A mélyen vallásos, hithű katolikus édesanya egy szent után nevezte el kislányát, aki 1908. december 16-án látta meg a napvilágot María de los Remedios Alicia Rodriga Varo y Uranga, ismertebb nevén Remedios Varo néven. A legenda szerint nővére után kapta ezt a hosszú nevet, aki még az ő születése előtt halt meg.
A Remedios annyit tesz orvosság, gyógyír, átvitt értelemben pedig gyógyítóként is értelmezhetjük. És ha így teszünk, nem is járunk olyan messze az igazságtól, hiszen festményei különleges auráját – noha eddig sajnos egyet sem láttunk élőben – még így, az interneten keresztül is átütő erejűnek érezzük.
Varo a szürrealista művésznők köréhez tartozik, akárcsak jó barátnője, Leonora Carrington, vagy a fotográfus Kati Horna, akikről korábban már írtunk. Mind a hárman Mexikóban éltek, ha úgy tetszik kiváltságos helyzetben. Európai nő lévén ugyanis nem kellett behódolniuk a mexikói macsó társadalomnak, függetlenek voltak és szabadon alkothattak, gyakran pedig legalább olyan botrányosan viselkedtek, mint odaát Párizsban Dalí, Ernst vagy Breton.
Noha előbbiek nagy figyelmet kaptak, a mexikói szürrealista nők szinte semmit. Ez nemcsak a művészvilág előítéleteiről szólt – miszerint, ha nő vagy nem lehetsz jó alkotó, sőt, elismert művészember sem, csak múzsa – hanem ők maguk sem keresték a közönség kegyeit.
Remedios 1941. november 20-án érkezett Mexikóba férjével, a francia szürrealista költővel, Benjamin Péret-vel, akit még Barcelonában ismert meg. Hosszú út vezetett azonban Mexikóig, ahol élete végig lakott.
Az apácák közt vált igazi lázadóvá
Spanyolországban, egy kis katalán faluban Anglés-ban született. Mérnök édesapja mázsaszámra hordta haza tervrajzait, Varo pedig szívesen bíbelődött ezek másolásával, tudatosan fejlesztve rajztudását. A papa szerencsére észrevette lánya tehetségét, és a természettudományos könyvek mellett, azonnal a kezébe nyomott egy sor klasszikust, köztük Dumas, Verne és Edgar Allan Poe köteteit. Ahogy Remedios cseperedett, úgy kapta sorba lelki táplálékul a miszticizmussal és filozófiával kapcsolatos írásokat is.
A misztikus létformák és a gépek mechanikus rendszere köszön vissza későbbi festményein is. Bár a mama hatására, jó úrihölgy módjára nyolc éves korától katolikus zárdában tanult, a szigorú, vallásos nevelés csak olaj volt a tűzre: minden és mindenki ellen lázadt, a vallásos eszmék helyett pedig inkább a papa által beléplántált liberális ideológiákat és egyetemes igazságokat kutatta.
Szülei hamar belátták, hogy jobb helye lesz egy művészeti iskolában, így került 15 évesen a madridi Szent Ferdinánd Szépművészeti Akadémiára, ahová Dalí, Buñuel és Federico García Lorca is járt. Szorgosan látogatta a Pradó Múzeumot, ahol lenyűgözték a nagy mesterek munkái, különösképpen Bosch képei. 1930-ban rajztanári diplomát szerzett, ugyanebben az évben pedig hozzáment egy festőhöz, Gerardo Lizárragához, akivel a spanyol polgárháború elől Párizsba menekült.
