A Forrás című kecskeméti folyóirat legfrissebb, több mint kétszáz oldalas dupla száma tucatnyi nagylélegzetű írást közöl a migrációról. Ezek egyik fele tudományos alapossággal járja körül a téma elméleti, történelmi, szociológiai vonatkozásait, illetve a magyarok és a németség egyes csoportjainak XX. századi exodusát. Az írások másik fele interjú formában, egyéni életutakon keresztül mutatja be az elvándorláshoz vezető okokat, a sikeres és a kevésbé sikeres próbálkozásokat, illetve az itthon maradottak nézőpontját.
A tanulmányok közül több is foglalkozik a második világháború után elűzött, új hazát kereső németek megpróbáltatásaival, beilleszkedési, családegyesítési nehézségeivel.
Mayer János bajai középiskolai tanár írása
részletesen bemutatja a vesztes háború után Magyarországról Németországba telepített németek kálváriáját: a korabeli nyugatnémet szabályozást, a befogadó táborok életkörülményeit, a menekült és helybeli németek nem egyszer feszült viszonyát, továbbá a társadalmi, gazdasági integráció kezdeti nehézségeit és az 1948-as német valutareform, illetve Marshall-segély nyomán kibontakozó eredményeket.
A tanulmány kitér többek között arra, hogy a svábok jelentős része Magyarországon mezőgazdasági munkát végzett, új hazájában viszont főként nagyipari munkásként találhatott állást. Az idősebb generáció számára az ipari tömegtermeléssel együttjáró életformaváltás a világháború és a szülőhaza elvesztése után egy újabb nagy megrázkódtatást jelentett. A második világháború utáni német gazdasági csoda ellenére a felemelkedés a menekültek jelentős részénél csak a második-harmadik generációnak sikerült.
Külön tanulmányok foglalkoznak az NDK-ba kitelepített magyarországi németek családegyesítésének lehetőségeivel,
illetve azokkal, akik az NDK-ból próbáltak NSZK-ba áttelepülni. Az utóbbi írás éves bontásban részletes statisztikákat is közöl erről az elvándorlás: 1949 és 1990 között összesen több mint ötmillió német ment NDK-ból NSZK-ba, miközben 1961-ben megépült a berlini fal, mely elzárta a szocialista Németországban élőket az egykori német főváros nyugati részétől. Ehhez járult hozzá még 2,8 millió német, aki 1950-től a többi szocialista országból, elsősorban Lengyelországból és Szovjetunióból települt az NSZK-ba. Ceausescu Romániájából pedig egyenesen kivásárolta a nyugat-német állam az ottani németeket fejenként hozzávetőleg 8000 nyugatnémet márkáért. Így voltak olyan időszakok Nyugat-Németország történetében, mikor a lakosság negyede bevándorló – a hazájából kitelepített, vagy áttelepült német – volt. Ez a népmozgás sokáig ellensúlyozta a nyugat-német társadalom elöregedését.
Gyarmati György történész,
az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója írásában bemutatja, hogy min mehettek keresztül a Romániából Magyarországra menekülők és miként reagáltak erre kényes helyzetre a magyar belügyi, határőrizeti szervek.
A tanulmány kitér arra is: Horváth István bonni nagykövet emlékei szerint a rendszerváltás előtt nem sokkal magyar titkosszolgálati jelentések rögzítették, hogy Ceausescu kezdeményezésére Románia, Csehszlovákia és NDK
közös katonai fellépést is fontolgatott Magyarország ellen.
Ezt az információt erősítette Szüts Pál bukaresti nagykövet egyik, 1989 szeptemberi jelentése.
Szeitl Blanka szociológus, a KSH munkatársa összegző tanulmányban dolgozta fel a rendszerváltást követő magyarországi migrációs folyamatokat, elsősorban a magyarok szinte folyamatosan növekvő külföldi munkavállalási adatait.
A migráció globális tendenciáit tárja fel
a Melegh Attilával, a KSH Népességkutató Intézet főmunkatársával készített interjú. A kutató rámutatott többek között arra, hogy a modern európai fejlődéssel együttjáró tőkés átalakulás és urbanizáció szükségszerű következménye volt az új struktúrákban helyüket nem lelő tömegek kivándorlása. A XIX. században, amikor ez a nagyszabású társadalmi-gazdasági átalakulás javarészt lezajlott, mintegy 70 millióan hagyták el Európát.
A mai helyzetről szólva a szociológus többek között arra a jelenségre hívta fel a figyelmet, hogy miközben a migráció célországaiban a társadalom jelentős része ellenséges a bevándorlókkal, a gazdasági szereplők tárt karokkal fogadják az olcsó, munkavállalói jogokat nem érvényesítő, kiszolgáltatott munkaerőt.
Gyáni Gábor történész, az MTA levelező tagja írásában azt a dilemmát járja körül, hogy a modern kortól elválaszthatatlan tömeges migráció ellentétbe kerül a modern európai történelem egy másik kulcsfontosságú képződményével, a francia mintára kulturális egyneműséget hirdető nemzetállammal.
Az életút interjúk alanyai
között van 88 éves holokauszttúlélő, aki Magyarországról 1948-ban Izraelbe emigrált, a rendszerváltás óta pedig idejének egy részét Budapesten tölti. Hosszú beszélgetést közöl a folyóirat egy külföldön sikeressé vált úszóedzővel, aki édesapja 1956-os szerepvállalása miatt kényszerült emigrációra 1965-ben és 70 éves elmúlt, mikor 2013-ban visszaköltözött szülőhazájába. Interjút olvasható még Nagyváradról Magyarországra költözött magyarral, és Magyarországról külföldi munkavállalás miatt útnak indulókkal. Van köztük, aki Angliában tanár lett és családot alapított, de olyan is akinek nem sikerült gyökeret vernie külföldön, sőt egy olyan nyugdíjas asszony nézőpontját is megismerhetik a folyóirat olvasói, akit devizahitel és munkanélküliség elől menekülő gyermeke hagyott hátra Magyarországon.
