Fiatal magyar fotósokról szóló cikksorozatunk folytatódik. A magasság megszállottját, Rizsavi Tamást, és a népszerű Lefotózlak! oldal tulajdonosát, Soós Bertalant már kikérdeztük. Ezúttal Bódis Krisztiánnal beszélgettünk, aki építőmérnökből lett fotós, és előszeretettel kapja lencsevégre a magyar fővárost, nem is akárhogyan: fotói óriásplakátokon is megelevenedtek a „Budapest a szemünk előtt” városkommunikációs kampánynak köszönhetően. Krisztián megbízásra készít enteriőr fotókat, werkfotókat, de rendezvényeken, esküvőkön is kattintgat, Facebbok oldalán pedig 23 ezren követik munkásságát. De vajon melyik a kedvenc budapesti helyszíne, hogyan vélekedik panorámaszabadságról, mit tanácsolna egy kezdő fotósnak, és hogyan került egy több százezer forintos objektív a Dunába? Interjú.
Ha jól tudom, építőmérnök végzettséggel rendelkezel. Hogy lett belőled fotós? Mi vonzott legjobban ebben a hivatásban?
Nem hivatásként tekintettem rá. Eleinte egyáltalán nem gondoltam, hogy a fotózásból meg tudnék élni. Az egész hobbinak indult, eleinte főként turistafotókat lőttem utazgatásaim közben. Barátaim, ismerőseim pozitív visszajelzései indítottak el a „pályán”. Magyarországon elsők között hoztam létre fotós oldalt a Facebook-on, ahova főleg éjszakai/esti Budapest képeket töltöttem fel. Nem sokkal később felfigyelt ezekre a Szeretlek Magyarország és felkértek, hogy dolgozzak nekik. Ezután kezdtek el egyre többen megkeresni.
Készítesz városfotókat, enteriőr fotókat, werkfotókat, és rendezvényeken, esküvőkön is fényképezel. Mennyire fontos, hogy érdekeljen is az adott téma, amit lencsevégre kell kapnod?
Fontos, de nem létszükség. Nem hiszem, hogy van olyan fotós, aki kifejezetten szeret sajtótájékoztatót fotózni, az a munkakategória. A lényeg szerintem a változatosság. Építőmérnökként minden nap ugyanaz a mókuskerék volt, ezért is váltottam. Ha minden hétvégén esküvőt kéne fotóznom, valószínűleg ugyanúgy eret vágnék egy idő után. Ezért sem vállalok egy szezonban 5-6-nál többet, így mindig ugyanazzal a lelkesedéssel tudom végezni a munkámat.
Oldaladon rengeteg budapesti életképet láthatunk. Melyek a kedvenc fővárosi helyszíneid, amikhez szívesen visszajársz?
Természetesen a Duna-part visszatérő téma, hisz talán ez Budapest leggyönyörűbb része. Ezen kívül a 7. kerület még nagy kedvencem, hiszen itt nőttem fel és jelenleg is itt élek, jó látni milyen fejlődésen ment/megy keresztül.
Melyik az az épület vagy tér, amely szerinted legjobban jellemzi Budapestet?
A valódi, sallangoktól mentes Budapestet szerintem a Blaha Lujza tér fejezi ki leginkább. A Blahán minden társadalmi réteg megfordul és építészetében is kellőképpen változatos.
Tavaly több fotód is óriásplakáton elevenedett meg a „Budapest a szemünk előtt” elnevezésű városkommunikációs kampány kapcsán. Milyen érzés volt ekkora méretben viszontlátni saját képeidet?
Mit is mondhatnék, természetesen nagyon felemelő érzés volt ilyen nagyban látni a képeimet. Pózoltam is mindegyik előtt! Egy-egy ilyen élmény nagy lendületet ad ahhoz, hogy továbbra is készítsem a Budapest-fotókat.
Sok képeden jelenik meg az utca embere. Hogyan reagálnak a járókelők, amikor látják, hogy épp őket fotózod?
A fiatalokat kevésbé zavarja, ha fényképezik őket, maximum odajönnek, hogy hol lesznek láthatók a képek. Az idősebbekkel és a hátrányosabb helyzetűekkel már nehezebb, de ha elmagyarázod a szituációt vagy adsz egy kis aprót a hajléktalannak, már egész másképp állnak hozzád. Persze lehet, hogy egy ilyen intermezzo megöli a pillanatot, ezért én igyekszem csak a kép elkészülte után odamenni, utólagos engedélyt kérve.
