantikus szálak elbeszélése között. Volt benne egy minden igényt kielégíteni vágyó törekvés, vagy pusztán a szerzői virtus sokféleségének megjelenése ez?

Elsősorban én magam is szívesen olvastam és olvasok hasonló stílusú és műfajú regényeket, és mivel a történelem mindig is a “szívem csücske” volt, tudatosan választottam én is ezt a műfajt, minden jellegzetességével együtt. Az pedig, hogyan építem be a történetbe a történelmi eseményeket, ugyancsak hosszadalmas munka eredménye. Mivel ezek nem történelemkönyvek, vagy akár klasszikus történelmi regények, nagyon oda kell figyelnem, hogy az olvasót ne terheljem túl az adatokkal, vagy száraz leírásokkal. Így gondosan kiválogatom azokat a mozzanatokat, vagy éppen történelmi alakokat, amiket/akiket szervesen és természetesnek ható módon, és főleg hihetően be tudok építeni a történeteimbe – hiszen ezeknek végső soron mégiscsak a szórakoztatás, és néhány kellemes “belefeledkező” óra szerzése az elsődleges célja.

Regényei számos történelmi helyzetben játszódnak. Melyikben élne a legszívesebben, ha választhatna, és miért?

Ó, én itt és most élek szívesen. Soha nem vágytam vissza a múltba, legfeljebb időutazóként (ez azonban sajnos lehetetlen). Néha szívesen körülnéznék, és ez nagyon hasznos is lenne, de utána mindig visszatérnék. Hiszek is abban, hogy nem véletlenül születtünk ide és ekkor – itt és most van dolgunk.

Régóta foglalkozik írással. Szabadidejében milyen könyveket szeret olvasni?

Erre oldalakon keresztül tudnék válaszolni, mivel nagyon szeretek olvasni, és mindig egyszerre több könyvet olvasok (különösen most, hogy e-könyv olvasót is használok, és mindig van a táskámban pár száz könyv). Talán nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a történelmi témájú regényeket mindig szívesen olvasom. De igazából mindenevő vagyok. Ha viszont valami nem tetszik, azt lelkifurdalás nélkül abbahagyom – valaki mondta, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz könyveket olvassunk, és igaza volt! Amikor viszont egy regényen dolgozom, eléggé behatárolt, miket olvasok – olyan könyveket és forrásokat, amelyeket a történethez fel tudok használni.

Mit gondol, miben rejlik a történeteinek sikere? Mi adja Mimi történetének varázsát?

Hű, hát erről az olvasókat kellene megkérdezni! Én persze minden történetemet ugyanúgy szeretem, és mindet élvezettel írtam… De megint csak azt mondom, hogy nem én vagyok a lényeg, hanem hogy az olvasók mit szólnak hozzá. Ha pedig többségében olyan visszajelzéseket kapok, amelyekben megköszönik az élményt, vagy leírják, hogy nem tudták letenni a könyvet – nos, akkor megnyugszom, hogy talán nagyon nem rontottam el ezúttal sem.



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!