Hiába vártak haza ötszáz magyar festményt 1915 decemberében az Egyesült Államokból – a rakomány nem érkezett meg. A szállítóhajó állítólag elsüllyedt. De hogy kerültek ki Amerikába és mi lett a sorsa a jelentős műveknek, köztük Munkácsy, Rippl-Rónai és Berény műveinek?
Éppen száz évvel ezelőtt ünnepelte a világ a Panama-csatorna megépítését, ennek kapcsán pedig tíz hónapon át tartó, monumentális méretű kiállítást rendezett az amerikai kormány: a San Franciscóban, a Panamai–Csendes-óceáni Nemzetközi Kiállításon (Panama–Pacific International Exposition, PPIE) bemutatott 11 ezer művet több mint 18 millióan látták. Az 1915. február 20-tól december 20-ig tartó eseményen a modern technikai vívmányokat csodálattal bámulta a közönség: végigutazhattak az ott installált Panama-csatorna modelljén, miközben az építésével kapcsolatos tudnivalókat telefonon hallgathatták, a Ford pedig egy olyan összeszerelő-csarnokot hozott létre, ahol a látogatók szeme láttára raktak össze egy-egy autót.
A centenárium alkalomból a de Young múzeum most több mint kétszáz darabot mutat be az egykor kiállított művekből a Jewel City című kiállítás keretein belül, ám minket jobban érdekel, hová tűnt az az ötszáz jelentős magyar alkotás, amiket száz évvel ezelőtt az akkori művészeti kiállításon mutattak be?
ÍGY KERÜLT AZ ÖTSZÁZ MAGYAR KÉP A TENGERENTÚLRA
Noha száz évvel ezelőtt Magyarország a hivatalos papírforma szerint nem vett részt a művészeti kiállításon, ötszáz jelentős magyar alkotást mégis bemutattak, köztük Munkácsy Mihály, Tihanyi Lajos, Czóbel Béla, Márffy Ödön, Rippl-Rónai József, Berény Róbert, Uitz Béla, Kernstok Károly, Fényes Adolf, Paál László és Iványi Grünwald Béla festményeit.
A képek különös véletleneknek köszönhetően kerültek az USA-ba az egyik szervező, John A. Nilsen Laurvikon keresztül, aki a nagy esemény előtt Magyarországra jött, és hogy, hogy nem, beleszeretett Ferenczi Sándor nevelt lányába, Pálos Elmába. A híres pszichoanalitikus Freud-tanítvány Ferenczi, Berény Róbert legszűkebb baráti köréhez tartozott, így Laurvik rajta keresztül lelt rá Berény munkáira: nyolc festményt, valamint hímzéseket (Berény tervezte, a felesége pedig kihímezte az egyedi darabokat) választott ki a világkiállításra, a Nyolcak vezéralakján keresztül pedig eljutott a többiekhez is – Czigány Dezső, Czóbel Béla, Kernstok Károly, Márffy Ödön, Orbán Dezső, Pór Bertalan, Tihanyi Lajos – és végül ötszáz művet vitt magával „kölcsönbe” a tengerentúlra.
BOCS, DE A HAJÓ ELSÜLLYEDT A FESTMÉNYEKKEL
A kiállítás végeztével azonban hiába várták haza tulajdonosaik a festményeket. A rakomány soha nem érkezett meg, Laurvik pedig levélben közölte: a hajó elsüllyedt a művekkel. A turpisság azonban hamar kiderült, mivel az ominózus képeket még egy post-exhibition alkalmával 1916-ban is kiállították. Rá nyolc évre, 1924-ben végül hazahoztak néhányat, de hiányzott például Berény híres Bartók-portréja, a Golgotha és az Alvó nő fekete vázával című képek is.
A Bartók Bála portréja és a Golgotha csak 1953-ban Laurvik halála után került elő egy raktárból, egy árverés után pedig egy amerikai gyűjtőhöz. A Bartók-portrét a Bartók Archívum vezetője vásárolta meg, onnan pedig a zeneszerző fiához Bartók Péterhez került, aki máig őrzi floridai otthonában.
AZ FBI LEFOGLALTA ANNO BERÉNY GOLGOTHÁJÁT
A Golgotha csodával határos módon került elő egy internetes árverésen, ahol fillérekért árulták: Berény San Franciscóban élő unokája kiszúrta és azonnal leállíttatta a licitet, mondván, hogy a festményt a nagyapjától tulajdonították el. Az FBI a nyomozás idejére lefoglalta a képet, de végül visszakerült a család tulajdonába.
Az Alvó nő fekete vázával című festmény megtalálása is csodaszámba megy. Történt ugyanis 2009 karácsonyán, hogy Barki Gergely művészettörténész kislányával nézte éppen a Stuart Little Kisegér című animációs családi filmet, amikor is nem hitt a szemének: a rég elveszett Berény-kép, az Alvó nő fekete vázával lógott a falon az egyik jelenetben. Barki azonnal e-mailezni kezdett a Sony Pictures-szel, akik elhajtották, majd a stábtagokkal, akik állításuk szerint nem tudták hová lett a kép, a rendező-asszisztens egyenesen azt állította, elveszett a raktárból. Végül a díszlettervező jelentkezett rá két hétre, hogy a festményt – amit Kaliforniában egy ószerestől vett – biztonságban őrzi.
A festő második feleségét, Breuer Etát ábrázoló kép öt éven át tartó hosszas procedúrát követően került haza tavaly decemberben és árverezte el téli aukcióján a Virág Judit Galéria 70 millió forintért. (Idén október 5-én Berény Monacói tengerpart című lappangó művét 55 millió forintért árverezték el ugyanitt, de ez a kép nem a tengerentúlról került elő, hanem magyar tulajdonosoknál volt, akik a hatvanas években vásárolták.)
Hogy a többi képpel mi lett, a mai napig nem tudni, de biztosan nem ez volt az utolsó lappangó Berény-mű, hanem jó néhány várja még felkutatását. A mostani San Francisco-i kiállításon a Golgotha mellett látható Márffy Ödön: Csendélet (1910 körül), Rippl-Rónai József: Vedres Márk (1910), Pór Bertalan: Család (1909) és Tihanyi Lajos: Önarckép (1914) című művei is.
