Vagy közmunkás, vagy bankár – az előbbi ráér, az utóbbi ért a nép kizsigereléséhez.
Az nem kétséges, hogy – EU-s értékek ide vagy oda – a magyar politikai elit egy részében (akár túlnyomót is mondhatunk, ritka kivétellel), akárcsak a magyar társadalom igen nagy szegletében igény van a halálbüntetés bevezetésére.
Hiába, szado-mazo irányultságú nemzet vagyunk. Biztos van erről némi kutatás, régóta tudjuk (bár ez nem magyar sajátosság), hogy felfelé nyalunk, lefelé rúgunk. Azaz tekintélyelvű személyiségek vagyunk.
A halálbüntetés simán beleillik a képlete, olyan ez, mint a cigányok lerugdosása a buszról, a szomszéddal való veszekedés telekügyben, a szexben a korbács, a gyerek verése. Mert a gyerek is verve jó, abból tanul, nem a szép szóból. Még az olyan leg(poszt)modernebb szülőktől is hallottam már azt, hogy a gyereket verni nem szabad, bűn, de ha már elfajultak a dolgok, egy-egy taslinak megvan a gyereknevelő hatása, a fenéken billentés meg egyenesen vicces. Tessék csak megnézni a múlt század eleji, még fekete-fehér filmeket – ha Charlie Chaplin nem lett seggbe rúgva kétpercenként, akkor az egész érdektelen volt.
A kisembert tehát tessék csak valagon rúgni. Az is tilos, mármint büntethető a BTK szerint, kimeríti a BTK (x) szakaszát – nem is nézek utána, a magyar jogász nemzet, fújja azt mindenki fejből –, de milyen jólesik, nem?
Ahogy az is közhiedelem, pedig nem igaz, hogy a halálbüntetésnek visszatartó hatása van. De nem is erről van szó – csak a riogatásról. Meg az össznemzeti butaságról, hogy a halálbüntetés végül is hasznos dolog, a nép maga kéri, követeli a nemzeti konzultációkon (bele sem gondolva, hogy esetleg maga is guillotine alá kerülhet – akkor is egyezne a módszerrel?).
Persze megy a ködösítés, hogy az uralmon lévők nem is támogatják a tervet, a frakció se, csak hát témának lennie kell, valami sületlenséggel etetni kell a népet, és mások kinyuvasztása – ráadásul jogilag, hatóságilag is minden stimmelne – pont jó tematizációs kommunikáció.
A halálbüntetés bevezetése ráadásul újabb munkalehetőséget teremtene. A magától legjobban értetődőbb az lenne, ha minden településen pár közmunkást képeznének ki e feladat ellátására (remélhetőleg több módszer közül választhatunk), a nyilvános akasztások pedig egybekapcsolódnának a falunapokkal, a pálinka- és kolbászfesztiválokkal (a foci szentségét hagyjuk meg!), amolyan plusz ingyencirkuszként, bónusz programként Fásy Ádámék előtt. S ahogy a népnyelv mondja: akasztanivaló – hát olyan minden faluban akad garmadával.
A hóhérok presztízse pedig sosem volt alacsony, bizonyos Bali Mihály jó száz éve korának híressége volt (ma egy valóságshow celebje is lehetne szabadidejében), és ahogy olvasom, példás családapa, szerető férj volt. Hóhér mégsem lehetett akárki, mert ha akasztják is a hóhért, ez mégis csak egy mondás. Mikor fogunk mi itt egy brókert kifosztva látva, ahogy pénzéért ácsorog egy hitelintézet előtt? Elképzelhető, de nem valószínű. (Akit pedig a módszerek jobban érdekelnének, már felkészülne, íme egy kis adalék.
1945 után a náci háborús bűnökkel megvádoltak nürnbergi pere előtt volt társadalmi konzultáció, mi legyen az elvetemült gonoszokkal. Sztálin úgy volt vele, hogy minden teketória nélkül falhoz kell állítani őket, Churchill rögtönítélő bírósági ítéletet szorgalmazott (azaz hogy egy kis papirológia után akasszák fel őket). Leginkább az amerikaiak voltak azon, főleg a főügyész, hogy tisztességes per után kell ítéletet hozni – javukat felakasztották, de Albert Speer, Hitler főépítésze megúszta húsz évvel, és mint utóbb kiderült, megvezette a bíróságot, nagyon is tudott a holokausztról, a rabszolgamunkáról (naná, ő vezette).
Vagyis a helyzet nem oly egyszerű – a témát rendesen le kell kommunikálni, Deutsch Tamás az internetadóról szóló konzultáció mellett bevállalhatná ezt a témát is. Egy a lényeg, minden hétre essen egy orbitális baromság, hol egy abszurd, speciális adó, hol a megélhetési bevándorlók témája, hol az akasztás. Vagy ezek kombinációja: adóztassuk-e meg a felakasztott megélhetési bevándorlókat?
A fő, hogy beszélgessünk a témáról. Elvégre az ember társas lény.
