Tényleg nincs közünk hozzá, hogy ki és kiért mondat misét. Nincs közünk hozzá, amíg közhírré nem teszik. Márpedig most is ez történt, s tetszik vagy nem, nehéz lenne nem hivalkodásnak gondolni egy ilyen vasárnapi misét – istentiszteleti alkalmat. A templommal szemben a Közlekedési Múzeum falának tövénél maroknyian gyülekeztek, javarészt olyanok, akiknek amúgy sem tetszik a rendszer, s akikre a mise híre úgy hatott, mint a gazdagok, hatalmasok, jólétben élő tüchtig polgárok gúnyolódása.
Amíg az utca túloldalán a templomba igyekeznek, addig előkerül az asztal és az étel
Persze, a provokáció is több oldalról értelmezhető, hiszen ki gondolta volna, hogy 2015-ben azért az emberért fohászkodnak, akinek a „Csuhások, térdre, imához!” felszólítás köthető a nevéhez. Emlékszik még valaki a cápalátogatás-poénra? És most? Felszólítás sem kell, katolikus hívek imádkoznak (ha a liturgia azt írja elő, akkor térden állva)… Orbán Viktor miniszterelnökért.
A nyughatatlan „Táblás Ember”, aki talán minden demonstráción jelen van.
A templom előtti rendezvényt a Köztársaság téri ételosztók facebook-csoport szervezte. Szemben, a Hermina út túloldalán a templomot a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend magyarországi helytartósága működteti, s a Orbán-mise tulajdonképpen a szokványos vasárnapi mise volt. Így nem lehet azt mondani, hogy történt volna „bármi különös”. Másrészt, így azok, akik más vasárnapokon – vallási elkötelezettségüknek megfelelően – ide járnak misére, önkéntelenül is biodíszletté váltak – ők nem a miniszterelnökért demonstrálni jöttek az Úr Házába. Ilyenformán az ő (esetleges) elkeseredésük, vagy felháborodásuk érthető, respektálható… már persze, ha nem az utcaiak, hanem az Orbán-mise szervezői ellen irányul. Lenne miért tiltakozni, amikor a politika sikerrel próbál bohócot csinálni az ilyen szerepet oly sokszor – túl sokszor! –magára vállaló egyház(ak)ból. Ahogy lenne számtalan ok, ami miatt megérné imádkozni az ország „vezetőiért”. Persze, gondolom, nem Lukács evangélima 15. részének első hét verseadta az apropót! A következő versek is szolgálhatnának ima-alapként az ilyen alkalmakon.
Mi mutassuk meg az embertiszteletet csendben, méltósággal. Ma Magyarországon azokat a százezreket kell tisztelni – és értük kell fohászt mondani hívőnek és nem hívőnek egyaránt –, akik éheznek, fáznak, nyomorognak, akiknek a gyerekei nem tudnak megfelelően iskolába járni. Kérlek, fogjátok meg egymás kezét, legyen a mi fohászunk egy néma ima mindazokért, akik ma Magyarországon számkivetettek, akik a hatalom szerint annyit is érnek. Az ember így nem mérhető, kérlek, fogjuk meg egymás kezét. A templom nem a személyi kultusz építésének színhelye, krisztus temploma a szeretet temploma kellene, hogy legyen.
Mint a rendezvény egyik szervezője elmondta, a szemben zajló istentisztelethez képest az utca általuk elfoglalt felén „embertisztelet” zajlik, s bár lehet, hogy az asztalra kitett zsemle, palacsinta és tea nem Krisztus teste és vére, de az biztos, hogy több köze van a mindennapi kenyérhez, az elesettek mellett álló Krisztushoz, mint bármilyen cifrálkodásnak.
A csendes „embertisztelet” lassan átfordult valami másba, a templom felé fordított hangszóróból meglehetős hangerővel harsogtak a tüntetések jól ismert dalai: Kisember, Nem tetszik a rendszer… és ez már előcsalogatta a lovagrend képviseletében Hóvári Jánost, aki megpróbált intézkedni.
Hóvári János: Nem tudom, kik ezek az emberek, és mit akarnak, jó lenne, ha a zene nem lenne ilyen hangos. (Nem invitálná be őket? – hangzott egy kérdés.) Nem, ez egy zárt közösség, ide azok jönnek, akik minden héten…Majd szólok nekik, hogy ezt egy kicsit halkítsák le.Hóvári János megpróbálkozott azzal is, hogy pénzzel támogassa a szegényeket. A pénztárcából előhúzott ezrest a demonstrálók visszautasították: „A pénznek van szaga.”
Később előjött egy fiatalember is, aki megpróbált párbeszédet kezdeményezni, de nem talált fogadókészségre. „Szeretném, ha lejjebb halkítanák ezt a zenét, hallgathatják, csak ne zavarják a többieket.”
Közben megérkezett egy látássérült ember is, akit kultúrtörténeti szempontból zaklatott fel az Orbán-mise:
Liszt Ferenc mindig támogatta az elesetteket, a bajba jutottakat, a szegényeket, hogy mernek az ő emlékhelyén csinálni egy ilyen rendezvényt. Ki ez az Orbán Viktor? Liszt Ferenchez képest ki ez? Felháborító. Hazug, mocskos politikát erőltettek ránk. Nem tudok csendben maradni, amikor ilyet tesznek. Itt valamikor Liszt Ferenc vezényelte a saját művét, hogy mernek ezek idejönni? – Szilvási Miklós látássérült, aki Liszt Ferenc emlék- és témagyűjtő, kutatóA szentmise annak ellenére zárt ajtók mögött zajlott, hogy a demonstrálóknak eszébe sem jutott bemenni. A sajtó képviselői a kulcslyukon át is próbálkoztak…Tükörtranszparens, FARIZEUSOK felirattal, a templom felé fordítva…A szentmise véget ért… a távozókat Szent Pál szavai fogadták: Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok, vagy pengő cimbalom. Lehet prófétálótehetségem, ismerhetem az összes titkokat és mind a tudományokat; hitemmel elmozdíthatom a hegyeket, ha szeretet nincs bennem, mit sem érek. Szétoszthatom bár mindenemet a nélkülözők között, odaadhatom a testemet is égő áldozatul, ha szeretet nincs bennem, mit sem használ nekem. A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. A szeretet nem szűnik meg soha. A prófétálás véget ér, a nyelvek elhallgatnak, a tudomány elenyészik. Megismerésünk most még töredékes, és töredékes a prófétálásunk is. Ha azonban elérkezik a tökéletes, véget ér az, ami töredékes. Gyermekkoromban úgy beszéltem, mint a gyermek, úgy gondolkoztam, mint a gyermek, úgy ítéltem, mint a gyermek. De amikor elértem a férfikort, elhagytam a gyermek szokásait. Ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre. Most még csak töredékes a tudásom, akkor majd úgy ismerek meg mindent, ahogy most engem ismernek. Most még megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három, de közülük a legnagyobb a szeretet. (1Kor 12,30–13,13)
