Ebben az évben az Art Marketen tartották a Capa-nagydíj döntős prezentációit is. A publikum a zsűrivel együtt nézhette végig azt a három fotósorozatot, melyből az egyik 3,5 millió forintot ér majd.
Háromnegyed órás késéssel, de dugig megtelt teremmel kezdődött a Capa-nagydíj utolsó állomása, ahol a 3 döntős nyilvánosan mutatta be a versenybe került pályaműveket. Bár eddig is ismerni lehetett a győztes anyagokat, azok kiegészültek és a készítők személyesen mutatták be kibővített sorozataikat. A finalisták egytől-egyig olyan fényképészek, akik nem ma kezdték a fotózást és szakmájukban már jelentős sikereket és elismeréseket tudnak a hátuk mögött. Kudász Gábor Arion, Sopronyi Gyula és Stiller Ákos egyaránt a hivatás mesterei, így igazi gigászok harcára lehetett számítani.
A zsűri még májusban választotta ki a három döntőst, akik fejenként 500.000 forint értékű ösztöndíjat kaptak a projektek folytatására és az elmúlt hónapokban tovább is vitték az elkezdett sorozatokat. A fotósok ismertették a munkák előzményeit és megmutatták, hogy azokat mennyire sikerült továbbvinni.
Az egész rendezvénynek volt egy bájos vizsga illata: minden döntős öltönybe csomagolva várta a maga sorát, hogy aztán előadják munkáikat a közönség és az ítészek előtt. A zsűriben a magyar tagok mellett nemzetközi vendégek is helyet foglaltak az ítészi székekben. (A majd’ egyórás csúszás is az egyik külföldi zsűri miatt volt, aki egyenesen a reptérről érkezett és a híres pesti dugó őt sem kímélte.)
A döntősök ábécé sorrendben adták elő a prezentációjukat.
Kudász Gábor Arion – Az emberi lépték
A sort Kudász Gábor Arion kezdte, aki téglagyárakba látogatott, hogy rögzítse az ott történt eseményeket. Munkája jóval túlment az üzem puszta dokumentálásánál: hangsúlyozta, a projekt során sokkal komplexebb dolgokat vizsgált és a téglát egyfajta szimbólumként értelmezte.
Ottó heti hat napot dolgozik. Nyolc órás műszakja alatt 18.000 darab téglát ereszt ki a présen, ami 3-4 családi házra való tégla. Éjjel az álmait is a téglák népesítik be, de húsz év alatt mióta a romániai gyárban dolgozik, állítja egyszer sem gondolkodott el azon, hogy ő mit építene az egy napra jutó mennyiségből. Ottó hat tégla magas, ennyit átlagosan 15 másodperc alatt állít elő. Az automatizált üzemben a fázisokat öt munkás felügyeli. Az éjjel-nappal termelő csarnokokban nem lehet érzékelni az emberi jelenlétet. Tavaly egy takarítóra a rakodórobot rátett egy raklap téglát, 80 x 15 kg = 1,2 tonna. A világ legerősebb embere több mint két tonnát emelt fel. A felelősség a morális világ építőeleme. A fizikai és a morális teher egyaránt hordozható, de mindkettőnek súlya van.
Sopronyi Gyula – Kilencven perc
Sopronyi Gyula szerint olyan témát sikerült választania, mely a társadalom minden szegmenségben érzékelhető és akár akarjuk, akár nem, mindenképpen szembejön. Kilencven perc című sorozatában a stadionok reflektorainak fényeit használta, azonban a sportpályán kívüli világra fókuszált.
Kilencven perc a játékidő, kilencven perc, míg a reflektorok kigyúlnak, amik nem csak a pályát, hanem az stadionon kívüli világot is megvilágítják. Míg a több száz vagy ezer néző a stadionban történteket figyeli, erre az időre teljesen megváltozik a futballpályát körülvevő környezet. Olyan dolgok kapnak hangsúlyt és emelkednek más szintre a fény által, amik csak a mérkőzés idején láthatók, majd befejeztével ismét rejtve maradnak.
Az ösztöndíj elnyerése után Sopronyi nehéz helyzetbe került, mivel az európai fociszezon befejeződött, és a nyári fények sem kedveztek neki. A befejezéséhez az egyenlítőn túlra, egészen a futball hazájáig, Brazíliáig repült, ahol végül elkészülhettek a sorozat záró kockái is.
Stiller Ákos – Roma Biblia
Stiller Ákos – aki munkájából adódóan gyakran fotózza a szegényebb országrészeket – most is egy nehéz szituációban lévő társadalmi rétegek célzott meg. Sorozatában olyan romákat fényképezett, akik munkájuk elvesztése miatt teljesen kilátástalan helyzetbe kerültek és egyetlen mentsváruk a vallás lett. A képeken meglepő történetek bontakoznak ki: láthattunk egykori skinheadet, aki most a romáknak terjeszti a hitet, de a fotós transzba esett embereket is lencsevégre kapott.
Magyarország lakosságának harmada él a szegénységi küszöb alatt, ebből a harmadból minden negyedik lakos mélyszegénységben él. Egy olyan ördögi körben, ahonnan a kitörés szinte reménytelen. Azoknak akiknek mégis sikerült többnyire van reményük és sok esetben ez a hitükből táplálkozik. Tucatnyi kisegyház végez roma pasztorizációs tevékenységet, térítik meg a szegénységben élőket, akik számára a hit jelenti sokszor az egyetlen reménysugarat, amiért érdemes sokadszorra is nekiveselkedni a munkakeresésnek, ami miatt lehet bízni abban, hogy jobbra fordul a másnap.
A prezentációk hatalmas jelentőséggel bírnak, ugyanis befolyásolni képesek a nézők viszonyát a sorozattal: az ember másképp tekint arra, ha megismeri annak születését és beleláthat a kulisszatitkokba. A döntősök korábbi nyertes képeit az internet népe, köztük én magam is láthattam, és akaratlanul is kiválasztottam a számomra legkedvesebbet, ám véleményem a nyilvános bemutatás után megváltozott.
A döntősöktől három teljesen különböző prezentációt láthattunk, mindegyik összeszedett volt és elérte a célját: megismerhettük az koncepciókat, valamint beleláthattunk abba a 4 hónapba is, amely alatt a sorozatok második fele megszületett.
A zsűri nincs könnyű helyzetben, mindegyik sorozat zseniális és mindegyik másért ütős. A prezentációk a Capa-Nagydíj utolsó állomását jelentették, már csak a nyertes kihirdetése van hátra, melyre október 21-én, egy nappal Robert Capa születésnapja előtt kerül sor. Az eredményről természetesen mi is beszámolunk majd.
A zsűri tagjai:
• HORÁNYI Attila, a zsűri elnöke, művészettörténész, esztéta, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Elméleti Intézetének docense
• Regina ANZENBERGER, az Anzenberger Galéria tulajdonosa és vezetője (Bécs, Ausztria)
• Dimitri BECK, a Polka magazin főszerkesztője (Párizs, Franciaország)
• Clare GRAFIK, a The Photographers’ Gallery főkurátora (London, Anglia)
• KORNISS Péter Kossuth-díjas fotográfus
• PERENYEI Monika, művészettörténész, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Művészettörténeti Intézet munkatársa
