Ismerőseim egy ideje nyaggatnak már, hogy ki kéne próbálnom a gombászást, azonban van az a fül, ami hosszú ideig immúnis a rágásra. Az előző hétvégén viszont a körülmények olyan tökéletes nászban forrtak össze, hogy harmadmagammal belevágtam a gomba utáni hajkurászásba.
Az elmúlt napok esői megtermékenyítették a földeket és az erdők hemzsegnek a különböző gombáktól. A múlthét vasárnap napsütést ígért, valamint olyan eseményt, mely a gombász-szűz egyéneknek kihagyhatatlan lehetőséget nyújtott a műfaj megismerésére. A gombászás rejtelmeibe nem egy mezei szakértő, hanem a kétezres évek underground művészetének egyik meghatározó alakja, Stark Attila vezette be a kíváncsi tömeget! A Kulóként is elhíresült képzőművész, illusztrátor, street art művész, a Collective Plant nevű közösségi kezdeményezés egyik résztvevőjeként már nem először vállalta a szakértést.
Az Illés Zsófia Szonja alapította szervezet 2013 óta hívja fel a városi élelmiszergyűjtésre a figyelmet. A mozgalom a városi környezet és a természet kérdéseire keresi a választ, valamint azt boncolgatja, hogyan lehet környeztünk vadnövényeit minél effektívebben felhasználni. A kezdeményezésben különböző alkotók és szervezetek is gyakorta részt vesznek, és együtt indulnak a környék kincseinek felkutatására. A barangolások alatt megdöbbentően sok mindent felfedez az ember, és rájön, hogy környezete rengeteg hasznos tápanyagot, és egyéb célokra alkalmas növényt rejt.
A Collective Plant idei utolsó gombászásának találkozóhelyeként a feltrancsírozott Széll Kálmán teret választotta. Meglepően sokan várakoztunk a 22-es busz megállójánál és egyből konstatáltuk, hogy a csapat fele régi bandatag, illetve nagyon sok a külföldi érdeklődő. A friss húsokra és gombakontárokra jellemző visszafogottsággal követtük a csordát egészen a járműbe, majd a budai hegyeknél közös erővel lepattantunk, hogy egy közeli tisztáson belevethessük magunkat a kalaposok lemészárlásába. Utolsóként a kutyájával érkező Stark futott be, aki a miheztartás végett mutatott pár típust, majd utunkra bocsátott.
A gyűjtögető kollektíva innentől gyeplőtlenül, mindenféle segítség nélkül beszabadult az erdőbe, hogy másfél óra alatt levadásszon legalább egy maréknyi gombát. Az amatőrök halál lelki nyugalmával le is szedtük az első kupacot, melyet a merész formai újításokkal feldobott gombás zacskóinkba helyeztünk. A gyűjtés egyik alapszabálya, hogy lehetőleg kosárba, vagy legalább papírzacskóba szedegessük a zsákmányt, mert így a leszakajtott áldozat tud szellőzni. Mivel zöldfülűeknek számítunk és csak úgy brahiból nem akartunk tengernyi mennyiséget learatni, ezért feleslegesnek ítéltük bevetni a böhöm IKEA-s papírszatyrot, inkább barátunk találmányára, a sütőpapírból tákolt apróbb zacskókra hagyatkoztunk.
Görnyedten meneteltünk befele a dzsumbujba azt gondolván, hogy lelkes harcostársaink bizonyára megelégszenek a kevésbé agresszív és szellősebb tereppel. Tévedtünk, még a legnagyobb susnyásban is összefutottunk olyanokkal, akik hasonló okokból turkáltak a talajban, mint mi. A Gombahatározó zsebkönyv nyálazása olyan volt, mint halottnak a csók és első körben sikerült is egy mérges gombát kifognunk, amire egy bokorból hirtelen kiugró, a magyar nyelvet csak kicsit beszélő hölgy hívta fel a figyelmünket. Egy rövid gyorstalpaló után átnyergeltünk ahhoz a fajtához, ami az ő kosarában volt.
A másfél órás terepmunka alatt a legtöbb zsákmányt a fák tönkjein lévő példányok jelentették, melyek között voltak nagyobb, de egészen poronty példányok is. Az ízléses gallérú darabok mellett leszedtünk még három dundi fehéret és prédáink atyaúristenét, az egy szem őzlábgombát. A gyűjtemény után a szorgosan pöfékelő Stark köré gyűlt a nép, és mehetett a replikázás kinek menőbb és egyáltalán ehető a gombája. Én a magam csodás őzlábgombájával abszolút ütősnek számítottam és teljes megelégedetten szorongattam magamhoz, de pofozgatta a kíváncsiságom, hogy mások mit guberáltak ki az avar alatt kuporgó gombákból. Sok darabnak bevégeztetett és nem mentek át a vizsgán, ezek egy kupacra hajigálva az asztalon végezték. Iszonyatosan jól néztek ki az egymásra hányt tarkabarka gombák, kár, hogy mind mérgező volt. A nap sztárja címet a gyűrűs tuskógomba érdemelte ki, ebből sikerült a legnagyobb mennyiséget leszüretelni. Ez a típus ehető, sőt kimondottan finom, azonban minimum 20 percig kötelező főzni.
A szervezők hangsúlyozták, hogy mindenképpen ajánlatos külön elvinni a gombát olyan szakértőhöz, aki egyesével és nem csak nagy vonalakban tudja átnézni a szerzeményt, hiszen a nagy létszám miatt, Starknak erre nem sok ideje maradt. Mivel csapatunk valamennyi tagja a Fény utcai piachoz özönlött, így a mi gombáink másnapra maradtak, ahol kiderült, hogy a dundi fehéreken kívül mindegyik fogyasztható. Isteni gombakrémlevest főztünk és legnagyobb örömünkre még élünk.
A Collective Plant ugyan már nem tervez több gombatúrát az idén, de érdemes programjaik között csemegézni, mert könnyen belefuthatunk valami hasonlóan lebilincselő kiruccanásba. Aki pedig kicsit is kedvet érez a gombászáshoz, az kapja elő a papírzacskót és vegye nyakába az erdőt!
