Salinger tűzre dobná a saját könyvét

salinger_2

J. D. Salinger három novellája jelent meg a Helikon Zsebkönyvek sorozatban, ezek most olvashatóak először magyarul. Salinger még befutása előtt, a negyvenes években írta ezeket a történeteket, utánajártunk ennek az időszaknak.

J. D. Salinger: Három korai történet. Helikon Zsebkönyvek, 2015. Fordította: Bart István. Illusztráció: Anne Rose Yoken.

Még le sem csillapodtak az indulatok a Zabhegyező-újrafordítás körül, de újra van miről beszélgetnünk J. D. Salinger kapcsán. Tavaly adták ki újra Salinger három korai történetét, amelyek így kötetbe rendezve még nem jelentek meg együtt. Ez a három novella jelent meg magyarul a Helikon Zsebkönyvek sorozatban: A fiatalok (1940), Menj fel Eddie-hez (1940), valamint az Egyszer egy héten ki fogod bírni (1944).

A kiadás fenyegető réme

A 2010-ben, 91 évesen elhunyt Salinger látványos írói visszavonulása miatt (1965 után nem publikált, 1980 után interjút sem adott) időnként megkísérelték nem hivatalos kötetbe rendezni kiadatlan történeteit, a hetvenes években például ennek apropóján szakította meg hallgatását Salinger. Akkor a New York Times-nak adott egy interjút, amelyben azt mondta az akkor megjelent gyűjteménnyel kapcsolatban:

Ezeket már nagyon régen írtam, és sosem szándékoztam kiadni őket. Azt akartam, hogy ezek a történetek természetes módon múljanak ki. Nem takargatni akarom ezeket a kezdeti szárnypróbálgatásokat, csak egyszerűen nem érdemesek kiadásra.

Ehhez persze érdemes hozzátenni, hogy Salinger viszonya a könyvkiadással igen ambivalens volt. Saját bevallása szerint visszavonulása után sem állt le az írással, viszont úgy érezte, hogy a publikálási kényszertől való mentesülés új korszakot hozott számára alkotói szempontból – sokkal szabadabbnak érezte magát, mikor már csak saját szórakoztatására írt. Ezt az életet viszont persze korábban megjelent, változatlanul jól fogyó könyveiből tudta fenntartani.

Mintha valaki ellopná a kabátodat

Vajon mit érzett volna Salinger tavaly, amikor egy független kiadó kiadta a Három korai történetet? Salinger szavaival élve: „Olyan, mintha lenne egy kabátod, amit nagyon szeretsz, aztán valaki csak úgy besétálna a gardróbodba, és ellopná.” Salinger most sem örülne, még akkor sem, ha a most megjelent történetek korábban már nyomtatásba kerültek. Kettő az amerikai Story magazinban jelent meg, amely nem összekeverendő a bulvármagazinnal, a harmadik pedig egy egyetemi lapban volt olvasható, ezeknek megjelenésekor Salinger a húszas éveinek elején járt.

A Story főszerkesztője Whit Burnett volt, aki a Columbia Egyetemen egy esti szemináriumon találkozott az ifjú Salingerrel. A fiatalok című novella Burnett mentorálásával készült el, aki hitt az ifjú Salinger tehetségében, néhány évvel később azonban kapcsolatuk megromlott, mikor Burnett Salinger-kiadása meghiúsult. Felmerül a kérdés, hogyan jelenhetett meg ez a három történet most, és miért csak ez a három, amikor van még vagy 30 Salinger-történet, amelyik nem szerepel a Kilenc történetben?

Mindig van egy kiskapu

A dolog egyszerű: a független Devault-Graves könyvkiadó leleményesen kiderítette, hogy ez a három történet nincs Salinger szerzői jogi oltalma alatt, így nem kell a Salinger-örökösök bosszújától tartani, bár ehhez kellett egy kis trükk – ez pedig az illusztráció, ami a magyar kiadásban is látható. Márpedig ezt ki kellett védenie a kiadónak, hiszen maga Salinger is előszeretettel pereskedett könyveinek kiadóival.

De most már essen szó a három korai történetről is: a leendő olvasók esetleges csalódását megelőzve szögezzük le, hogy nagyon rövidek. A három történet nagyjából 60 oldal illusztrációkkal együtt, így egy délután alatt simán elolvasható, a hozzám hasonló villámolvasók pedig egy Budapest-Cegléd vonatúton ki fogják végezni a Három korai történetet (nem mintha Salinger eddig kiadott életműve nagyon vaskos lenne).

Könyvecske vonatozáshoz

Salingerre tényleg rá lehet ismerni néhány helyen; leginkább a fanyar humora és a szenvtelen emberábrázolás, ami tetten érhető ezekben a szövegekben.  A Kilenc történet időnkénti brutális csattanói még nem játszanak, inkább olyan érzésünk van, hogy Salinger még saját elbeszélés-technikájával kísérletezik, azt tökéletesíti ezekben a novellákban. A Salingerről alkotott képünk nem fog drasztikusan változni sem pozitív, sem negatív irányba – arra viszont tökéletesen elég a Három korai történet, hogy valahogy kihúzzuk azt a pár évet, amíg meg nem jelennek Salinger kései írásai. Eljön majd az a nap is.



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!