Írta: Nógrádi Gábor
A rádióban hangzott el ötven éve. Egy kismama nyilatkozott.
Ha Szilvásit olvasok, jobban tejelek.
Életre szóló, fontos lehetett a mondat számomra, ha megjegyeztem. (A nekünk való gondolatokat úgy szippantjuk magunkhoz, mint a virág színével, illatával a bogarat, hogy beporozza.)
A másik ‒ számomra ‒ felejthetetlen mondatot gerelyvető bajnokunk mondta szintén a rádióban anno hatvankilenc környékén (Németh Miklós? Kulcsár Gergely?):
Ha újra megnézem A nagy Caruso című filmet, messzebbre hajítom a gerelyt.
Most nem fogok elmélkedni, filozofálni, csak megkérdezem: mi jut eszetekbe erről a két mondatról?
No, ez nem jött be. Mármint, hogy gondolatokat ébresztek a kérdésekkel. Van ilyen.
Amit nekem a fenti két mondat üzen:
Mindenki azt olvas, hallgat, néz, amit akar, ha ettől jobb lesz a teljesítménye, nagyobb a boldogsága. Azaz mindenkinek joga van a neki tetsző kulturális termékhez, ha ezzel nem árt másoknak. Én ugyan bizonyos íróktól egy oldalt sem bírok elolvasni, de mindig kiálltam azért, hogy akiknek ezek az írók tetszenek, elolvashassák a műveiket.
Egyszóval valahol el kellene kezdeni a demokráciát. Miután a társadalmi életben ez ma még lehetetlennek látszik, kezdjük a kultúránál.
Mi lenne, ha peldaul azzal kezdened, hogy a foto ala szepen kiirod a forrast, hogy ne az legyen az elso gondolata az ide tevedonek, hogy pfujjj, mar megint lopassal inditjatok a cikket…