Nagyvárosok nagylátószögben – interjú Bácskai András fotóssal

Bácskai András rajong a nyüzsgő nagyvárosokért és a közlekedésért, ez pedig fotóin is visszaköszön. Hol egy daru tetejéről örökíti meg az éjszakai város hangulatát, hol az alagútban suhanó metrót kapja lencsevégre. Hogy lehet-e még újat mutatni a Budapesti képekkel? Mit mondana azoknak, akik szerint a fotógráfusok csak az exponáló gombot nyomogatják a méregdrága gépükön? Milyen, amikor egy hatalmas véreb közelít a gyanútlan fotós felé?  Interjú.

Hogyan kerültél kapcsolatba a fotózással és mikor jöttél rá, hogy ez akár több is lehet, mint egy szimpla hobbi?

Fotós családból származom, nagypapámig visszamenőleg. Óvodásként sötétkamrában laboroztam, illetve lábatlankodtam. Gyermekkoromban mindig volt fényképezőm, többnyire az akkori “nagy számnak” mondható nyugati autókat lövöldöztem az utcákon. Középsulis koromban kaptam az első tükörreflexes gépem, a tekercseket saját magam hívtam elő laboromban.

Előszeretettel örökíted meg a nyüzsgő nagyvárosok hangulatát, és képeiden fontos szerep jut a közlekedésnek is. Honnan ered a vonatok, metrók, villamosok iránti érdeklődés?

A közlekedés mindig is érdekelt. Nagyvárosi ember vagyok, és sokáig autófüggő is. Aztán szép lassan elfogyott a türelmem a dugókban, a parkolási procedúrákban. Mikor az évek alatt az utolsó idegszálam is elpattant a sorozatos késésektől és stressztől, a parkolójegyek helyébe bérlet került. A föld alatti közlekedés, ami leginkább vonzott ebben, mint fotóst.

Bácskai András

Ha már a metrónál tartunk, több fotód is a metróalagútban készült, ahova nem merészkedhet le akárki. Hogyan készültek ezek a képek?

Természetesen engedéllyel, vagy illetékes személy kíséretével.

A fotóidra jellemző urbanista stílust olykor lányok portfólió fotózásával vegyíted. Ez az ötlet honnan jött?

Automatikusan. A barátnőmet is érdekelte ez a dolog, rengetegszer velem tartott az esti fotós túráimon. Nem volt nehéz összekötni a két dolgot, kedvet kaptam hozzá. Mindössze pár alkalommal készítettem üzletszerűen ilyen jellegű portfóliót, bár nagy volt az öröm a végén, de a nyafogást nehezen viselem, ha érted mire gondolok. “Koszos, büdös, zajos, jajj a cipőm, miért kell ilyen közel állnom a mozgó buszhoz vagy villamoshoz, szomjas vagyok, valaki rám írt pill. stb. ”

Rengetegen fotózzák a fővárost. Sok kép megmarad a turistafotók színvonalán, számos hazai fotós viszont  – köztük te is – rendszeresen rukkol elő olyan budapesti képekkel, amiket tonnaszám lájkolnak a közösségi oldalakon. Mondhatjuk azt, hogy a Budapestről készült fotók soha nem mennek ki a divatból?

Valóban, jó pár éve a leghétköznapibb szóval élve trenddé vált Budapestet fotózni. Terek újulnak meg, új közlekedési eszközök kerülnek forgalomba, számos helyen területrendezés megy végbe folyamatosan. Véleményem szerint fenntartható az érdeklődés.

Bácskai András

Tegyük fel, hogy mindössze egyetlen fotóddal kéne bemutatnod a fővárost a világnak! Melyik lenne az? Hol és mikor mutatja legszebb arcát Budapest?  

Egyetlen képben nem gondolom, hogy ezt meg lehetne mutatni. A világ egyik legszebb fővárosáról beszélünk. Számos ország számos nagyvárosában megfordulok, elfogultság nélkül azt lehet mondani, nem nagyon akad Budapesthez fogható.

Az előző kérdést némiképp megfordítva: mi az, ami nem tetszik a fővárosban, és ha képes lennél rá, megváltozatnál?

Elsősorban a forgalmasabb aluljárókban látnék nagyobb rendet, tisztaságot. Ezzel nyilván nem mondok újdonságot, sokunkat zavar.

Bácskai András

Néhányan azzal támadják a népszerűbb fotósokat, hogy komoly fényképezővel könnyű fotózni, mert csak az exponáló gombot kell nyomogatni, és már kész is vannak a remekművek. Ez nyilván óriási butaság, de ha ezzel támadnának, mit reagálnál?

Tessék, itt a legújabb, legdrágább, legmenőbb gép! És most fotózzuk le ugyan azt, én egy középkategóriással indulok! Van persze egy minimum szint, amit hoznia kell egy gépnek, de gondolhatjuk, hogy ilyen megjegyzést nem tesz olyan, akinek egy kicsi tapasztalata is van a témában.

Bácskai András

Valahogy úgy képzelem el a fotósokat, hogy jobban szeretnek egyedül kattintgatni, így senkitől sem zavartatva szinte eggyé tudnak válni az adott tájjal, témával. Valóban így van, vagy ez nem lényeges szempont?

Minden fotózásnak megvan a maga hangulata. Társaságban is jó, rengeteg nevetés, parádés sztorik születnek az éjszakában. De sokszor egyedül élvezem. Totális kikapcsolódás. Chill out a fülhallgatóban, lőállás, és csendben várakozás a pillanatra.

Jelenleg milyen felszerelést használsz?

Hosszú évek óta Canon 5dmkII ­őt nyúzok, még ennél is régebbi kiadású L­es üvegekkel.

A mobiltelefonokba egyre komolyabb kamerákat pakolnak a gyártók. Szoktál telefonnal fotózni? Van olyan eset, hogy a mobil megfelelő alternatíva a fényképező mellett?  

Talán ha több belenyúlási lehetőség lenne, túl sok az automata tényező. De persze vannak szituációk, amikor használható. Bár én nem tartozom a lelkes felhasználók körébe.

Bácskai András

Nyilván minden fotó más és más, de körülbelül mennyi időt töltesz egy-egy fotód utómunkájával?

5 perctől akár órákig is. A csillaghúzásokkal sok idő el tud menni. Főleg, ha várossal van kombinálva.

Fényképeztél már magas épületek, daruk tetején, lencsevégre kaptál villámokat, és több európai nagyvárosban is volt szerencséd fotózni. Nyilván ezekhez számos izgalmas sztori is kapcsolódik. Melyik volt ezek közül a legemlékezetesebb?

Valóban, minden képnek története van. Egy alkalommal elhagyatott területen fotóztam. Legalábbis én azt hittem. Mikor már mélyen bent jártam a területen, láttam hogy egy hatalmas véreb száguld felém. A drótkerítés elég messzinek tűnt, de a halálfélelem és az adrenalin annyira dolgozott, hogy szerintem nem is futottam, hanem szálltam. Örökkévalóságnak tűnt eljutni és átmászni a kerítésen. Percekig remegtem utána.

 

Bácskai András többi fotóját ezen az oldalon nézheted meg.

Fotós interjúsorozatunk korábbi részei:

Megosztás: