Marc Pastor: Barcelona árnyai – Libri Könyvkiadó, 2015 – Fordította Varju Kata – 320 oldal, ragasztott kötés, puha borító – ISBN 9789633103692
Nem tudom, létezik-e olyan besorolás, hogy „katalán krimi”, ha igen, akkor a Barcelona árnyai után nem csak Marc Pastor műveire lettem kíváncsi, de a többi katalán krimi-szerzőre is! Mert ez bizony „rendben van”. Nagyon is!
Elsőre az a csacska információmorzsa keltette fel a figyelmemet, miszerint a szerző – civilben – bűnügyi szakértő. Arra gondoltam, hogy szakmájából eredően sok krimi-specifikus és unalmas buktatót elkerülhet, s ebben nem is kellett csalódnom, viszont – és ez volt a meglepetés – sokkal többet kaptam, mint amit vártam. A regény nem csak bűnügyi és pszichológiai szempontok szerint – nem csak krimiként – érdekes, hanem irodalmilag is. Túl azon, hogy Varju Kata fordítónak köszönhetően a mondatoknak is van egyfajta sűrű, könnyen azonosítható, csábító és taszító „kipárolgása”, a regény minden ízében eltér attól, amit a szokásos krimiken edzett olvasó elvár. Az ábrázolásmód jelentősen eltér attól, amit megszokhattunk.
Talán nem lövöm le a poént, ha elárulom – az Olvasó a második bekezdés magasságában úgyis rájön –, hogy a történetet nem egy személytelen és mindentudó narrátor meséli el, s nem is az egyik érintett szereplő, vagy szemtanú. A Barcelona árnyaiban a mesélő maga a megszemélyesített Halál. Marc Pastor nem csak szokatlan perspektívát teremt, de ugyanakkor elképesztő szabadságot is ad magának, hiszen a Halál létezését senki nem tagadja. Ráadásul a halál lehet szemtanú, résztvevő, sőt – ebben a furcsa fikcióban – akár beszélgetőtárs is, aki nem csak a szereplőkkel, de az Olvasóval is szóba állhat. A Halál okkal-joggal figyelmeztethet, hogy a következő bekezdéseket csak az erős gyomrúak olvassák el. (Persze, ki az, aki ezek után kihagyná a 221. oldalt?)
Bevezeti a hosszú kést, és lassan, határozott, de óvatos mozdulattal kiemeli a szemet, nagyon vigyázva, nehogy megsértse a felületét és hiába legyen az egész. A szemgolyó egészen puha, mert a szem a halál után leereszt, mint egy labda, és az állaga olyan lesz, mint a zselé. Ezért nem könnyű átverni engem, és halottnak tettetni magatokat: a beesett, szürkés, vizenyős szem mindig elárul titeket. A kis Antoni még meleg, és Enriqueta orrát megcsapják a gázok, melyek a kisfiú száján át távoznak élettelen böfögésként, a rothadás szagát hozva magukkal.
– ez a felvillantott kép sokat elárul, hogy meddig hajlandó elmenni Marc Pastor a mesélésben (az inkább nem idézném, amikor Enriqueta elszopogatja a halott kisfiú szemgolyóját), de persze ennél sokkal többről van szó. A sikátorok, a bordélyházak, a kocsmák hangulata, a szereplők kirajzolódó – nagyon is emberi – karaktere, az egyéni tragédiák megrajzolása mind olyasmi, ami elhiteti az Olvasóval, az 1911-es év végén játszódó történetet. Marc Pastor – és ezt nem lehet a bűnügyi szakértőségre fogni – kitűnő karaktereket alkot, s mellékszereplői is összetett személyiségként járnak-kelnek a történetben. Talán nem túlzás azt állítani, hogy Marc Pastor írt egy jó regényt, ami történetesen krimi. Az, amit ezzel a regénnyel letett az asztalra, vérmes reményekre jogosítja fel az Olvasót!