A Pompás Hulla szülőanyja
Párizsban eldöntötte, hogy biztosan művész akar lenni, és be is teljesíti álmát. Egy év után visszatért Barcelonába, ahol megalakította első művészeti körét, hamarosan pedig férjétől is elvált és avantgárd művészekkel együtt bérelt műtermet. Marcel Jean francia szürrealista barátjával, aki 1935-ben érkezett Barcelonába, kitalálták a Pompás Hullát („cadavre exquis”) André Breton játéka alapján. A lényege az volt, hogy a résztvevők tudatalattijából véletlenszerűen előkúszó képeket kellett párosítaniuk és learjzolniuk a legkülönfélébb módokon. Ugyanebben az évben csatlakozott a szürrealista írókból és festőkből álló Logicophobists csoportosuláshoz is, akikkel 1936-ban kiállította műveit. Ekkor ismerte meg Benjamin Péretet is, akivel rögtön egymásba szerettek: Péret számos szerelmes levelet és verset írt Varóhoz. 1937-ben együtt tértek vissza Párizsba.
https://www.youtube.com/watch?v=sV_TPGDP0cY
Férjén keresztül megismerkedett a párizsi szürrealistákkal: André Breton, Dora Maar, Roberto Matta, Wolfgang Paalen, Leonora Carrington és Max Ernst is asztaltársaságukhoz tartozott. Részt vett a párizsi és az amszterdami Nemzetközi Szürrealista Kiállításon is.
Varo festményeket hamisított, így éltek egyik napról a másikra. A második világháború kezdetén politikai nézetei miatt férjével együtt bebörtönözték. Miután szabadultak, azonnal Mexikóba menekültek, ahol már egy jobb élet várta őket.
Mexikó maga volt a mennyország
ahol Varo kézzel festett bútorokat készített, kosztümöket tervezett színdarabokhoz, és illusztrációkat irodalmi lapokba, hogy „eltartsa férjét és a macskáit”. Három éven át nem is festett, sőt, kilenc évnek kellett eltelnie, hogy megrendezze első kiállítását.
Mexikóvárosban ismerkedett meg a magyar származású Gunther Gerzsoval, aki maga is festő, dizájner, filmrendező-és forgatókönyvíró volt, valamint Kati Hornával is, Carringtont pedig már Párizsból ismerte. A szürrealista művésznők életük végig jó barátságban maradtak.
Legendás vacsorapartikat adtak, ahová Varo teljesen ismeretlen embereket is meghívott. Egyik kedvenc szórakozása ugyanis az volt, hogy csak úgy találomra felcsapta a telefont, és az első ember számát feltárcsázta. Konyhaművészetüknek is híre ment: szívesen kísérleteztek szürreális ételek előállításával, mint például a hajas omlettel vagy tintába mártott tápiókával, ami így a kaviárra hasonlított. A nagy tivornyázások között azonban rengeteget dolgoztak, szó szerint ott és akkor, ahol éppen és amikor csak tudtak. Festés közben gyakran gyerekeik és háziállataik lábatlankodtak közelükben, a folyamatos helyváltoztatás viszont művészetükre is hatott: így kerültek képeikre a látszólag oda nem illő, megmagyarázhatatlan bútordarabok, állatok és enteriőrök.
The Creation of the Birds (1957) című képén például egy madárnő festi madarait, akik a festék nyomán életre kelnek és egyenesen az ablakon át távoznak. Több képén is megjelenik az elmagányosodott anya-nő figurája is: az alábbi képen egy kávéfőző belsejére emlékeztető bódéban üldögél egy nő, csillagport darálva, miközben a ketrecbe zárt Holdat eteti.
A csúcson hagyta abba
Mindössze két évre hagyta ott Mexikót, amikor Péret Párizsba, ő pedig Venezuelába költözött. Mexikóba visszatérve azonban újra férjhez ment. Az egykoron Ausztriából átmenekült Walter Gruen üzletember, mérhetetlenül hitt Varóban és művészetében, ráadásul nemcsak érzelmileg, hanem anyagilag is támogatta, megteremtve számára a festéshez szükséges nyugodt körülményeket. Így jöhetett létre 1955-ben első önálló kiállítása a Mexikóváros-i Galería Diana-ban. A jég megtört, műveit vitték mint a cukrot, szó szerint várólistára kellett feliratkoznia a gyűjtőknek. 1960-ban jó barátja és képviselője, Juan Martín önálló galériát nyitott Remedios Varó műveinek, 1962-ben pedig egy másodikat is.
Rá egy évre, a karrierje csúcsán halt meg, szívrohamban.
(Forrás: Wikipedia.org, The Guardian, class.uh.edu)