Nemrég szóba került, hogy az Európai Unió korlátozná a panorámaszabadságot, de ezt végül nem szavazta meg az Európai Parlament. Te hogyan látod a panorámaszabadság kérdéskörét?
Ostobaságnak tartanám, ha korlátoznák a panorámaszabadságot. Nem is nagyon tudom ezt elképzelni a gyakorlatban, ott áll majd egy rendőr a Gellért-hegy tetején és rászól a turistákra, hogy innen nem fotózható a város? Ez nonszensz lenne.
Az okostelefonokat egyre komolyabb kamerákkal szerelik fel. Te szoktál telefonnal fotózni, vagy mindig a fényképeződet használod? Felmerülhet egyáltalán egy fotósban, hogy telefonnal dolgozzon?
Egyszer felkért a Capa Központ 12 fotóst – köztük engem is, hogy 1 nap leforgása alatt készítsünk telefonnal budapesti életképeket. A projekt neve Everydaybudapest volt. Akkor próbáltam először normális képeket készíteni telefonnal, de azóta se. Ismerek olyan fotóst, aki szeret telefonnal is dolgozni, nekem nem jött be annyira. Ugyan megvan az előnye, hogy jobban észrevétlen maradsz vele, de nincs meg a beállításoknak az a szabadsága, mint egy DSLR-nél.
Ha már a fényképezőnél tartunk, nem mehetünk el a kérdés mellett: milyen felszerelést használsz?
Nikon D750 és 700-as váz, 14-24, 24-70, 70-200 mm-es F2.8-as Nikkor objektívekkel. Van még egy halszemem is, de mostanában keveset használom.
A fotósnak a gépe a munkaeszköze, ráadásul nem is olcsó munkaeszközről beszélünk. Előfordult már, hogy ellopták, esetleg kár érte a masinádat?
Lekopogom, lopás áldozata még nem lettem. Viszont egyszer egy Duna-parti naplemente-fotózás közben beleejtettem a 70-200-as obimat a Dunába. 360.000 Ft-ba került a pótlása, az kicsit megrázott! De ez sajnos megesik, ahogy mondtad is, a gép számunkra munkaeszköz, mindig van vele valami.
Legutóbb Soós Bertalannal interjúztunk, és említette, hogy többek között veled is össze szokott járni fotózni. Hogy kell elképzelni egy közös kattintgatást? Ilyenkor ugyanazt a témát fotózzátok körbe, miközben megosztjátok egymással tapasztalataitokat?
Ez általában úgy néz ki, hogy tök véletlen összefutunk, lövünk pár képet együtt, majd megiszunk egy sört. Igyekszünk nem zavarni a másikat, és más témákat keresünk, más szögeket használunk. Annak nincs értelme, ha mindketten ugyanazt fotózzuk.
Mit tanácsolnál azoknak, akik képeiden felbuzdulva szeretnének belevágni a fotózásba? Meg lehet tanulni magas szinten fényképezni autodidakta módon, vagy kell egy profi tanár, aki segít kialakítani azt a bizonyos látásmódot?
A látásmód nagyjából benned van (már akiben). Természetesen lehet fejleszteni, fejlődni autodidakta módon. A tanfolyam azért nem árt, én is elvégeztem egy féléveset, megtanították a géphasználatot, és fel tudtam mérni, hogy a fotózás mely alfajai nem érdekelnek annyira (természet, divat). A látásmódomon szerintem nem dobott annyit, az az évek alatt úgyis alakul.
Ha lehetőséget kapnál, hogy Budapesthez hasonlóan a világ bármely nagyvárosát körbefotózhatod, melyiket választanád és miért?
Európában elég sok helyen jártam már, az Európán kívüli világból fotótémaként talán New York vonzana leginkább. Gyakorlatilag a világ olvasztótégelye, nagyon érdekes, mindig nyüzsgő helynek képzelem.
Zárásképpen: ha egy mondatban kéne megfogalmazni, mit adott számodra a fotózás?
Szabadságot, boldogságot, önkifejezést, sok-sok ismeretséget és egy kis ismertséget is. Azt csinálhatom, amit szeretek, és ezért hálás vagyok.
Ha tetszettek Bódis Krisztián fotói, Facebook oldalán és weboldalán találsz még képet bőven!
