x

Válasszanak a lányok is férfias szakmát

NTE

Növelnék a nők számát a férfiasnak tartott szakmákban; Fejér megyében képzési rendszert is indítottak, amely keretében helyi vállalatokkal működnek együtt, jelenleg a mérnökképzés területén.

Nők a Tudományban Egyesület vezetője, Szigeti Fanni nyilatkozott arról, hogy a mérnöki, informatikai és technológiai területekre szeretnék felhívni a fiatal lányok, a 12-15 éves korosztály figyelmét. A még pályaválasztás előtt álló korosztályt szeretnék arra ösztönözni, hogy ne csak a klasszikus pályákban gondolkodjanak, hanem az ilyen, esetleg fiúsnak, nehéznek tartott szakmákat is megismerjék. Sok lány erőssége a fizika, a biológia, a különböző természettudományos tárgyak, ezért úgy gondolják, hogy egyértelműen az orvosi pálya adott számukra, ám tudásanyaguk lehetőségeket kínálna más területeken is. Az egyesület által indított programokkal szeretnék megmutatni, hogy több választási lehetőségük is van.

Szigeti Fanni arról beszélt, hogy a probléma nemzetközi szinten jelen van, Magyarországon pedig kifejezetten jellemző az a konzervatív hozzáállás, amelyet a szülőktől, pedagógusoktól látnak a gyerekek, és nincs jó hatással a pályaválasztásukra sem. Sokszor eltántorítják őket az ilyen területekről, mivel nincs még komoly hagyománya Magyarországon annak, hogy valaki nőként mérnök, vagy informatikus legyen. Azonban ez egyre nagyobb számban előfordul és fontos, hogy példaképeket mutassunk ezeknek a lányoknak.

Egy tízhónapos projekten dolgoznak, amelynek keretében a nyár folyamán Székesfehérváron egy úgynevezett árnyékprogramot indítottak. Ez azt jelenti, hogy egy teljes napon át “árnyékként” követheti egy-egy fiatal lány a vállalat egyik munkatársát. Részt vesz a megbeszéléseken, a különböző munkafolyamatokba beleláthat, ismerkedik a munka világával.  Mint mondta, a júniusban indult programról nagyon jók a visszajelzések, mindkét oldalról. A program versennyel folytatódik: a résztvevőktől egy tapasztalataikat összefoglaló pályamunkát kérnek, a legjobbakat pedig 2015 őszén díjazzák.



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!