A határ nem véd, hanem elzárja egymástól az embereket!

scroll_hu_bbc

Mohammad Akram Feroze, színész és rendező, nemrégiben gyalog vágott neki India tízezer kilométer hosszú határának. Útközben többször is megállt, hogy  színdarabokat adjon elő a falvak lakóival, illetve a falvak lakóinak.

Mr. Feroze, aki nem hisz a határokban, világútlevelet hord magánál egy globális mozgalom részeseként, amelyet az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata alapján kezdeményeztek. Ez kimondja, hogy „mindenkinek jogában áll elhagynia bármely országot, a sajátját is beleértve, és joga van visszatérnie is oda.”

Mr. Feroze útját hamar megszakították, tudniillik nem sokkal azután, hogy elindult, a helyi rendőrség garázdasággal vádolta meg India és Pakisztán határán, majd letartóztatta. Két hetet börtönben töltött, majd óvadékkal kiszabadult. Az utazás ideje alatt megtanult néhány értékes leckét.

Az utazás során szerzett tapasztalatokról a BBC Hindi munkatársának, Divya Aryának mesélt Mr. Feroze:

Az utazásom alapötlete az volt, hogy megértessek néhány dolgot a határ menti falvakban lakó emberekkel. A láthatatlan színház egy nagyon hatásos, habár kockázatos eszköz volt erre. Azt jelentette, hogy egy, az enyémtől teljesen eltérő identitást veszek magamra, mikor az emberekkel interakcióba lépek.

El akartam érni, hogy a lakók úgy kommunikáljanak velem, mint egy egyszerű utazóval, sokkal inkább, mint egy művésszel, aki a projektjén dolgozik.

Egy faluban csak akkor engedtek közel magukhoz, amikor elmeséltem, hogy a családom eredetileg Pakisztánból jött, elvesztették mindenüket, mialatt Indiába emigráltak. Rögtön szimpatizáltak velem, és nyíltan elmondták a véleményüket az országok felosztásáról, és arról, hogy a határok hogyan változtatták meg az életüket.

Egy idős ember például azt mondta:

A határok miatti feszültséget a kormány teremti meg, és tartja fenn. A valóságban viszont mi, egyszerű emberek vagyunk azok, akik ezt megszenvedik.

De az ilyen jellegű meglátásokat túl gyakran és túl gyorsan söpörte el a szenvedélyes retorika a határ védelmével kapcsolatban:

A dolgok mára megváltoztak, ne menj a határ közelébe! A határ másik oldalán lévő embereknek rossz szándékaik vannak, és terroristák vannak köztük.

A határok iránti hozzáállás attól is függött, hogy mennyire laktak közel, illetve távol tőlük az emberek. Úgy tűnt, hogy amikor a határokról volt szó, azok az emberek, akik a határtól távol éltek az országban, semlegesen reagáltak, és azok, akik a határon éltek sokkal inkább szélsőségesen.

Egy hindu kamionsofőr, Uttar Pradesh északi államából, a következőket mondta:

A határon túli terror nem izgat, az egyetlen aggodalmam, hogy ételt adhassak a családomnak.

Ez éles ellentétben állt a legtöbb határ menti lakos véleményével:

Félünk a határon túliaktól, és meg kell védenünk magunkat.

A gyerekeknél teljesen másfajta tapasztalatom volt. Megpróbáltam kifejleszteni számukra egy játékot, hogy próbára tegyem a határ-fogalmukat, és bemutassam a határ nélküli világot. De problémát jelentett, hogy nem úgy értelmezték a határ szót, mint politikai vonalat. Amikor az első gyerekeket kérdeztem arról, hogy mi az a határ, rögtön jött is a válasz: „a vég.”

Szóval, először meg kellett nekik mutatnom egy világtérképet, hogy elmagyarázzam az országhatárokat, aztán megkérni őket, hogy képzeljenek el egy világot nélkülük.

Voltak vidéki tanulók, akik csak azért lépték át valaha is a határt, hogy a szomszédos indiai faluba menjenek. A szüleiktől azt tanulták, hogy az élet a faluban ér véget és túl azon: veszély leselkedik rájuk.

„Miért? Az emberek különbözőek voltak netán?”– kérdeztem. „Nem.” – válaszolták összhangban. A saját válaszuk elindított bennük néhány kérdést, mert egy kis idő után egy gyerek felállt és azt kérdezte: „Mi lenne, ha a határ másik oldalán születtem volna?”

Egy határ nélküli világról beszélni a határ mentén élő falvak lakóinak enyhén szólva is nagy kihívás, tekintve, hogy még a gyerekeknek is csomó korlát van a tudatalattijukba épülve.

Kerülőutat kellett tennem. Egy darab, amelynek az volt a címe, hogy „A tanult szellem elijeszti a babona szellemét,” az epilepszia orvosi gyógykezelésének hatékonyságát oktatta (szembeállítva a tudományt a helyi papok imáival).

Amíg a forgatókönyvet írtuk, egy gyerek azt mondta, hogy nincsenek orvosok a faluban. Szóval, a határ túl oldalán lévő faluból kellett segítséget hívniuk. Ez automatikusan rámutatott, hogy az embereknek a határ másik oldalán, ez esetben az orvosoknak, jó szándékaik vannak.

Úgy gondolom, nem az a fontos, hogy mi történt, mialatt ott voltam, hanem azt remélem, hogy a velük töltött idő hatása később mutatkozik meg, és ezek az új gondolatok elkezdik befolyásolni a cselekedeteiket is.



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!