Írta: Nógrádi Gábor
ŐSEIK BAJOR ÉS TIROLI SZÁRMAZÁSA ELLENÉRE MAGYAROK VOLTAK
Tudod-e, Benikém, hogy Magyarországon van a világ legszebb kávéháza a néhány évvel ezelőtti szakmai rangsor szerint? Tudod-e, hogy elsők között is az első ez a hely egy olyan földgolyón, ahol Bécs, Párizs, Róma, Madrid, Rió de Janeiro és Buenos Aires nevű városok is vannak sokkal régibb kávéházakkal, és gazdagabb kávés múlttal meg bankokkal? Igen, a New York kávéházról beszélek, kis unokám, ami már százhúsz plusz egy éve Budapesten emelkedik a körút és a Dohány utca sarkán, mint egy kőből és üvegből formázott mementó. Egy emlékmű, mely hirdeti: itt is ki lehet találni és meg lehet alkotni a legszebbet, a legjobbat, ha hagyják.
Mert nem régi dicsőségünkön kívánok kérődzni, ha a New York kávéházat emlegetem (ugyan kit érdekel egy kávéház itthon meg Európában és most?!), hanem arról akarok szólni, hogy hol késik az éji homályban. Mármint „régi dicsőségünk”.
*
Számos keserű ismeretünk miatt nincs sok okunk dicsérni a 19. század végi Magyarországot, ahol tömegpusztító kizsákmányolás, nemzetiségellenes hőzöngés, és dzsentri kivagyiság készítette elő a 20. századi tragédiákat. De mégis…!
Volt valami emberi őserő, ami a kiegyezés után mozgásteret, szabadságot kapott, hogy bebizonyosodjon „testet ölthet az ige, ha tud.”[1] És ez az őserő hozta létre a magyar ipart, a magyar vagyonosodást, ez az őserő szakította le az országot a Balkánról és csatolta Európához, ha csak egy történelmi percre is.
Igen, ez a nemzeti evolúciós ugrás készítette elő például azt az irodalmi vulkánkitörést, ami hegyeket emelt: Adyt, Móriczot, Krúdyt ‒ és még sorolhatnánk a neveket mind a mai napig.
És ez az erő hozta létre a New York kávéházat is.
*
Egy amerikai biztosító pénzéből Hauszmann Alajos, Kolb Flóris és Giergl Kálmán terve alapján emelték a palotát a 19. század utolsó évtizedében. A mondat ma két lényeges elemet tartalmaz számunkra. Az egyik, hogy külföldi tőkéből épült, tehát senki se szidja ma más nemzetek tőkéseit, akik minket gazdagítanak. A másik elem, hogy a tervezők, őseik bajor és tiroli származása ellenére magyarok voltak. Akinek van füle a hallásra, érti, miért kell mindezt ‒ sajnos ‒ hangsúlyozni újra és újra és újra, bár valójában teljesen lényegtelen adat.
Lényegtelen, hiszen ezer évünk alatt eszméletlenül sok „ősmagyar” volt nemzete legnagyobb ellensége, miközben számtalan sváb, tót, szerb, zsidó, román, horvát és egyéb náció fia-lánya volt vezérlő csillagunk Zrinyitől Petőfiig, Semmelweistől Wigner Jenőig!
*
Tudod, Benikém, az írással foglalkozó ember számára minden tény vagy esemény csak apropó, hogy kínzó gondolatait elmondhassa, történeteit megírhassa. A New York palota sem kivétel. Rögeszméimet ismét papírra vetni a világ legszebbnek kikiáltott kávéháza jó ürügy volt. Azt kérdezed, miért volt az és miért éppen most? Az indoklás, gondolom, tetszeni fog neked.
Az Úr 2000. esztendejében, november hó 27. napján, tehát éppen tizenöt éve, egykori barátnőmmel betévedtünk a New York kávéházba. Nemrég jöttünk vissza a frankfurti könyvvásárról, ahol Magyarország volt a díszvendég, és abban az évben lett az Év Gyerekkönyve a Petepite című regényem. Talán ünnepelni akartunk. A kávéház, ahol valaha némi időt eltöltöttem, s kávékat megittam, hiszen az épületben dolgoztam tíz-tizenkét évig, már akkor sem volt olcsó, de gondoltuk, egy levest és egy pohár italt ki tudunk fizetni. Leves is volt, palacsintametélt is volt, kis unicum, ásványvíz meg Dreher sör is volt.
Azt kérdezed, miképpen emlékszik nagyapád ilyen pontosan a fogyasztásra, miközben írás közben folyton téged hív, mert nem jut eszébe egy szó?
Látom a számlát. Eltettem ugyanis. Mert amint ott, az esti órában kettesben, az étteremben egyedüli vendégekként fogyasztottunk, kiderült, hogy azon a napon zárják be a palotát. A két pincér már csak arra várt, hogy fizessünk. Mi voltunk az utolsó vendégek. Másnap kezdtek az épület átalakításához, hogy a Boscolo hotelláncban az egyik legszebb szálloda, s azon belül, valóban a legszebb kávéház legyen.
*
Te tudod, kis unokám, hogy én már nagyon kevés cikket írok. Időm sincs. No, meg nemigen kíváncsi a média az írók eszmefuttatására egy olyan világban, amikor az egyik esti híradó is hat-hét gyilkossággal meg balesettel indít, és csak aztán mutatja a volt államelnök temetését.
Ezt a szösszenetet is csak azért pötyögtettem be a Librarius számára, hogy neked felmutathassam: itt is megalkothatod a legjobbat, a legszebbet, ha hagyják.
Igen, hidd el: itt is megépítheted a te New York palotádat, Nógrádi Benedek.
[1] Nagy László: Menyegző (A költő most lenne kilencven éves.)
