A huszadik századi magyar fotográfia egyik legfontosabb alkotója – a három éve elhunyt Hemző Károly (1928–2012) – életmű-tárlata 2015. december 4-től 2016. március 15-ig látható a Magyar Nemzeti Múzeumban. (A fenti kép: Szakszervezeti üdülés szántódon, 1961)
A tárlat átfogó képet ad az utóbbi évtizedekben gasztrofotósként milliók által kedvelt művészről, bemutatja mint eredeti sport- és városfotóst, vérbeli riportert, lírai tájképábrázolót, valamint a lovas képek megújítóját is. A 700 m2-en felvonultatott több mint 200 fotó vintage-kópiák és eredeti negatívról készített nagyítások, jelentős részben fekete-fehérben.
A kiállítás első része
a sportfotósként a Honvéd Sportklubnál pályakezdő fotós munkáit idézi meg. Fotográfiai berkekben közkeletű a vélekedés: aki sportot magas színvonalon képes fényképezni, az bármi mást is meg tud örökíteni. Fotóriporteri, művészi és későbbi alkalmazott fényképészi tevékenysége élő bizonyítéka ennek. Az Aranycsapat tagjairól, ̶ és a magyar sport egyik aranykorának sok neves szereplőjéről készített bravúros felvételeket. Ezt bizonyítva a folytatásban annak a bő két évtizednek a lenyomata látható, amikor is nemcsak sokoldalú alkotóként, hanem képszerkesztőként és a magyar fotográfiai élet aktív alakítójaként is irányt szabott a szakmának.
Hortobágy, 1975
Hemző Budapestet több mint hatvan éven át fényképezte sajátos szemlélettel. Jó értelemben vett mániája közé tartozott megörökíteni minden évszakban, napszakban, számos nézőpontból és stílusban a Duna-hidakat, főként a Lánchidat, a budai Várat. A főváros környéki festői vidékek közül talán a Dunakanyar és Szentendre volt Hemző kedvence, de ugyanígy figyelme középpontjában állt a balatoni táj, a maga szépségével és mozgalmasságával, valamint a „lovas helyek”, elsősorban a Hortobágy, Apajpuszta és Bugac.
Finis, 1975
Bár hivatalosan nem tanított,
mégis fotós generációkat nevelt föl. Erről ad tanúbizonyságot a kiállítás harmadik része, ahol tanítványok, kortársak, ill. a Hemző Károly Alapítvány által díjazott fiatal fotóriporterek vallanak a művészről (pl. Korniss Péter, Bánkuti András, Féner Tamás, Hajdú D. András, Keleti Éva, Móricz-Sabján Simon).
Az életműben, így a kiállításban is fő helyet foglalnak el a lovas-képek:
az életemben és a sorsomban két főszereplő van: a ló és a nő
– vall erről ő maga egy interjúban. A magyar fényképezők közül talán Hemző publikálta a legszebb fotókat a lovak életéről. Lovairól több kiállítást és könyvet is készített.
A záró részben
munkásságának izgalmas része a gasztrofotózás jelenik meg. Ezeket a fotókat a társ és szerzőtárs, Lajos Mari szakácskönyveiben adta közre: miközben nemzedékek tanultak főzni e könyvekből, Hemző fotóit csodálhatták.
Az idős mester élete végéig dolgozott otthoni műterme biztonságában. Nemcsak remek ételfotókat készített, hanem művészi csendéleteket, finom zsánerképeket s rezignált intim önportrékat is, amelyeket most láthat először a közönség, amiként az összes kiállított fotónak csaknem a fele is most kerül először a nagy nyilvánosság elé.
A tárlat több száz fényképével, a kortársak videó-vallomásaival, dokumentumok tucatjaival és korszakfestő installáció segítségével nemcsak Hemző Károly fotográfiai életművét mutatja be, hanem az elmúlt hatvan év élményszerű megidézésére is vállalkozik gazdag multimédiás, interaktív vetítésekkel (korabeli filmhíradók, személyes interjúk, beszélgetés élet- és alkotó társával, Lajos Marival).
A kiállítás kurátora: Szarka Klára fotótörténész, társkurátorok: Kiscsatári Marianna, a Magyar Nemzeti Múzeum főmuzeológusa és dr. Szabó Lajos, a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum igazgatója.
