Te milyen sírt szeretnél?

sír – káli medence

Mindenkinek megvan a saját halottja. Minden településnek megvan a maga temetője, és minden temetőnek megvan a sajátos hangulata. A többség kegyeleti okokból jár temetőbe, másokat esetleg a kutató kíváncsiság visz a sírkertekbe, melyek egyszerre szólnak az elmúlásról és az állandóságról. Van Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottságunk, mely a „neves halottak emlékét” őrzi, és vannak neves halottak, akikre a kutya sem emlékszik. Vannak, akikről haláluk pillanatában azt hitték, hogy „emlékük örökké élni fog”, és ezért olyan síremléket kaptak, amitől a művészettörténészek is elalélnak.

Sírkövek egy varsói zsidó temetőben a '90-es évek elején

Sírkövek egy varsói zsidó temetőben a ’90-es évek elején

A kilencvenes évek elején Varsó Bródno nevű városrészében jártam egy elhagyatott zsidó temetőben, ahol egymásra halmozva álltak a jellegzetes formájú sírkövek.

Sírkövek egy varsói zsidó temetőben a '90-es évek elején

Sírkövek egy varsói zsidó temetőben a ’90-es évek elején

A szomszédos, még működő köztemetőben pedig jó néhány olyan sír volt, melyeket – legalábbis úgy tűnt – lecsiszolt és újrafeliratozott zsidó sírkövek díszítettek. Persze, a legdurvább nem ez volt, hanem a köztemető közepén elkerített Szovjet Hősi Emlékmű, aminek a kerítése lapjával egymásra rakott zsidó sírkövekből épült. Morbid, nem?

Sírkövek egy varsói zsidó temetőben a '90-es évek elején

Sírkövek egy varsói zsidó temetőben a ’90-es évek elején

A hazai temetők is rejtenek érdekességeket, nagyon kedveltem, amikor a Dunántúlon zsidó temetőt hozott rendbe a Magyar Iszlám Közösség, de számtalan szép és legalább annyi borzasztó példa is akad, ha a „holtak nyugalmáról” beszélünk. Nem tudom, tudományos, esztétikai, vagy akár spirituális szempontból foglalkozik-e valaki azzal, hogy miként változnak a temetők, a sírok. Miként válhat egyre személyesebbé és „emberibbé” a holtakhoz fűződő távolságtartó viszony?

Úgy tűnik, a hatalmas, agyondíszített protokoll-sírok mára kimentek a divatból, a betonkockák ideje is lejárt, s előtérbe került a személyesség. A Balaton-felvidék egyik temetőjében epret láttam az egyik síron – számomra borzasztó morbid gondolat, hogy az elhunyt rokon sírjáról csemegézzek (vajon a gyászolók visznek magukkal porcukrot is?), de el tudom fogadni, hogy van, akinek ez valamiféle lelki többletet ad.

Egy sír a Káli medencében (fotó: Grozdits Antal Líviusz)

Egy sír a Káli-medencében (fotó: Grozdits Antal Líviusz)

Egy másik érdekes sírt a Káli-medence egyik temetőjében láttam, az idén tavasszal elhunyt Rónyai Marci nyughelye (haláláról mi is hírt adtunk). Azt hiszem, ez tényleg egy olyan sír, ami mellett érdemes megállni, mert sokkal többet árul el az elhunytról, mint az „átlagsírok”. Emberi viszonyok, kapcsolatok jelennek meg szokatlan fénytörésben, s a klasszikus szimbólumok hiányában is egyértelműnek tűnik, hogy ezt az embert szerették. Tudom én, hogy a temető – minden evilági kepesztés ellenére – az itt maradóknak szól, mégis megesik: elhiszem, hogy az elhunyt is elégedett lenne.

Egy sír a Káli medencében (fotó: Grozdits Antal Líviusz)

Egy sír a Káli-medencében (fotó: Grozdits Antal Líviusz)

Ezúttal a Librarius munkatársait kérdeztem, volt, aki megrökönyödött, és volt, aki válaszolt a kérdésre:

Te milyen sírt szeretnél?

Boldog Zoltán: Először egy urnát szeretnék szecessziós díszítéssel, olyan kacskaringóssal, mint az életem is (volt). Nem szeretnék nagy helyet kihasítani a világból, így elég lesz, ha véletlenszerűen elássák az urnát az Alföldön.

Podmaniczky Szilárd: Erre nagyon egyszerű és őszinte a válaszom: nem szeretnék sírt!

Várkonyi Zsolt: Egyelőre nem érzem aktuálisnak, de ha aktuális lesz, akkor is elodázom majd valahogy ezt a kérdést. Nem a sír teszi az embert!

Barcza Réka: Azt hiszem ez magánügy.

Kelemen Anna: Elég változó a viszonyom a halállal, többnyire rossz, most éppen valami megszűnés elleni dackorszakban vagyok; mint jelenséget, elfogadtam, mint életeseményt, egyelőre nem, meg szerintem nem is lehet. Nyilván ezt mindenki lezongorázza magában, úgyhogy inkább válaszolok a kérdésre: a nagyanyám szülőfalujában, Rétszilason van egy hangulatos temető, a fél családot oda temették, helyileg az megfelelne, de a bedobozolós megoldástól rosszul vagyok, a szétszóráshoz húzok inkább.

L. Horváth Katalin: A saját kertemben, a családommal együtt ültetett és felnevelt fa alatt szeretnék készülődni a feltámadásra.

Melis Dóra: Minimalista, nem kell rá se idézet, se delfin (láttam már!), ne legyen benne föld és ágyás, mert az úgyis megrohad, de egy fa lehet a közelemben, mert a fa jó dolog. Igazából kripta-párti vagyok.

Sallai László: Nem gondolkodtam még sokat ezen a kérdésen, de én az egyszerű, méltóságteljes designt favorizálom. Comic Sans betűtípus például elég hülyén nézne ki. Vagy ha kismacska lenne rágravírozva

A következő oldalon megmutatom a fent említett varsói zsidó temető legbájosabb sírkövét… már ha lehet egy sírkő bájos.



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!