Tompa Andrea: A hóhér háza – Libri Könyvkiadó, 2015 – 442 oldal, keménytábla, védőborító – ISBN 9789633106365
Bevallom, az első, 2010-es kiadás elkerülte a figyelmemet, s mire meséltek nekem Tompa Andrea (Kolozsvár, 1971. július 4.-) első regényéről, addigra nehézkes volt a hozzáférés. Ilyenformán hálás lehetek a Libri kiadónak, hogy fél évtized után át- és elővette a regényt, melyről sokan állították már, hogy fontos könyv. Tényleg fontos – kellene, hogy legyen – itt, közép-keleten, ahol egy bornírt csavarral újra és újra feltámad és előbújik a múlt.
Itt beleolvashatsz a regénybe!
A regény tere és ideje egyszerre közeli és távoli, ismerős és egzotikus. Azokban az időkben, magam is a felnőtté válással bíbelődve, nem is értettem – talán ma sem értem – mi zajlott a nyolcvanas évek Romániájában. Pedig jöttek ám a szájról-szájra terjedő hírek, a népi kultúra szerelmesei szinte mámorosan meséltek arról, amit a falvakban találtak, a magyarok, szászok, cigányok, románok között. Közben pedig volt a történetnek egy másik oldala, mely a diktatúráról és a nyomorról, a besúgásról, az üldöztetésről, a klozettpapírrá őrölt magyar nyelvű Bibliákról szólt. Jöttek át szavak is szép számmal, érkeztek az archaikus szépségű magyar szavak, s a csiklandóan érdekes román fordulatok. Mindezek az elemek – megspékelve azzal, hogy verseivel a hősünk lehetett Szőcs Géza költő, akiről szintén szájhagyomány útján értesültünk – egy kamasz fejében könnyen összeállt valami furcsa romantikus, a valóságtól távol álló, de összefüggő történetté… amiben helye van/lehet a hóhér házának az egykori Külső-Torda, majd Petőfi, majd Avram Iancu utca 21. szám alatt. Egy ház, amiben sosem lakott hóhér…
Erről a világról rajzol képet Tompa Andrea harmincnyolc mondatból álló regénye, mely kiérlelt nyelvezetével együtt sem válik mesterkélté, vagy éppen giccsessé. Tompa Andrea felvállalt szubjektív nézőpontja valószínűleg közelebb áll a valósághoz, mint a történészi objektivitás tény- és eseményhalmazai. Megélhetővé teszi azt, ami a magyarországi olvasó – pláne, ha a regény idején volt kamasz – számára egy alternatív valóságként működött. A hóhér háza által kapcsolat épülhet a közelmúlt és a jelen, Magyarország és Erdély között. Hiszen, míg mi arra emlékszünk, milyennek láttuk innen nézve az erdélyieket, addig a könyvben az tárul fel, hogy milyennek látták magukat ők, és milyennek láttak ők minket. Minket, akiknek egy vidámabb barakk jutott, ahol volt zene, meg tampon, meg divat, meg meleg víz és fűtés…
A kormányt nem érdekli, mit gondolnak róla a díjazottjai
Igazán izgalmas – és igényel némi hozzászokást –, ahogy Tompa Andrea a mondatokat kezeli. A szöveg egyszerre távolságtartó és személyes, súlyos és mégis olvasóbarát. Egészen elképesztő, ahogy a nyelvi változásokat kezelni és bemutatni képes, ahogy a leghétköznapibb eseteknek súlyt és mélységet ad, miközben feldereng a diktatúra anatómiája és egy pusztuló világ önfenntartása.
A hóhér háza az ezredfordulón leégett, s akkoriban szó volt arról, hogy a hozzá kapcsolódó legendát felhasználva, új műmítoszt teremtve turisztikai látványosságot kreálnak belőle, mint Segesvárból. Nem csodálkoznék, ha egyszer valósággá változna a címben – jogtalanul – felvetett Hóhér Pláza.
