A Sziget Fesztivál egyre drágább, és egyre inkább a külföldieknek szól. Miért szeretjük hát továbbra is? Ifjú riporterünk ezen morfondírozott idei fesztivál-látogatásának alkalmával.
Nem tartom magamat egy nagy fesztiválozónak, ami betudható a lustaságomnak és a kényelemszeretetemnek egyaránt. Persze van az a része, amit szeretek a fesztiváloknak, csak ez leginkább a zenére és a sörre korlátozódik, ami itthon is megoldható, jóval olcsóbban – így aztán kétszer is meggondolom, hogy feladom-e egy fesztiválért az otthoni kényelmet.
Tudom, hogy ez most nyugdíjas nyavalygásként hathat, de itt inkább arról van szó, hogy az aktív pihenésre tudok jobb konstrukciót a fesztiváloknál. Egyedül a Sziget Fesztivál az, amire majdnem minden évben kilátogattam, miután elég nagy lettem a söriváshoz, pedig tudjuk, hogy hülye külföldiek, meg hogy nem olcsó mulatság, ugyanakkor még mindig azt gondolom, hogy a Szigetnél jobb program nem nagyon van. Augusztus második hetében legalábbis biztosan.
Pedig az elmúlt években minden valamirevaló műkedvelő előszeretettel ekézte a Sziget fellépőit, amiben van is némi igazság, én például utoljára 2011-2012 környékén éreztem igazán erősnek a fesztivál programját, de ez nyilván azon is múlik, hogy ki mire vágyik; világsztárok azért még mindig akadnak, és nem nagyon van olyan nap, amikor ne lehetne valami izgalmasat találni.
Azt is mindenki tudja, hogy elképesztő módon mentek fel a Sziget árai, bár a Csónakház szerencsére még mindig a kispénzű magyarok utolsó mentsvára. A pár év alatt egészen brutálisra hízott sörárak és a csillagászati összegekért árult kétes minőségű kaja a legtöbbeknek tényleg csak egyszer egy évben fér bele, de mi az, ami miatt tényleg megéri összehúzni a gatyát?
Ezen gondolkodtam kedden is, amikor a marcona biztonsági őröket elhagytuk a Sziget bejáratanál. Mert valami mégis nagyon működik a Szigeten. Az ember belép, már kb. dallamra tudja, merre van a Nagyszínpad, szigorúan a Csónakház után, aztán tökszórakoztató az ismerősökkel összefutva meghallgatni mindenkitől, hogy miért jött ki mindenki mégis, és hányasa volt a lottón ahhoz, hogy most itt lehessen.
Aztán szóba kerül az is, hogy csak király kinn lenni a Szigeten, még akkor is ha ismerünk minden tünetet, amit fentebb felsoroltam, és bármilyen Szigetes cikk alatti kommentszekcióban egytől egyig megtalálhatóak tetszőleges permutációban. De hiába cikizik a Szigetet cinikus belvárosi fiatalok és csendre vágyó nyugdíjasok, a Sziget tényleg hozzánk tesz valamit. Most kezdek egyre szentimentálisabb lenni, úgyhogy itt abba is hagynám ezt a gondolatmenetet.
Az idei Sziget egyébként nagyjából ugyanolyan, mint az elmúlt években bármikor: talán az érthetetlenül sok kordon okozhat idén meglepetést, ami mintha eddig nem így lett volna. A keddi nap pedig azért elég erős volt: kellemesen eseménytelen volt Asaf Avidan koncertje, játszott a Middlemist Red (interjúnk itt) és a Quimby (cikkünk itt), a belga Selah Sue, valamint a karrierjük remek pillanatában érkező Florence + The Machine, a Future Islands és a Jungle is. Aki pótolni akar, az vasárnapig megteheti, vagy ha úgy tartja kedve, dühös kommentekben oszthatja ki a Sziget idei programját.
