Claude Cahun nem használt bravúros fényképészeti technikákat, önarcképein kopaszra borotvált fejjel, szemöldök nélkül, férfivá csúnyítva magát pózolt, vagy éppen erősen kifestve, ünnepelt dívává maszkírozta át magát. Munkásságát nem ismerték el életében, mivel bizarrnak, elmebetegnek és ötletszerűnek titulálták fotóit, miközben nagyon is tudatosan építette fel művészetét. Érzékeny, humorral teli, az aktuálpolitikára szatirikusan reflektáló munkái vitathatatlanul megelőzték korát.
Az akkori társadalom valószínűleg nem érett meg Cahunra, ha ma született volna, ünnepelt sztárművész lenne, ami ellen biztosan hevesen tiltakozna. A legenda szerint ugyanis gyűlölte, ha kortársai címkéket aggatnak rá, és megpróbálják besorolni: szürrealista, androgün, leszbikus, zsidó, feminista, nő, a művész jelzőtől pedig egyenesen irtózott. Ma viszont a transzgender művészet nagyon is elismert műfaj, nyugati egyetemeken külön szakon is oktatják, Amerikában pedig saját múzeumot is működtetnek. (Museum of Transgender Hirstory & Art – MoTHA – a szerk.)
Az akkori kordivat szerint azonban a szürrealisták képein a meztelen női test állt a középpontban, leginkább erotikus kontextusban. Cahun viszont szembement az árral, képei egyfajta fricskát is jelentetettek az akkori, többségében férfiak által uralt művészvilágnak, ahol a női testet mintegy tárgyiasították, szinte kizárólag annak szexualitását hangsúlyozva. Ezzel szemben Cahun leült a kamera elé, hol férfinak öltözve, hol bölcs Buddhaként pózolva, vagy éppen „I’m In Training, Don’t Kiss Me ” feliratú pólóban („Ne csókolj meg, épp edzek!”) mellbimbói helyét besatírozva pólóján, kezében súlyzóval.
Claude Cahun zavarba ejtően váltogatta identitását egy-egy fénykép kedvéért, és bújt férfi szerepekbe, könnyedén megtévesztve így a nézőt. Nem csoda, hiszen színészkedéssel is foglalkozott, amellett, hogy cikkeket, esszéket, önéletrajzokat írt, könyveket fordított, és persze egyedi önarcképeit, fotómontázsait készítette.
Az 1894-ben, a franciaországi Nantes-ban Lucy Renee Mathilde Schwob néven született nő, felmenőitől örökölte tehetségét: nagybátyja az elismert avantgárd író, Marcel Schwob volt, apja szerkesztőként dolgozott annál a francia lapnál, ahol Cahun később külsőzni kezdett, másik nagybátyja pedig a neves orientalista utazó, író, David Léon Cahun volt, aki nyomán 1919-ben felvette a Cahun nevet. A névváltás, vagy ha úgy tetszik inkább az álnevek használata is gyakori jelenség a művésznőnél. Egyszer Daniel Douglas-nek nevezte magát Oscar Wilde nagy szerelme, Lord Alfred Douglas után szabadon, máskor Claude Courlis-nek így utalva a nagy póling nevű madárra, de ő volt a Jersey-i antifasiszta ellenállás vezéralakja is, az Ismeretlen Katona, akit a nácik 1944-ben bebörtönöztek.
A húszas évek elején mostohatestvérével, – akivel élete végégig párkapcsolatban élt – Suzanne Malherbe (álnevén Marcel Moore) illusztrátor-fotóssal költözött Párizsba, ahol belevetették magukat a párizsi bohémek kávéházi életébe: összebarátkoztak Henri Michaux-val, Georges Bataille íróval, és Andre Bretonnal is, akibe Cahun beleszeretett, ám végül nem alakult ki közöttük viszony.
1937-ben az Egyesült Királyságbeli Jerseybe költözött Malherbe-bel, ahol az antifasiszta ellenállás aktív tagjaiként működtek: megalapították a The Guerilla Girls 63-at, a náci rendezvényeken pedig gyakran férfinak öltözve, álruhában vettek részt, hogy egy óvatlan pillanatban elrejtsék a katonák kabátzsebében, irodájában vagy éppen a folyosón hagyott székeken a náci gúnyrajzokat, versikéket és rigmusokat tartalmazó szórólapjaikat.
A nemcsak politikai, hanem művészeti értékkel is bíró kreálmányokat a környező épületekben is szétszórták, autók szélvédője mögé rejtették vagy éppen lépcsőházakban tűzték ki. A Gestapo sokáig azt hitte, egy egész szervezet áll a The Guerilla Girls 63 mögött, amikor is 1944-ben végül elkapták és letartóztatták őket. Ellenálló tevékenységükért a Gestapo halálra ítélte mindkettőjüket, kivégzésük azonban elmaradt, és a rá következő év márciusában felszabadultak. Egyik fotográfiáján, amelyet Cahun a szabadulása után készített, egy náci birodalmi sassal a szájában grimaszol.
A börtönben töltött időt azonban annyira megsínylette, hogy soha nem épült föl igazán: 1954-ben halt meg. Sírhelye a St Brelade’s Church kertjében található, ahol örök társa, Susanne Malherbe mellett nyugszik.
Több száz, de lehetséges, hogy több ezer munkáját semmisítették meg a nácik, így képei alig maradtak fenn. Műveit egy, a szürrealistákat lelkesen kutató férfi, John Wickham fedezte fel. Jelenleg a The Jersey Heritage-ben láthatóak képei, Suzanne Malherbe (Marcel Moor) műveivel együtt.
Munkássága erősen inspirálta korunk ismert művészeit is, mint például Cindy Shermant, Nan Goldint, szerény véleményünk szerint pedig Sopor Aeternus énekes is róla koppintotta imidzsét.
Noha éltében sokan azt gondolták róla, elmebeteg, Claude Cahun nagyon is épelméjű volt, szerintünk pontosan műveiből látszik, mennyire: a kamera előtt élte ki magát, így transzformálva át művészeti termékké túlcsorduló érzelmeit, megfogalmazva az elmondhatatlant.
(Forrás: Feminist Art Archive, wikipedia.org, independent.co.uk)
