Halló, itt vagyok! Ismerős a cím, ugye? A magyar rádiózás legendás beszélgetős műsoráról van szó, melyet Szilágyi János vezetett. A lassan 80 éves újságíró-riporter egyedi, összetéveszthetetlen hangját egy ideje nélkülözni kényszerült a magyar közönség, ám december 1-jén a Sajtóházban megtört a jég: Szilágyi János interjúalanyként, pontosabban beszélgetőpartnerként működött közre. A kérdező szerepét Szilágyi Anita (Július Athina), Családbarát Médiáért-díjas újságíró, a MÚOSZ Küldöttgyűlésének tagja töltötte be. Az első kérdések egyike természetesen az 1980–1989 közt futó beszélgetős rádióműsorra vonatkozott.
Életem legsikeresebb műsora volt. Nem értettem, miért van az, hogy a baráti, társaságban is mindenki a műsorról érdeklődött. A Halló, itt vagyok! adással nagyon sok pénzt kerestem, mert különböző szervezők segítségével jártam a vidéket, egyetemeket, és a műsorról beszéltem. Ezt rettentő érdeklődés övezte. Elgondolkoztam, vajon miért. Rájöttem, az lehetett az oka, hogy a Magyar Rádióban akkoriban nem pont az hangzott el valaki szájából, amit valójában gondolt, hanem amit mondani illett. Egy pillanatig sem spekuláltam azon, hogy mit fog szólni a beszélgetéshez a közönség, vagy a szakma.
– emlékezett vissza Szilágyi János. Szerinte a rá jellemző nyíltság fogta meg a közönséget. Interjúkészítési filozófiájába is beleshettünk.
Elmesélte, hogyan tudott gyorsan lezárni egy beszélgetést, legyen szó tévéműsorról, rádióadásról:
Nagyon cinikusan fog hangzani, de tényleg így van: bárki legyen az, akár a pápa, akár a házmester, amikor interjút készítek vele, ő nekem a munkaeszközöm, függetlenül attól, hogy szimpatikus-e. A munkadarabot én formálom.
Mint mondta, most már semmiféleképpen sem kezdené újra a műsort, mert úgy gondolja, a betelefonálók leginkább politikai, közéleti kérdéseket tennének fel.
Ha valaki ma forgatna egy ilyen műsort, csak arról szólna, hogy ez vagy az dögöljön meg.
Megtudtuk, Szilágyi János a Szomszédok sorozatból egyetlen epizódot sem látott, és szinte egyáltalán nem követi a kereskedelmi tv-k műsorait.
Úgy gondolom, egy értelmiségi ember nem néz kereskedelmi tv-t, mert nem neki szól.
Nem nézi le a kereskedelmi televíziók közönségét. Szilágyi János teljesen másnak látja a külföldi és a hazai kereskedelmi csatornák műsorait, különösen az ország attitűdje miatt.
A magyarok nem felszabadultak. Mindannyian tudjuk, egy olyan országban élünk, ahol az emberek pesszimisták, irigyek
– mire Szilágyi Anita visszakérdezett, hogyan lehetne ezen változtatni, mitől lehetnénk vidámabbak.
Olvasson Karinthyt, akkor fel tetszik vidulni!
– mondta az egykori riporter, jókora derültséget okozva ezzel a teremben.
Nem adunk egymásnak mosolyokat, dicséretet. Ha valaki megbánt minket, egyből tovább akarjuk adni. Ilyen országban élünk.
– fejezet be a gondolatmenetet Szilágyi János, aki őszintén beszélt arról is, hogyan éli meg, hogy egy már nem dolgozik a tévében, a rádióban.
A legnagyobb bajom, hogy kevés a dolgom. Nehezen kezelem a helyzetet, hogy reggel felkelek, és semmi dolgom.
Bár ötleteivel nem kopogtat a tévécsatornáknál, egy műsort még szívesen vezetne. Ennek részleteibe nem avatnánk be a kedves olvasót, ha összejön az adás, legyen meglepetés! Szilágyi János 2 éve egy könyv megírásán is dolgozik, melynek A vénülés fortélyai munkacímet adta.
Sosem szégyellem bevallani, hogy hány éves vagyok. Van egy trükköm. Úgy tudom magamat fiatalítani, hogy nem hazudok: azt mondom, közelebb vagyok a 70-hez, mint a 60-hoz, és ezt 200 éves koromban is elmondhatnám.
– mondta a Halló, itt vagyok! egykori műsorvezetője, aki az egész beszélgetés során ugyanazzal a könnyed őszinteséggel válaszolt a kérdésekre, amit az elmúlt évtizedekben megszokhattunk tőle akár a képernyőn, akár a rádióban.
