x

Alföldi Róbert: A rendszerváltáskor felnőtté vált generáció tagjai kivonulnak, elköltöznek

lear_olvasoproba_domolky_daniel_WEB_014

Alföldi Róbert második alkalommal dolgozik a Radnóti Színház társulatával, ismét a színházirodalom egy klasszikusán. A 2014 májusában rendezett Platonov – Apátlanul után idén a Lear királyt állítja színpadra, László Zsolttal a főszerepben. Az olvasópróba után kérdeztük őt.

Nyolc Shakespeare előadásban játszottál, a legutolsó épp a Lear király volt a Nemzeti Színházban 2010-ben, Gothár Péter rendezésében (ebben Cornwallt alakította – a szerk.). Emellett legalább tíz alkalommal rendeztél Shakespeare-darabot, de a Lear királyt még sosem. Mi érdekel elsősorban ebben a tragédiában?

Az, hogy milyen lenne, ha normálisan élhetnénk, vagy csak figyelnénk egymásra, szeretnénk egymást. Az izgat ebben a történetben, hogy a legpitiánerebb porszemen elcsúszik minden és ettől aztán minden összeomlik. Hogy mennyire kicsin múlik az, hogy minden ennyire rossz, és hogy az okát sem tudjuk, hogy miért utáljuk a másikat. Egy indulati sokk meghatározza a gondolkodásunkat, és gyávák vagyunk utána azt mondani, hogy „nem, mégsem”, vagy „nem haragszom”, „ne haragudj”. Nem merjük kimondani büszkeségből.

1998-ban rendezted az első Shakespeare-t, A velencei kalmárt a Tivoliban. Kellett az időközben eltelt tizenhét év, hogy a Lear királyt közelebb érezd magadhoz?

Persze, biztosan. Húsz évvel ezelőtt miről beszéltem volna a Learrel kapcsolatban? Kellett hozzá, hogy játsszak benne Gothárnál, meg hogy itt próbáljak tavaly. Ez nem úgy van, hogy az ember visz magával darabokat, amiket megpróbál mindenütt elsütni. Konstellációk vannak: egyrészt bennem megérik, másrészt nagyon szeretem, hogy a Radnótiban ilyen szűk a tér. Fontos az is, hogy kik vannak a társulatban, meg hogy Zsolt jöhetett (László Zsolt, a szerk.), és fontos a tavalyi Platonov-rendezésem. Egy darabválasztásnak komoly okai vannak.

Hosszasan gondolkodtál, hogy melyik fordítást használd, végül Nádasdy Ádáméra esett a választásod. Mi döntött az ő szövege mellett?

Ádám fordításai mindig nagyon pontosak és érthetőek. Most a Bohóc szövegei miatt döntöttem mellette elsősorban: általában mindenki nagyon várja, hogy humorosak legyenek, és nem szoktak azok lenni. Itt pedig nagyon fájdalmasan szellemesek. Varró Dani fordítása – amit a Nemzetiben játszottunk – kissé játékosabb, túlpörgetett. Ehhez a színpadhoz, ehhez a mérethez, ehhez az előadáshoz viszont jobban illik Ádám szövege.

László Zsolt alakítja Leart, aki nem mondható éppen aggnak. Mennyiben változtat az értelmezésen, hogy egy ereje teljében lévő férfi játssza a királyt?

Szerintem fájdalmasabb, ha egy ötvenéves ember omlik össze, mint ha egy hetvenes. És ez nem azt jelenti, hogy egy hetvenévesnek nem fájdalmas. De ha egy potens emberrel történik mindez… Ez most egy létező ügy a rendszerváltás alatt felnőtté vált generációknál: nagyon sok ember vonul ki, hagyja abba, változtatja meg, költözik el, nem csinálja. Valami nem stimmel: nem éli az életét, csak hajtja, csinálja, csinálja, csinálja.

Nem véletlen, hogy azt kérdezi Lear, hogy „szeretsz-e”? Mert hiányzik belőle a szeretet, az az élet, amire mindig is vágyott. Hajtunk, hajtunk, dolgozunk, dolgozunk, hogy mindenünk meglegyen – és akkor egyszer majd élünk. Csak mire mindenünk megvan, addigra elfáradunk, és pont a lényegre nem volt idő. Ami számomra érdekes, hogy pont olyan idős vagyok, mint Lear ebben az előadásban, és én is hajtok, hogy majd egyszer jó életem legyen. De hogy ez vajon helyes-e? Nem a lényeggel kellene foglalkoznom?

Ha tehetnéd, kivonulnál egy tanyára?

Ki. Egy szigetre, abszolút. De nem tudom megtenni. Nem anyagilag nem tudom megtenni, pszichésen nem tudom megtenni.

A Radnóti színpada igen apró. A tavaly rendezett Platonov – Apátlanul és a Lear király is sokszereplős darab. Kihívás, inspiráló ilyen szűk térben alkotni?

Szerintem csodálatos, hogy egy ilyen kicsi térben együtt van húsz ember. Nagyon nagy ereje van, sűrűsödnek az energiák. Nem a masinériára kell figyelni; itt más nem fér el, mint az emberek, így muszáj az emberi viszonyokkal foglalkozni. Ez jót tesz mindenkinek. Nekem is. Az a nehéz, hogy az előadás így is teátrális legyen, mert az szerintem fontos.

A díszlet és a jelmez is a jelenkort idézi.

Igen, mivel mai problémát vizsgálok, és ki van szedve belőle a historizáló rész – miért ne lenne mai? Már amennyire mai egy nagypolgári ebédlő, amit Menczel Róbert tervezett parkettával, csillárral, közepén egy hatalmas asztallal. A jelmeztervező Zöldy Z. Gergely, akivel már sokszor dolgoztam: a Bábszínházban ő csinálta a Cabaret jelmezeit, emellett Zalaegerszegen, Norvégiában és Amerikában is dolgoztam vele.



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!