Hegedűs Ágota az első Frusztrált Író Ösztöndíjas blogját olvasod itt Alexandriából, itt pedig az előző részt olvashattad volna.
Hegedűs Ágota
Copacabana Egyiptomban
(Frusztrációs száműzetés, második nap)
Alexandria gyönyörű. Ha a tenger felé nézel. Ha bemész a görög negyedbe, ahol a házak őrzik a mediterrán kisváros tégláit. Ha belépsz Kavafisz hűvös házába. Ha benézel az elhagyott, de csodásan karbantartott zsinagóga udvarába. Ha belépsz a kávéházba, ahol Grand Budapest desszert is van, sajnos mind közül a legrondább.
Ha azonban át akarsz menni az úttesten, soha ne szakítsd meg a szemkontaktust a kocsi vezetőjével. Egyrészt mert ledudálja a fejed, másrészt mert a Lada 2107-es típusnak nincs blokkolásgátlója. A fékút sem négy méter.
Ha katonákat látsz, jobb, ha nem fényképezel. Ha férfiak jönnek szembe, azokra ne nézz. Néznek ők helyetted, a bőröd fehér, ez épp elég ahhoz, hogy megcuppogjanak, vagy beszóljanak, bár hosszú farmerban, hosszú ujjú ingben, csatakosra izzadva nem tartod magad épp a legszexisebbnek.
Azon gondolkodom, hogy lehet-e a tengerről giccs nélkül írni, mert soha nem látott acélszürkéje tegnap beégett a retinába. Jó helyen is van ott, egyetlen fotó sem adja vissza azt a színt.
Ha mindezek mögé nézel, látod a mögöttest, a tengerbe dobált szemetet, vagy, hogy itt a konkurencia nem úgy nyit boltot, hogy megnézi, a városrészben lehetőleg ne legyen másik pénzváltó, vagy ventillátoros, hanem egymásra nyitnak. Így lesz ventillátorutca, pénzváltó utca. Az 1922-ben épült kávéház pedig Európa bármelyik városában lehetne, persze mégse, mert a klíma tizenegy fokra van állítva. Kinn ötven fölött. Nem ismerik az arany középutat.
Ja, és könyvpiac is van, odatartunk, találok persze Coelho-t, arabul is, és rengeteg tankönyvet, használtan, nyolcvanas évek romantikus irodalma hegyekben.
Hazafelé veszünk egy kosár miniszendvicset, a kosár sós-borsos kenyértésztából van és akkora, mint egy malomkerék. Felfaljuk.
A nap fénypontját hagytam utoljára, reggeliző asztalunknál egymás szocializációi a téma, kiderül, hogy a Jászberényi család a fiúkat musicalekre hordta, (még Londonba is) ez nagyon szép és jó, ámde mikor megkérem Sándort, hogy akkor énekeljen a Nyomorultakból, visszakérdez, hogy melyiket, Cosette, vágom rá, és már énekli is. Szóról – szóra. Pakolászunk a reggeli után, már rég otthagyjuk, mikor még mindig énekel, Javert-t Vikidálosan, előkerül a Copacabana is a youtube-ról.
Már ezért megérte eljönni.
