Az időrendben utoljára bemutatott miskolci előadással kezdődött a Parasztopera Fesztivál az Átriumban. Rusznyák Gábor rendezésében alapvetően egy olyan család életébe nyertünk bepillantást, ahol a nők kezében van a sors alakítása, és a férfiak mellettük csak csendes elszenvedői akaratuknak, írja a 2. napról a fesztiválblogon Sós Eszter.
A hebrencs, boldogságmámorban dagonyázó menyasszony (Czakó Julianna) esetében például joggal vetődik fel a kérdés, hogy vajon mennyire volt „szándékos” teherbe esése, hiszen az előadásból az rajzolódik ki, hogy inkább a házasságra vágyik görcsösen, semmint magára a vőlegényre (Dénes Viktor), aki tehetetlenül vergődik arája és mostohatestvére (Szabó Irén) közt.
Az előadás egyik csúcsjelenete kétségtelenül a „kóboj” (Harsányi Attila) és a menyasszony anyjának (Märcz Fruzsina) „bűnbe esése”. Az elnyújtott filmjelenetnek látszódó szeretkezésüknek a férj (Salat Lehel) nemcsak szemtanúja, de aktív részese is lesz, mivel a countryénekesként felbukkanó idegen az unatkozó fiatalasszonyt a református lelkész orra előtt teszi magáévá, és közben cigarettáját a férj kezébe adja, amíg az övé mással van elfoglalva.
A vőlegény apja (Varga Zoltán) hiába hangoztatja előszeretettel, hogy ő mekkora dúvad volt egykor, hiszen felesége (Györgyi Anna) minduntalan csendre inti, és minden egyes alkalommal kiveszi kezéből a pálinkás poharat, amikor férfiasságát alátámasztandó, meginna egy kupicával. Így volt ez már akkor is, amikor huszonvalahány éve elkövették azt a szörnyű tettet: a férj szívesebben iszogatott volna inkább az idegennel, ám a feleség akkor is elvette előle az üveget, és gyilkolni küldte a férjét.
Kettőjük kapcsolata ugyanolyan időtlenségbe ágyazott, mint az előadás maga. Bár a jelmezek javarészt a hatvanas-hetvenes éveket idézik, de sok esetben hatnak inkább retró stílusúnak, mintsem korhűnek. A menyasszony anyja a kilencvenes években sorozatgyártott tetrisen játszik mikor megpillantja az idegent, míg az esküvőn folyamatosan a divatosnak tartott videokamerával rögzítik az eseményeket.
Mindez persze csak azt hivatott szolgálni, hogy az évszám teljesen lényegtelen, történhetne ez bármikor és bárhol, amit persze az is alátámaszt, hogy ez a história milyen régóta, és milyen elszórtan kering az emberiség emlékezetében. .
Az előző napi beszélgetés során hívta fel a figyelmet a Miskolci Nemzeti Színház előadásának rendezője, hogy igazából minden alkotó a darab végével tolmácsolja saját, személyes Parasztopera felfogását.
Hogy Rusznyák Gábor miként alakította az előadás végét, olvassátok el az Átrium Filmszínház blogján.
