Remek hamisítványokat is árulnak a Kulturzsibin

– Három napja vettem egy hagyatékból, most halt meg a tulajdonosa – mutat egy idősebb férfi egy Anna Margitnak tulajdonított festményre a bolhapiacon. A nemrég nyílt Nagy Budapesti Kulturzsibin jártunk.

Hatvanezerért a magáé, nekem elég ha keresek rajta 5-10 ezret

– teszi hozzá gyorsan, amikor látja az enyhe fintort az arcunkon és a pupillánk helyén tátongó óriási kérdőjeleket. Mert nem hiszünk neki, szerintünk ez nem lehet Anna Margit kép, csak egy másolat, még a feltételezést is sértőnek találjuk a zseniális művésznőre nézve, aki 1991-ben hunyt el. (Korábban itt írtunk róla hosszabb anyagot.)

Állunk tehát, és nézzük az alábbi képet, majd fejcsóválva tovább sétálunk.

A Lenin szobrok, gázálarcok, régi székek és gyertyatartók között feltűnően sok modern giccs van, például kézzel festett magyar címeres csigaházak, dekupázsolt képek, műanyag szobrocskák, babák.  Megjelennek viszont a bio termékek is: a házi kézműves szappanok, mosószódák és karobporok, amiből soha nem lehet elég.

És persze bőven vannak lemezek, egyedi ruhadarabok, különleges, finom bőrcipők, jó pofa táskák, Star Wars-os lego figurák, ásványok, és még ki tudja mennyi minden. Anno a Tangóhoz, később pedig a Pecsához szokott bolhapiacos gyomrunk az egészet túl sterilnek érzi, mintha jól megszűrték volna az ide kerülő árukat, és kifejezetten számítanának a külföldi vásárlórétegre.

Ez a felirat valószínűleg azért került fel pont angolul erre a plakátmásolatra, hogy a turistáknak is kedvet csináljon a vételhez

– magyarázza egy férfi egy táblával a kezében, ami csak távolról hasonlít az eredeti plakátra, közelről már koránt sem.

Mi pedig szeretjük, ha valami valóban régi, és nem „régiesített”, szeretjük a Pecsánál megszokott szinte egymásba kúszó asztalokat, a sokszínű forgatagot, sőt olykor még az ott tapasztalható hangzavar is meditatív állapotba hoz minket. Hát, lehet tényleg nem nekünk való a Kulturzsibi, pedig amúgy rendezett, széles a kínálat és még belépő sincsen. (A Pecsában 150 magyar forintot kell fizetnünk egy beugróért, de a legtöbbször megéri.)

A biztonság kedvéért teszünk még egy kört a piacon, ami egyébként barátságos, tiszta, és a lángos szagban úszó vásárlók sincsenek olyan sokan – tulajdonképpen kényelmesen lehet nézelődni – visszamegyünk az „Anna Margit” képhez, ahol a férfi látva a sertepertélésünket csak annyit mond:

olcsóbbér’ is oda adom, vigye el annyiért, amennyiért gondolja!

A kép persze marad, közben egy idegen férfi hozzánk lépve figyelmeztet is minket, meg ne vegyük, mert az illető hamisítványokat gyárt, hiába magyarázzuk neki, hogy eszünk ágában sem volt. Hazaérve viszont nem sokat kell keresgélnünk a neten, rá is lelünk a festmény eredetijére – vagyis amit mi annak vélünk, mert persze nem vagyunk szakértők – a Kiselbach Galéria oldalán, a címe Kendőt fogó önarckép tapétás szobában. A kikiáltási ár 700 ezer forint.