Vegyészként kezdte pályafutását, biológusként folytatta, 2000-ig az általa megszervezett ELTE etológiai tanszékét vezette, ezzel párhuzamosan pedig hazánk legismertebb humánetológusává vált. Eddig 34 könyvet írt, közülük is az egyik legismertebb a Bukfenc és Jeromos, amely Amerikában és Angliában is nagy siker lett, de megjelent Németországban, Oroszországban, Szlovákiában és Olaszországban is. Csányi Vilmossal legújabb könyvéről az Íme, az emberről beszélgettünk.
Május 9-én volt nyolcvan éves, tiszteletére pedig különleges estet szerveztek barátai a New York Művész Páholyban. Melyik volt élete legemlékezetesebb születésnapja?
Nem tartom számon a születésnapjaimat, de most három különböző rendezésben ünnepeltük meg és ezek emlékezetesek maradnak számomra.
Valóban az ember a legszelídebb állat?
Nehéz ilyesfajta rangsort készíteni, de kétségtelen, hogy ekkora testméretű hasonló fajokból nem lehetne 7,5 milliárdot összezsúfolni a bolygón éppen az agresszivitásuk miatt. Az ember közösségi természete építette le az agresszió egyik ágát nagyon eredményesen. A közösségek közötti agresszió viszont magas szinten maradt, de kultúrával ezt is lehet szabályozni.
Ugyanakkor a médiából folyamatosan ömlenek ránk az agresszívabbnál agresszívabb hírek, megölte, eltemette, lefejezte, lelőtte, túszul ejtette, megerőszakolta, felgyújtotta, lebombázta, felrobbantotta, hogy csak néhány, a hírekben hallható kifejezést említsünk. Ahogy Ön azt kifejti, ez csak látszat, a valóságban ugyanis kevés agressziót látunk a saját szemünkkel. Akkor mi értelme van a médiacsalásnak: a mindenkori hatalom érdeke, hogy az ember úgy érezze, állandó fenyegetettségben él?
A magyarázat nagyon egyszerű. Az ember különösen érzékeny az agresszióra. Agresszív történetekkel olvasásra – kalandregény, rémregény, történelmi regény – agresszív jelenetekkel tv nézésre – például akciófilmek, kalandfilmek, bűnügyi sorozatok – lehet késztetni az embereket. Ez részben helyhez köti őket és nem érnek rá maguk is agresszív aktusokban részt venni, tehát hasznos, másrészt rájuk lehet sózni sok kulturális bóvlit meg reklámot, és ez is sok embernek hoz szép jövedelmet.
A társadalmak és a szexualitás viszonyát is vizsgálja: az utódnemzés szinte már hazafias kötelesség – olvasható a könyvében – noha 7 milliárdnál is több ember él a Földön. A kormány szerint feltétlenül szülnünk kellene, de ha Önt kérdezzük, mi lesz így a sorsa a Földnek és az emberiségnek?
A minőség sokkal fontosabb a mennyiségnél. Ha javainkat arra használná a kormány, hogy a tudás és a kultúra színvonala az egész társadalomban emelkedjék, sokkal hasznosabban járna el, mint a szaporodásról szóló értelmetlen prédikációkkal, igaz, ez nem kerül pénzbe.
Azt írja, elképzelhetőnek tartja, hogy a népesség gyarapodásának csökkentése megváltoztatja a homoszexualitással szembeni attitűdöt is. Hány évtized, esetleg évszázad kell ahhoz, hogy az emberekbe beleivódott homofóbia kikopjon?
Ez is kultúra kérdése, a fejlődés gyors, úgy gondolom három-négy generációnyi idő elég lesz.
Társadalmunk nemcsak meglehetősen homofób, hanem xenofób, vagyis idegengyűlölő is. Tényleg nincsen semmilyen genetikai háttere az idegengyűlöletnek, hanem csak gazdasági, tanult vagy kulturális okokra vezethető vissza?
Van genetikai háttere, de a kultúra határozza meg, hogy ki az idegen és hogyan kell vele bánni: amíg nem alakul ki olyan globális kultúra, amely az emberi faj egészét tekinti közösségének, mindig könnyű lesz az idegengyűlöletet felszítani. Az idegengyűlölet az emberi természet része, amelyet az emberi kultúra szabályoz. A szabályozással kellene törődni és nagyon jó lenne, ha a társadalom meghatározó intézményei pl. kormány, parlament, iskola ebben jó példát mutatnának.
Az ember egy hiedelmeket készítő állat: szeretünk a hiedelmekről beszélni, amelyek információforrásként is szolgálhatnak, nélkülük pedig jól bevált szokásrendszereink is szétesnének. Már Szent Ágoston is az istenhit példáján magyarázta el a hiedelmek rangsorának fontosságát, amelynek csúcsán az istenhit áll – olvasható az Íme, az emberben. Ön miben vagy kiben hisz, ha hisz?
Agnosztikus vagyok, se Istenben, se az ateizmusban nem hiszek. A világ túlságosan bonyolult – talán ebben.
Egyik legismertebb könyve, a Bukfenc és Jeromos kapcsán azt nyilatkozta, hájjal kenegették, amikor látta, hogy egy parkban gyerekek olvasnak fel egymásnak a könyvéből. A mi családunkban is kultuszkönyv lett, hétvégénként gyakran hangoskönyv formájában hallgattuk közösen a kicsikkel, lefekvés előtt. Még mindig megállítják az utcán, hogy gratuláljanak Jeromosnak a kutyusnak, aki sajnos már nem él?
Hogyne, és Jankáról sokan azt gondolják, hogy Jeromos. Néha még vitatkoznak is, hiszen ott van a képe a könyvborítón. Nagyon hasonlít Jeromosra mert ugyanaz a hibrid.
És hogy van Janka?
Janka szabad kutya. Nálunk lakik és jól van.
