A 25 éves munkásságának elismeréseként tekint Sántha István, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézet tudományos főmunkatársa a 2015-ös Magyar Felfedező Nagydíjra, amelyet a minap vehetett át, a Felfedezők napján, írja az MTI az M1 csatorna szerdai műsoráról.
A díjat gondozó Földgömb az Expedíciós Kutatásért Alapítvány kuratóriumának indoklása szerint az ismert kutató szibériai expedícióival és kulturális örökségfeltáró munkájával érdemelte ki az elismerést.
A kutató felidézte, hogy az 1980-as évek végén, 1990-es évek elején sokan, sok fele próbálkoztak, voltak, akik Kubába, Kínába mentek, ő maga Szibéria felé vette az irányt. Kezdetben a sámánizmussal, valamint az erdő-puszta határterületek kulturális kontakt-zónájának kutatásával foglalkozott, majd a későbbiekben a helyi vadászó-gyűjtögető népek egyenlőségi alapon szerveződő társadalmait vizsgálta.
Sántha István ez idáig két nagy expedícióban vett részt: 2000-ben egy Bajkál-vidéki nagyállattartó mongol népcsoport életét vizsgálta (az egyik nép a burjátok, a másik pedig az evenkik vagy más néven tunguzok, akikkel foglalkozott), a 2008-2009-es expedícióra pedig már a szociál-antropológusként dolgozó felesége is elkísérte. Mint fogalmazott, egy egyéves expedíció során az ember beleolvad egy másik közösség életébe. Ez fontos periódus, hiszen egy év alatt rengeteget változik az ember, különösen, ha idegen közegben van, így nagy a veszélye, hogy már más valaki lesz, amikor visszatér.
A kutató szerint egy-egy terepmunka alkalmával nagyjából két hétre van szükség ahhoz, hogy az ember kommunikálni tudjon a helyiekkel. A száz kilogramm feletti felszereléseket mindig az éppen adódó közlekedési módokon – busz, kis terepjáró, lánctalpas tank, ló, rénszarvas, vagy gyalog – kell elszállítani a kutatása szempontjából lényeges területre. Egy-egy expedíció akár egyéves előkészületet is igényelhet, jelenleg azonban nem készülnek újabb útra.
