Az úticél az Ipar utca. Itt található a Pilots repülőszimulátor központja. Az irodaház földszintjén jelzem a személyzetnek:
Repülni jöttem.
Szerencsére tudják, miről beszélek, így nem küldenek el sem melegebb éghajlatra, sem a Liszt Ferenc repülőtérre. A Pilots bázisa az irodaház első emeletén található, itt találkozom Cseh Jánossal, a szimulátorközpont vezetőjével. Nem is húzzuk sokáig az időt, besétálunk a Boeing 737-es kabinjába. Ez bizony nem gyerekjáték, ahol fröccsöntött műanyag joystick segítségével repkedünk a nagy kékségben. Több tízmillió forintos technikáról beszélünk, a műszerfalon található kezelőszervek élethű másai a nagygépekének. A pilótaülések mellett utasülések is helyet kaptak a gépben. Sőt, még a poggyásztartó, a leereszthető oxigénmaszkok és egy használható vészkijárat is befért a kabinba! Bár hivatalosan nem számít repült órának, a pilóták rendszeresen gyakorolnak a Pilots szimulátorain. De ez nem csak a profik világa. Bárki kipróbálhatja magát. Jönnek is rendszeresen az érdeklődők céges csapatépítő tréning vagy családi program keretében. Kipróbáltuk mi is!
Mi a hasonlóság egy 79 tonnás Boeing-ben és egy Suzukiban?
Például az, hogy első lépésként a repülőnél is be kell állítanunk magunknak az ülést. Egy kar meghúzásával és némi erőkifejtéssel sikerül beállítani a széket a megfelelő pozícióba. Most már csak azt kell megtudnom, hogy fejem fölött található több száz gomb vajon mire is való. Na jó, egyelőre az is elég, ha fel tudunk szállni. Szerencsére Cseh János tart egy gyorstalpalót, így megtudom például, hogy ha egy gomb pirosan villog, akkor bizony nagy gáz van.
Miközben a Boeing járműkezelését vesszük át, akaratlanul is a kifutópályát, majd az eget pásztázom. A kabinnak olyan atmoszférája van, amitől az ember szíve azonnal gyorsabban kezd verni. Szinte érezni a kerozin szagát, az aszfalt melegét, és hallani a repülő hajtóművének zúgását. Néhány perc elteltével fel is búgnak azok a hajtóművek, majd tolunk egyet a gázkaron. A kifutópályán két pedál segítségével kell jobbra-balra manőverezni, ami nem olyan egyszerű, ahogy azt itt most leírom. Aztán végre felhúzom a gép orrát, és a levegőbe emelkedünk. Előttem nagy kékség, ha hátra nézek, az ablakokból is csak az eget látom.
Az egyik legnagyobb tanulság, hogy egy ilyen monstrummal óvatosan kell bánni. Itt nincs helye hirtelen mozdulatoknak. Bár maga a szimulátor nem mozog, az ember szinte belesüpped a székbe egy-egy manővernél. János azt javasolja, tegyünk egy balos kanyart, és nézzük meg a parlamentet. A manőverezés közben majdnem meghúzzuk a Lánchidat a Boeinggel, de hát a látványért mindent! Közben azt is megtudom, hogy ha egyenesben akarom tartani a gépet, nem a műszerekre, hanem a saját szememre kell hagyatkoznom, és a terepet kell pásztáznom. Továbbá minden egyes kanyarodásnál elkezd süllyedni a gép, ezért ilyenkor mindig meg kell emelnünk a gép orrát, hogy vízszintesben maradjunk.
A budapesti kiruccanás után elindulunk visszafelé, hogy letegyük a gépet. Itt szintén játszani kell a magassággal, a sebességgel és a két pedállal. Ha nem is a legkecsesebben, de a Boeing épségben landolt, úgyhogy megnézzük a másik gépet, az Airbus A320-at is. Laikusként nézve a két utasszállító közti különbség annyi, mintha egy öreg Trabantból átszállnánk egy zsír új luxuskocsiba, és azzal próbálnánk parkolni.
Az Airbus irányítása teljesen számítógépesített. Menet közben gyakorlatilag csak egy nagyon menő joystickot, hivatalos nevén side sticket kell irányítanunk, aminek egy szintén hihetetlenül menő piros gomb van az oldalán. Ahogy János mondta, ezzel a géppel nehéz lezuhanni.
De azért le lehet!
– tette hozzá nem sokkal később. Ismét Budapest fölé szállunk. Mint kiderül, a világ valamennyi nagyvárosát és azok reptereit is kipróbálhatjuk, és akár a legzordabb időjárási körülmények között is próbára tehetjük magunkat. Azért az Airbus-szal sem csupa móka és kacagás az élet, a side stick-et hirtelen rántások helyett apró pöccintésekkel kell kezelni. A landolás után körülbelül akkorát sóhajtok, mint aki valóban most tett le egy 78 tonnás gépet 180 utassal a fedélzetén. Nem mintha olyan rossz élmény lett volna. Sőt!
A Pilots központjában elbújt egy Cessna nevű kisgép is, ami kívülről nézve nagyon izgalmasnak, és egy kicsit félelmetesnek is tűnik. Egyelőre még nem lehet kipróbálni, de hamarosan ez is várja majd az érdeklődőket.
Furcsa érzés a Boráros téren átvágni azok után, hogy az ember 10 perce még a Lánchíd felett manőverezgetett egy Boeinggel. Ha ezt az 50 percet nem is számítják be nekem hivatalosan repült órának, első osztályú mulatság volt. Pláne az első autós forgalmi órához képest. De ez nem is lehet kérdéses. Csak murisabb 600 km/órával süvíteni az égen, mint 50-nel a Hungária körúton! Ideiglenes oktatóm, János úgy kalauzolt el a műszeres repülés világában, hogy közben végig remekül szórakoztam. Aki tehát élethű repülési élményre vágyik, ne kössön el egy gépet se a Liszt Ferenc reptérről, inkább foglaljon magának időpontot a Pilots-nál!
